A hét híre volt, hogy a kormány egyik stratégiai szövetségese, hű partnere legalább 700 dolgozójától válik meg még az ünnepek előtt. Az amerikai cég eddig sem a dolgozók iránti túláradó nagylelkűségéről volt nevezetes, sőt, inkább arról, hogy a szinte embertelen munkakörülmények „biztosítása” mellett előszeretettel cserélgeti is őket.

Akülönféle munkahelyteremtő-megtartó pályázatokból, a tartós munkanélkülieket foglalkoztatók támogatásaiból így tudja a legtöbb hasznot kinyerni. Kihasználja –ezért ne hibáztassuk – az adott régió hatalmas munkanélküliségét, ebből teremt óriási profitot tulajdonosai számára. Kihasználja az elmúlt 24 év kormányzásának bűneit, amelyik hazaáruló módon tönkretette a mezőgazdaságot, és az ország korábban még jól prosperáló iparát is, ami mégis megmaradt, azt pedig kiárusította.

Nem a JABIL tehet arról, hogy egyáltalán így működhet, tevékenykedhet itt Magyarországon, hanem azok, akik ezt biztosítják, támogatják. Egy profitorientált piaci szereplő mindig is a kötelezettségek minimumát fogja teljesíteni, és a jogai maximumával fog élni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb nyereségre tegyen szert. A jogokat és kötelezettségeket pedig a mindenkori kormány szabja, ahogyan a betartásuk ellenőriztetése is a kormány hatásköre. Ez múlik a mindenkori kormányon. Szinte minden!

Sokak szerint Borsodban 3 fajta ember létezik: az, aki most (még) dolgozik a JABIL-nál, aki ott dolgozott, és aki dolgozni fog. Az embertelen munkakörülményekről egyébként nemcsak a médiából lehet hírt kapni, a Jobbik is sok levelet kapott a témában. Ennek alapján a végtelenségig tartó túlóráztatás, a munkavállalók tényleges pihenőidő nélküli, egészségtelen munkakörülmények közötti kizsigerelése, a rosszullétekért kapott fegyelmik, vagy az állandó ordibálás és fenyegetőzés szinte mindennapos jelenségnek tűnnek. Sokan csak munkatáborként, rabszolgatelepként „emlékeznek” meg a cégről, biztosan nem véletlenül.

Állítólag az elbocsájtások költségeit a legváltozatosabb módokon igyekeznek csökkenteni, kihasználják az új Munkatörvénykönyv „rugalmasságát”, a cél itt is a minél nagyobb haszon elérésének elve, mit sem számít az éhbérért dolgoztatott munkavállaló gyárkapun kívüli sorsa. Ez egyébként a cég stratégiai partnerét sem érdekli különösképpen, hiszen mint láttuk a Dunaferrnél is, a kormány az elbocsájtottaknak legfeljebb a semmire sem használható képzéseket valamint a közfoglalkoztatást, legfőképp pedig az együttérzését tudja felajánlani. Hozzátesszük: mindezt azon konkrét szakmai megoldási javaslatok, csomagok helyett, amelyeket nem a minisztériumokban dolgoztak ki, hanem a Jobbiknál, s amelyeket nemrég teljes „természetességgel” szavazott le a kormánytöbbség a Parlamentben.

Madarat tolláról, kormányt partneréről – mondhatnánk, ha vicces kedvünkben lennénk. A valóság azonban még szomorúbb képet fest. A kormánynak – miután egyetlen épkézláb ötlete sincs a munkaerőpiac valódi erősítésére -, tényleg kifejezett érdeke a média-lufinak tekinthető stratégiai megállapodások megkötése. Gyakran jól hangzó termékneveket jegyző világcégekkel ülnek le – igaz semmire sem jó, semmit sem jelentő – megállapodásokat kötni, lehet, hogy abban bíznak, a Fidesz is megbízható márkanévvé válik mellettük.

Hallani olyan híreket is, hogy bár a stratégiai megállapodások viszonylag kevés konkrétumokat tartalmaznak, a kormány különféle módokon előnyben részesíti ezeket a cégeket, például a közbeszerzéseknél, így juttatnak újabb tízmilliárdokat a partnereknek. Cserébe mit kapunk: kampányszagú beszámolókat a fehér asztal melletti megállapodásokról, valamint a kiválogatott, boldog munkásokkal folytatott termelési riportokat, nem mellesleg párszáz, párezer munkahelyet –átmenetileg – olyan áron, hogy abból talán értelmes gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő programokat is lehetne indítani. Végezetül pedig tömeges leépítéseket, amikor a támogatás elfogy, mindezt a kormány szánalmas sajnálkozása és együttérzése mellett.

Vagyis mindez pótcselekvés, egyfajta beismerése a tehetetlenségnek. A stratégiai szövetségesek némelyike pedig jó partnernek bizonyul mindebben- igaz nem ingyen. A munkavállalóktól pedig – a kormány hozzáállása miatt – itt és most mi kérünk elnézést.

Bertha Szilvia

A szerző a Jobbik szakpolitikusa.

Hunhír.info