A birodalmi szuperelit pazarol, a legszegényebb százmilliós népességcsoportnak pedig az elemi egészségmegőrzés is vágyálom csupán. Nem véletlen, hogy húsz éve a legélesebb belpolitikai viták éppen az egészségügyi rendszer működtetésével kapcsolatban alakulnak ki, és ez a mostani konfliktustérben is kulcsszerepet játszik. A birodalmi elit minden olyan szolidaritási köteléket felszámolna, amely még a nemzetállami Amerikához köti.
Bár a legnagyobb veszély, az Amerikai Egyesült Államok fizetésképtelenné válása elhárult egy időre, a mély válság egyelőre csak mélyülni látszik. A „birodalom” láthatóan bajban van, nagy bajban. A békeidőben példátlan eladósodása ugyanis nemcsak pénzügyileg, hanem szimbolikusan is értendő, Amerikának gigantikus „adóssága” van a világgal szemben.
Akkor érthetjük meg, hogy miként alakult ki ez az adósság, ha kissé elszakadunk a felszíntől. Először is szembesülnünk kell azzal, hogy Amerika kettős szerkezetű. Van egy nemzetállam, amely bár hatalmas erejű, de természetét és alapvető működési elveit illetően nem különbözik a világ más nemzetállamaitól. Ám van egy birodalmi Amerika is, amely nem elsősorban a fizikailag érzékelhető térben, hanem a társadalmi lét szimbolikus mezőiben létezik. Ez a birodalom a nemzetállami Amerikát egyszerű állványzatként használja, és ha kell, ugyanolyan kifosztható erőforrás-tárolónak tekinti, mint az egész világot. Ezzel magyarázható a világtörténelem leggazdagabb országában a tömeges nyomor megrendítő jelenléte, és ennek nyomán például a születéskor várható élettartam megdöbbentően alacsony szintje.
A születéskor várható élettartam az Egyesült Államokban alig különbözik a vietnamitól vagy a kubaitól, s ennek nemcsak az a pikantériája, hogy ezek sokkal szegényebb országok, hanem az is, hogy ráadásul ősellenségek, amelyekkel szemben Amerika fölényének felmutatása már csak presztízsokokból is fontos lenne. Az anyagi gazdagsághoz képest kirívóan rossz egészségmutatók ráadásul a világon a legmagasabb egy főre jutó egészségügyi kiadási szint mellett állnak. Tehát ebből már az is nyilvánvaló, hogy Amerika rendkívül alacsony hatékonysággal használja fel az egészségvagyonának újratermelését biztosító anyagi erőforrásokat.
A birodalmi szuperelit pazarol, a legszegényebb százmilliós népességcsoportnak pedig az elemi egészségmegőrzés is vágyálom csupán. Nem véletlen, hogy húsz éve a legélesebb belpolitikai viták éppen az egészségügyi rendszer működtetésével kapcsolatban alakulnak ki, és ez a mostani konfliktustérben is kulcsszerepet játszik. A birodalmi elit minden olyan szolidaritási köteléket felszámolna, amely még a nemzetállami Amerikához köti.
A költségvetés egyre súlyosbodó deficitje, és az ebből felhalmozódó, békeidőben példátlanul magas államadóssági szint annak ellenére következett be, hogy a birodalmi Amerika most már több mint negyven éve felmondottnak tekinti azt a globális hatalmi alkut, amely 1945-ben a világ urává tette. Ennek lényege az volt, hogy a dollár világpénz lett, így az amerikai költségvetés egyszerű pénzjegynyomdaként működtethető. Vagyis a világ azon részével fizettethető meg a deficit, amely dollárban tartalékol, márpedig a világ abszolút döntő többsége (élén a több mint háromezermilliárd dollárt bespájzoló Kínával) éppen ezt teszi a háború óta folyamatosan. Az 1945 és 1971 közötti huszonhat évben az amerikai államkincstár vállalta, hogy a világ jegybankjainak dollártartalékát rögzített árfolyamon bármikor aranyra váltja. (Azt talán mondanom sem kell, hogy az egy Charles de Gaulle francia elnök kivételével senki sem merte ezzel kapcsolatban igazán komolyan tesztelni az amerikai birodalmat.) Ez a rögzített árfolyam harmincöt dollár volt troy unciánként (egy troy uncia 31,10348 gramm), az elmúlt években pedig már kétezer dollár felett is járt.
A világ dollárban tartalékoló döntő többsége tehát annyit veszített, amennyit a harmincöt és a kétezer dollár közötti árrés jelent, és ez elég nagy összeg, körülbelül akkora, mint a világ mai egész anyagi vagyona. Vagyis az elmúlt negyven évben az amerikai birodalom a világ teljes anyagi vagyonának a felét szivattyúzta át a saját céljaira, és ugyanebben az időszakban lényegében kétszer annyi erőforrást fogyasztott el, mint amennyit a saját teljesítményével létrehozott. Ebben a tükörben szemlélve még inkább megdöbbentő, hogy a költségvetés deficitje szinte folyamatosan nőtt, az államadósság pedig messze a száz százalék fölé kúszott.
A probléma lényege azonban az, hogy az állam kettős szerkezetű, de csak egy költségvetése van, és ebbe kell belepréselni a nemzetállam, a globális Amerika minden kiadását. A birodalmi Amerika kiadási oldalát három gigantikus történelmi probléma terheli krónikusan. Az első a birodalmi szuperelit csillagászati jövedelme és lényegében teljes adómentessége, a második az amerikai álom látványtechnikai elemeként a százmilliós középosztály vagy inkább középtársadalmi réteg saját teljesítményéhez képest szintén irreálisan magas jövedelme, és végül a világcsendőr szerepköréből adódó mérhetetlenül nagy katonai kiadások.
Ezek a birodalom fennmaradása szempontjából döntő fontosságú alappillérek most már azért fenntarthatatlanok, mert a világ egyre inkább vonakodik kielégíteni a birodalmi Amerika finanszírozási igényeit. Ám ezek a pontok abszolút tabunak számítanak, tehát érinthetetlenek. Hogy a döntően amerikai globális pénzhatalmi elit mértéktelensége nem ismer határokat, azt az elmúlt öt év globális „álság-válsága” drámai módon jelzi. Hogy az amerikai álmot megtestesítő középosztály azonnal polgárháborút robbantana ki, ha megtudná, hogy rövid időn belül vissza kell térnie a piaci teljesítményei alapján járó jövedelemszintre – ami jó egyharmada a jelenleginek.
Végül a birodalom urai értelmezhetetlennek vélik a globális katonai szerep mérséklését is, így a kör bezárul. Ebből a végzetes csapdából kellene most a kiutat megtalálnia, mondjuk egy újabb new deal segítségével.
Bogár László – Magyar Hírlap
Hunhír.info
