“Egy holokausztbohóc voltam” címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit című hetilap legújabb számában abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik az irodalmi Nobel-díjas zsidó író új német nyelvű kötete. Egy megfáradt, a ráerőltetett szerepet egyre nehezebben viselő, és emiatt önmagával is folyamatosan háborúzó öregember képe rajzolódik ki az interjúból. Egy olyan zsidóé, aki megunta a sok hazugságot, mellébeszélést, és egyre inkább távolodni akar attól a multikulti világtól, ahol csak egy kirakatbábu, és csak egy csavar a saját állítása is egyértelműen létező holokausztiparban, amely felváltotta az emlékezet kultúráját. Kertésznek nincs veszteni valója, súlyos betegségben szenved, így kíméletlen őszinteséggel tárja elénk annak az embernek a csillogás mögött rejtőzködő lelki tusáját, aki megélte és megértette: hiába úgymond túlélő zsidó, azok a hatalmak, akik az átlag-zsidóságot is irányítják, csak eszköznek használják fel az általuk kiválasztottakat.

Kertész új műve, Letzte Einkehr (Az utolsó kocsma) című munka a közepesnél gyengébb teljesítményű író egy regénytöredékéből és a 2001-2009-es időszakban keletkezett naplóbejegyzéseiből készített válogatásból áll össze.

A naplóból kiderül, hogy a Kertész által irodalmi főnyereménynek nevezett Nobel-díj valójában megsemmisítő hatást gyakorolt rá – vetette fel az interjú készítője, Iris Radisch. “Szégyellem, de tényleg így volt. Minden komolyan veendő Nobel-díjassal hasonló történt” – mondta Kertész Imre.

A naplóbejegyzések alapján az író a kitüntetés után többé nem tudott a tükörbe nézni, és egy színésznek tartotta magát, aki Kertész Imre írót alakítja inkább rosszul, mint jól – jegyezte meg a Die Zeit munkatársa.

“Egy részvénytársaság lettem, egy márka. A Kertész márka” – mondta Kertész Imre. Az interjú készítője szerint a zsidó író az utóbbi két évtizedben a németországi brutális módon erőltetett emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig “holokauszt-bohócnak” érezte magát. “Valahogy így” – mondta erre Kertész Imre.

Arra a kérdésre, hogy nem vált-e “egy kicsit holokausztiparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: “nem egy kicsit, hanem teljesen”. Kifejtette: az irodalmi Nobel-díjat azért kapta meg, mert dicsőíteni akarták “a tanúság irodalmát”, előtte pedig meghívták Stockholmba, hogy tartson egy beszédet, de valójában azt akarták megtudni, hogy “jó benyomást keltek-e, vagy hogy kézzel eszem-e a rántottát”. Az ilyesmi ellen “nemigen van mit tenni”, az ember kiszolgáltatott “ezekkel a hatalmakkal szemben” – mondta Kertész Imre.

Azzal kapcsolatban, hogy az emlékezésipar vajon elvette-e a történetét, azt mondta: “elég nekem, hogy vannak páran, akik megértették a történetemet”. Mindennel együtt “csodálatos életem volt. Auschwitzi fogoly voltam, aztán megkaptam a legmagasabb német polgári kitüntetéseket, ami mulatságos és megmagyarázhatatlan. De lehetek nagyon egyenes és őszinte? Elég volt. Mindent megkaptam, amit akartam. Azt hiszem, írni sem akarok már” – mondta Kertész Imre.

Hunhír.info – origo nyomán

Kostás Roland – Hunhír.info