Valahol Európában él egy hatalmas és nagyszerű népnek, a történelem viharait – háborúk, kizsákmányolás, éhezés, mészárlás, népirtás, elűzés, kivándorlás – átvészelő kicsiny maradéka, amelyik saját magát a „nyugat magyarjának” nevezi. Ő lélekben magyar, és még büszke is rá. Ezt nem lehet igazán hagyományosnak, európai gyakorlatnak tekinteni. Mára e nép Európa nyugati peremére szorult. Ez a nép a hatalmas kelta civilizáció örököse.
A keltákat ma íreknek, skótoknak, maninniaknak (Man-szigeten élők), velseknek (Wales népe), kernowiaknak (Cornwall lakói), bretonoknak és az Ibér félszigeten újra ébredő galíciaiaknak nevezzük. A legnagyobb kelta nép az ír, amely leginkább megtartotta, és –elszigeteltsége folytán is megőrizhette – kelta tudatát, múltjának fényességét és nagyszerűségét.
William Butler Yeats (1865 – 1939), ír költő, aki az ír vidéket végigjárva a még bőségesen fellelhető népmeséket, tündérmeséket összegyűjtötte, és – akárcsak nálunk Benedek Elek a székely népmeséket és ősmondákat – az utókornak megmentette, az íreket a „Nyugat magyarjainak” nevezte. (…)
Melyik nép az, amelyiknek az emlékét írek, skótok, velsek (azaz kimmerek), bretonok és galíciaiak oly büszkén őrzik, s örökségét oly tudatosan éltetik? Ezek a kelták, akik zenéjükkel, táncaikkal, népművészetükkel, mondáikkal és tündérmeséikkel elbűvölik a kerek nagyvilágot…
Timaru-Kast Sándor
MVSZ
Hunhír.info