A hungarofóbia a legelevenebb rasszizmus a Kárpát-medencében. Svájcisapkához hasonlított valaki egy milliók által megbecsült szimbólumot 24 évvel ezelőtt egy nagyvárosi fórumon.Elemzések szerint akkor vetette meg lábát a rasszizmus a térségben sok évtized után. Fogalommá is lett a „svájcisapkázás”…Azért volt különösen káros a rasszista hasonlítás, mert a pártállam évtizedeinek talán egyetlen haszna: nyoma sem maradt a rasszizmusnak.

A társadalomrombolásnak ezt az ízléstelen és veszélyes változatát visszaerőltetni galádság volt.Pár év múlva süllyesztőbe is került a svájcisapkázó.

Jött azonban az utánpótlás: a bőgatya és a fütyülős barack. Aki ezeket a magyar kultúra csúcsteljesítményei közé sorolta, nemcsak barátságtalan, hanem szemellenzős is volt. Sem a bőgatya, sem a fütyülős barack nem magyar találmány.

Tetemcafat.

Ebben már ártó felindultság is megbújt. Mit megbújt? Felszínre hahotázta magát. Egyfajta verbális magyarverés kapott nyilvánosságot – valószínűleg törvénysértő módon. A feltűnéskeltés és a garázdaság néha határesetek. Szégyellhetné magát az is, aki nyilvánosságra engedte.

Az elhatárolódások elmaradtak. Legalábbis a nyilvános elhatárolódások. A háttérben azonban történhetett valami, mert a svájcisapkázót „levették”, a bőgatyázót külföldre küldték, a tetemezőt elcsendesítették.

Jöttek azután a turulcsomagolók.

Nekik a törvény előtt kellett felelniük tettükért – ha halványan is, felpislákolt a jogállam követelménye; fiókban hagyták a kettősmércét. Egy szimbólum vécépapírba csavarása nemcsak ízléstelen, hanem elfogadhatatlan is Európában.

Vörös festékes szoborleöntő.

A faragott alak nem tudott ellenállni, ezért „bátran” leöntötte. Majd bátran külföldre iszkolt az igazságszolgáltatás elől. Feltulipánozott bátorsága jól érzékelteti, hogy a hungarofóbiához sajátos jellembeliség is tartozik.

„A magyar genetikusan alattvaló.”

Jelentős hatósági tolerancia is kellhetett ahhoz, hogy ezt a mondatot szeretetteljesen fogadják az alkotmányvédő szakemberek. Gorombább sértést aligha lehet egy nemzeti közösség fejéhez vágni. Mindamellett jobb, hogy részvét fogadta a zavar tünetét.

„Röfög és zabálja a moslékot.”

Vélhetően orvosi beavatkozásra vártak az alkotmányvédelem más esetekben feltűnően serény civiljei is – ámbátor itt a kettősmérce körvonalai halványan kirajzolódnak a háttérben. Még jó, hogy azt nem írta: „boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában.”

Akadt azonban színpompásabb is.

„Se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.” Mindezt általánosítva egy közösség minden tagjára kiterjeszteni a kollektív bűn szürkületét árasztja.

Mi lenne a kollektív büntetés?

És még nem is szóltunk a tényleges, testi magyarverésekről, azok hatósági elnézéséről, a kettősmércés igazságszolgáltatásról olyan térségben, amely szeretne az Európai Unión belülre kerülni éppen.

A hungarofóbia a legelevenebb rasszizmus a Kárpát-medencében.

Korlátozzák a nyelvet, hamisítják a történelmet, bűnözéssel okoznak testi és gazdasági kárt, mindezért a jogszolgáltatás kettősmércés. És a háttérben manipulálók felsőbbrendűnek kongatják bagázsukat.

Pedig ennél a szintnél Afrika is magasabbra jutott.

Kovács G. Tibor – gondola.hu

Hunhír.info