A piac egységesítése minden kétséget kizáró módon a tőke szempontjából sikerült a legjobban. Ott érzi igazán jól magát, ahol tartósan kiemelkedő a nyereségesség az alacsony költségek, főként a csekély bérek miatt. És az országot dicsérje az egekig a tőke zsoldjában tartott média is, mint a piacgazdaság csodáját. Nagyon sok dicséretet kapott hazánk már a kommunista rendszerben is, amikor kezdett eladósodni.
Szabad piac és manipuláció
A kilencvenes évek óta folyik az egységes piacok kiterjesztése a világgazdaság legtöbb országában. A piac egységesítése a meghirdetett elvek szerint lehetővé teszi az áruk, szolgáltatások, valamint a tőke és a munkaerő szabad áramlását. Az egységesítés útjában álló akadályok lebontását számos nemzetközi intézmény szolgálja az OECD-től kezdve az IMF-ig, a WTO-tól az EU Bizottságáig. Utóbbi most éppen az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, még meglévő csekély kereskedelmi korlátozás lebontását tűzte ki célul. A tőke mozgását az országok jelentős részében semmi sem korlátozza. A legfontosabb egységesítő feltétel a pénzek átválthatósága és mozgatása a határokon át.
A piac egységesítése minden kétséget kizáró módon a tőke szempontjából sikerült a legjobban. Szabadon, korlátozásoktól mentesen, olcsón keresheti bárhol a megtérülést, az olcsó nyersanyagot, munkaerőt, tehát a kedvező működési feltételeket. Főként azt kedveli, ha kevés vagy nincs is adó, ha a munkaerőt senki nem védi, sem a törvények, sem a szakszervezetek, illetve, ha enyhék a környezetvédelmi szabályok, illetve a törvényeket a tőke mondhatja tollba. Ott érzi igazán jól magát, ahol tartósan kiemelkedő a nyereségesség az alacsony költségek, főként a csekély bérek miatt. És az országot dicsérje az egekig a tőke zsoldjában tartott média is, mint a piacgazdaság csodáját.
Nagyon sok dicséretet kapott hazánk már a kommunista rendszerben is, amikor kezdett eladósodni. Fekete János volt a kommunisták legjobb bankára. Ezt hirdette a Time magazin is a címlapján. A nemzetközi kereskedelembe kerülő áru- és szolgáltatástömegeket lényegében a tőke tartozékainak tekinthetjük. Az áruk mozgásával kapcsolatos főbb akadályok nagy része is a múlté. Hol vannak már a védővámok és főként a mennyiségi korlátozások? Az USA–EU szabad kereskedelmi tárgyalások éppen a maradék korlát lebontásáról szólnak. A munkaerő szabad áramlásának kérdése azonban jórészt papíron maradt. Még az egyébként közös piacot hirdető Európai Unióban is vannak nyílt vagy titkolt korlátok. Amúgy meg a munkaerő-vándorlás legfőbb akadálya maga a munkaerő az ő szociális környezetével, családjával, sokféle nyelvével, szokásaival, vallásával, megszokott lakóhelyi környezetével. A munkaerő létkörülményeinek alapos ismerete nélkül nem is lehet sikeres a szabad mozgás, pedig már korán megtalálták a munkaerő-csábítás ideológiáját, amikor a multikultúra létjogosultságáról folyt a diskurzus évtizedeken át. Az elmúlt húsz esztendő bebizonyította, hogy a piac minden más szereplője vesztesként került ki ebből a határtalan szabadságból, csak a tőke nyert. És az államok veszítettek mindenekelőtt. A tőke szabad és korlátozás nélküli mozgása révén gigantikus összegek kerültek ki az adózás alól, hiszen a pénzt átvitték bizonyos adóparadicsomokba. Nemzetközi felmérések szerint a kreatív könyvelés, könyvvizsgálat és adóellenőrzések következményeként ez a pénzmennyiség ma eléri az Egyesült Államok és az Európai Unió egyéves összesített társadalmi termékét a maga harmincezermilliárdra becsült volumenével. Az adóelkerülő pénzek miatt az államok hiteleket vettek fel egy ideig, de egyre drágábban. A szabálynélküliség volt az okozója a nemzetközi pénzügyi válságnak is, aminek fő terhét elsősorban ismét az államok viselik. A piaci liberalizációnak az a vállalkozó- réteg is nagy vesztese, amelyiknek az adó elől elbújó globalistákkal kell versenyeznie. Sok országból már minden valamirevaló szektorból kiszorultak. Természetesen a legnagyobb vesztes a munkavállalói réteg. Kezdetben csak a globalizáció nyújtotta lehetőségeket „kihasználó” országokban – mint hazánk – fizették a piacinak a tizenöt- húsz százalékát, mára azonban a centrum országokban is lassan, de biztosan csúszik visszafelé a reálbér színvonala. Ennek magyarázatát egyes trendi politikai körök azzal vélik megtalálni, hogy vége a jóléti társadalomnak. Arra azonban nincs magyarázat, hogy az élőmunka növekvő termelékenysége mellett miként lehetséges ez. Kié lesz a megtermelt többlet? Nálunk meg arra sincs magyarázat, hogy a Nyugat mellé dinamikusan felzárkózó termelékenység mellett a reálbér miként süllyedhetett az 1978-as szintre.
A tőke nemzetközi mozgása pedig változatlanul mentes minden korláttól, legyen az adminisztratív vagy morális. Egymást érik a pénz- és tőkepiaci botrányok, a hitelminősítők kényük-kedvük szerint értékelnek. Ha kell, behajthatatlan tételeket is legjobbnak minősítenek, máskor viszont a pontosan fizetőket lökik a bóvli kategóriába. Évtizedes nimbusszal rendelkező bankok gátlás nélkül hamisítják a világgazdaság vezető kamatlábát. A bankügyek példás elintézéséről ismert Svájcban a jegybank elnökének hitvese a féltve őrzött jegybanki titkot felhasználva vág zsebre hatalmas summát. Legutóbb svájci bankok manipulálták a devizák árfolyamát. Egy vezető pénzintézetet ugyan 11 milliárd dollárra büntetett a felügyeleti hatóság New Yorkban, akikről még a világ legrangosabb pénzügyi lapja is azt írta, hogy a bankban lényegében bűnszövetkezet működött. A büntetéssel azonban megválthatták a büntetőjogi felelősséget is, azaz a börtönt. Tehát csinálhatnak mindent tovább, de legközelebb jobban kell vigyázniuk. Mintha Luther Márton éppen a bűnök pénzbeli megváltásának lehetőségét biztosító búcsúcédulák miatt lázadt volna fel mintegy ötszáz éve. Jogos a kérdés: mivé vált a korlátlan szabadság? Azért szabad ez a piac, mert egyeseknek itt mindent szabad? Vagy a korlátlan manipuláció lett inkább szabad, ahol egyesek csak nyerhetnek mások kárára, akik ezt vég nélkül kötelesek tűrni? Ma még nincs egyértelmű válasz, de sürgős szükség lenne rá.
Boros Imre – Magyar Hírlap
Hunhír.info
