1813 szeptemberében a 23 éves Kölcsey Ferenc szokatlan verset írt a jegyességéről: „Mért e reszkető könyű szememben? / Mért ez édes órán új remény? / Bájos arcod, százszor boldog álom, / A múltban s jövőben nem találom.” “A jegyváltó” című, boldognak nehezen nevezhető versét „forró csókok” mellett el is küldte annak, akit a saját bevallása szerint legjobban szeretett a világon.
Levele zárásaként ezt írta: „Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé.” A levél címzettje Szemere Pál, Kölcsey legjobb barátja volt. A költő számos szerelemes tárgyú versét címezte neki, és iránta való érzelmeit nem csak ebben a levelében nevezte szerelemnek – írja a magyar irodalom nagyjainak szerelmi életét bemutató Nyáry Krisztián a Facebookon.
Az irodalomtörténész szerint Kölcsey a leghosszabb művét, a költői lét és a szerelem értelmét kereső “Andalgások”-at „Szemerém”-hez ajánlással látta el. Utóbbi két versét – minden kísérőlevél nélkül – el is küldte Szemere Pálnak.
Mindez azért nehezedik ránk, olvasókra és az irodalomtörténészekre, mert a Himnusz költőjéről beszélünk. Ez valószínűleg már rég nem lenne titok, kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt – mondta Nyáry a hvg.hu-nak adott interjújában.
Nyáry majdnem biztos benne, hogy Kölcsey Szemere Pál iránt érzett szerelme nem viszonzott, megélt szerelem volt. A nőcsábász hírében álló Szemere Pál is nagyon szerette őt, de nem szerelemmel, hanem barátsággal.
Hát igen. Ez kell még a magyarok sárba taposásához. Honvisszaszerző Árpád vezér zsidó, a zsidók előbb életek a Kárpát-medencében, mint a magyarok,a Himnusz költője meg egy rossz buzi. Szóval mi, magyarok egy olyan trágya nép vagyunk, mint a disznó, amely ellett bennünket. Mert csak pofázunk, aztán se múltunk, se jövőnk, nemzeti nagyjaink meg vagy idegenek, vagy ferde hajlamúak. De zsidóról ezidáig Nyáry úr még nem derített ki semmi igazán gázosat, úgy látszik, ők mindenben tökéletesek és rászolgáltak arra hogy a kondát vezessék.
Hunhír.info