Latolgató magyar társadalomban is a szellemi élet kiválóságait majmoló, hozzájuk dörgölődző nemzeti sznobériát követők körében is helyet talál a származástan, a történelemtudománynak a családok, nemzetségek eredetével, rokonságával foglalkozó segédtudománya. „Legyen szíved, amely sohasem válik kővé; legyen kedved, amely sohasem gyullad haragra; és legyen érintésed, amely sohasem bántalmaz.” (Charles Dickens)
Latolgató magyar társadalomban is a szellemi élet kiválóságait majmoló, hozzájuk dörgölődző nemzeti sznobériát követők körében is helyet talál a származástan, a történelemtudománynak a családok, nemzetségek eredetével, rokonságával foglalkozó segédtudománya. A név is része e kutatásnak, mellyel összefüggésben Babits Mihály így vélekedik: „örökség, hitbizomány, s nem egyéni, hanem családi tulajdon, amit kegyelettel illik megőrizni. (…) Zrinyi is horvát volt és Petőfi Petrovics! Ezek az idegen vércsöppek teszik talán olyan gazdaggá és színessé a magyar vért. Ezek az igy-vicsek jobban mutatják a magyarság erejét, mint a dupla ékezetű ypszilonok. Mi célja a vért és nevet elemezni? Az én nevem egy híres horvát író nevével egyezik. De én magyar vagyok. Kegyelettel őrzöm a nevemet, mint egy öröklött tárgyat, de én független vagyok a nevemtől.” Az eredetük után kutatóknak, a származás és vérük tulajdonságai alapján is bizonyítani kívánóknak, az ismétlődő „kudarcosoknak” az eredettel kapcsolatos titkot itt, s ha szükséges sajtótudósításban a nagy nyilvánosság előtt közzé teszem: „Mindenki származik!” Kegyeletes érzést tiszteletlenül bántók közé kell sorolnom azokat, akik a bölcs embert meghatározó sorsdöntő fontosságú magyar nemzeti ügyben, az alapos latolgatást elmulasztva, a származás-elmélettel és egyéni életük jellemére valló módon Göncz Kinga és Tabajdi Csaba árulókká lettek – a Tavares-jelentés a kettőjük műve.
Újabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a bolsevizmus melegágya Bizánc volt és Keleten az orosz birodalomban szökkenhetett szárba. Nem véletlenül vette leginkább üldözőbe a kommunizmus a „vasfüggöny” mögötti országok közül a Trianon utáni Magyarországot és a Romániához tartozó Erdélyt, mert még mindig rettegett a már lefegyverzett nyugati szellemiségű és lelkületű „tisztjeitől”, a tanult, művelt embertől és a nyugati egyházhoz tartozó papok és lelkészek vezette közösségektől, egyházaktól. E felismerés érdemi latolgatása nélkül a romániai forradalomnak mondott rendszerváltást követően az erdélyi magyarság már említett képviselőit, vezetőit szenvedélyes vehemenciával és többszöri nyilvánosság előtti inzultussal illették a „latolgatás-mentes” forrófejű politikusok, azzal, hogy a múlt rendszerben „beadták a derekukat!” Sokan ezzel saját és családjuk múltját próbálták leplezni. Megfontolatlanságukkal hallatlan kárt okoztak a magyar társadalomnak.
Ugyanilyen súlyos bűn a hosszan tartó latolgatás, melynek az a közvetlen eredménye, hogy elszalasztja a jó alkalmat, – melyre őt felelőssége is kötelezi. Egyfelől a jó döntésre már nem kerülhet sor, másfelől haszontalan bűntárssá minősülhetnek a vezérek is – akiknek ez feladatuk. Oda kell figyelnünk, amiről egyre több helyen olvashatunk az emberiség ellen elkövető bűntervekről, mint a „Tolvajok generációja”, mely a Metropol hasábjain jelent meg (Frei Tamás írása Nizzából, 2013. július 25-én), vagy hogyan menti meg az úgymond „tudós világ” a világ lakosságát lélekszámbeli növekedésétől a „népesedéspolitikával”; azaz hogyan szándékszik a 7 milliárd emberből 6 milliárdot elpusztítani, hogy az egy nyugodtan élhessen e Földön.
Csak ízelítőként idézem a Metropol provokatív és az idősebb generáció ellen hangulatot keltő sorokat, hogy főleg Nyugaton a fiatalabb generáció tudatába egyre mélyebben rágja be magát a „tolvaj-generáció” kifejezés. Tolvaj a 60-100 éves, a már nyugdíjas és aki pár esztendő után lesz az. Ők lopták el a mai fiatalok jövőjét. A szerző szerint ez a legszerencsésebb generáció, mert nem rázta meg az életüket háború, és évtizedekig fognak még a mai fiatalok hátán élősködni. Élősködni! Nemrégiben az ATV Start Plusz műsorában egy Kiss Zoltán nevű blogger tette próbára a nézők türelmét és vélhetően a széket is, amin ült. Ő radikális nyugdíjcsökkentésért harcol, mondván, hogy a mai nyugdíjasok felélik a jövő erőforrásait, és azt is nehezményezte, hogy nem halnak meg időben(!)
Isten nem csúfoltatik meg. „Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, nem imádkozhat, nem álmodhat, nem dönthet a sorsa fölött szabadon.” (Hende Csaba) – latolgatás jó kezdete.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
