A kenyér világnapja van – mindazonáltal megjegyzem, hogy ma ünnepelhetjük a magyar prostitúció napját is, merthogy 1906-ban e napon törvényesítették e foglalkozást Magyarországon (akkor még kizárólag nők számára), így szeretettel köszöntöm honi prostituáltjainkat is, a hímringyók azonban elégedjenek meg egy igen kedvetlen biccentéssel. Egyelőre maradjunk csak az élelmezésnél meg a kenyérnél meg a mindennapi betevőnél – természetesen a szó eredeti értelmében.
Az élelmezési világnapnak az célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására. Gondok ugyanis vannak: a Földön több mint egymilliárd ember szenvedett alultápláltság és éhezés miatt. Sietve hozzáteszem: nem azért, mert nincs vagy legalábbis nem lehetne elegendő ennivaló, netán a földek nem teremnék meg az élelmezési javakat – prózaibb az alapvető ok: az emberiség nagyjából hatoda azért alultáplált, mert nincs rá pénze.
Vagyis: a természeti katasztrófákat leszámítva (bizony, az sem kevés!) az éhezést maga a társadalom termeli ki, azaz éhínség mesterséges, bár nem szándékosan kialakított emberi alkotás, amennyiben az “alkotás” szó jelenthet pusztítást is. Bár az alkalmi ingyenkonyhák előtt kígyózó sorokból, a kukából kenyeret kotorászó emberek látványából azt hihetnénk, mégis le kell szögeznünk, hogy az éhínség nem speciálisan magyar probléma, jóllehet nálunk is létező s egyre fokozódóbb gond, de a valódi éh-gócok szintjét meg sem közelít.
Felmérések szerint Afrika és Ázsia egyes részein a lakosság 50 százaléka szenved(het) az alultápláltság valamilyen formájától. Az élelmezési világnapon muszáj szólani a másik végletről, ami legalább annyi problémát okoz, mint az éhezés – ez pedig az elhízás.
A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint világszerte 1,4 milliárd felnőtt számított túlsúlyosnak, 500 millió fő elhízottnak, a probléma az Európai Unió országaiban a felnőtt lakosság 30-80%-ára jellemző! Az elhízás a modern világban (különösen a nyugatinak nevezett társadalmakban) a közegészségügyi hatóságok megítélése szerint a korunk, vagyis a XXI. század egyik legsúlyosabb közegészségügyi problémája lehet. Az elhízást jobbára több tényező együttesen okozza, ezek közül kiemelkedik a túlzott élelmiszerenergia-fogyasztás és a testmozgás hiánya – jelesül a “civilizáció” több kísérőjelensége. Egyes esetekben persze nagy szerepet játszik genetikai hajlam vagy épp bizonyos lelki betegség(ek) is.
Mindkét jelenség – vagyis az alul- s a fölültápláltság – elméleti szinten megoldható probléma lenne, ám a gyakorlatban – az általánosságokat tekintve – nincs rá megfelelő orvosság. Mivel a magyar hagyományokban a búzának és a kenyérnek kiemelt szerepe van (vagy inkább: volt), a kenyér világnapján essék róla is néhány gondolat, hisz már ma a szó is megannyi létfontosságú fogalommal köthető össze.
Íme néhány: mindennapi kenyér, kenyérgond és kenyérkereset, megette kenyere javát stb.
Hajdan a kenyeret – mesterségesen előállított szerek nélkül – jobbára búzából egy hétre sütötték, s úgy tartották, hogy “rendes asszony szombaton süt, hétfőn mos”, ezzel azt érték el, hogy vasárnap mindig friss kenyeret tehettek az ünnepi asztalra. A kenyér megszegése a házigazda feladata volt, ő a katolikus vidékeken az aljára keresztet rajzolt.
Mészáros Sunyó – Hunhír.info
