Most kivételesen nem a honvédelem egyes szegmenseit akarom közérthető nyelvre lefordítani, hanem inkább egy átfutó érzést, benyomást, hangulatot szeretnék közvetíteni.
Valamelyik TV-csatorna futócsíkján átszaladt két egymondatos közlemény. Rendszerint megakad a szemem rajta, ha valamilyen katonai, honvédelmi tartalma van. Az első szerint Lengyelország 119 közepes harckocsit (Leopárd) vásárol hadserege részére. A második közli, hogy a magyar katonák kapnak karácsony előtt 20 000 azaz húszezer forint jutalmat.
Nem csak a kontraszt döbbentett meg, – Lengyelország fejleszt, Magyarország alamizsnát ad – hanem a mögötte álló gondolat. A két ország NATO-tag, mindkettő Európa ütköző zónájában van, mindketten a Visegrádi Négyek tagjai. Együttműködésünknek, baráti, mondhatnám testvéri viszonyunknak évszázadokra visszanyúló hagyománya van. A honvédelemre, hadászat-, hadművészet kérdéseire objektív helyzetünknél fogva nem is adhatunk különböző válaszokat.
Vajon miről beszélhetnek a Visegrádi Négyek, ha a honvédelem kerül szóba? Azt mondhatják, hogy a lengyelek bolond módjára, szükségtelenre szórják a pénzt? Vagy esetleg arról, hogy a magyarok a világbékében hisznek és a védelem járulékos dolgait – katasztrófa, terror, polgári védelem, hátországi biztonság, határőrizet, hadigazdaság, katonai közigazgatás, stb. – külön-külön létrehozott méregdrága szervezetekkel oldják meg? Vagy esetleg mindez szóba sem kerül? Nem tudok, pontosabban nem akarok válaszolni ezekre a kérdésekre. Honnan is tudnék én bármit is a honvédelemről?
A húszezer forintról csak annyit, hogy a megélhetés szélén tengődő, a leszerelés lehetőségeit kutató katonának talán mégis lesz karácsonyi vacsorája. Mindig megdöbbent az adakozás kétszínűsége. Büszke rá, hogy adományozhat, fennen hirdeti jótéteményeit! Nem süllyed a föld alá szégyenében, mert az adományozási kényszert ő okozta.
Tián József utászezredes, Hunhír.info
Tián József – Hunhír.info