Közeledett az FTC – MTK mérkőzés, a 203. örökrangadó, a két legnagyobb múlttal rendelkező magyar csapat összecsapása. Valamelyik kis rohadéknak eszébe jutott, hogy ha már így adódik, szokás ilyenkor egy kicsit zsidózni. El is mondta ezt az ötletét egy másik rohadéknak, de az lehűtötte a lelkesedését. Lenne rá igény komám, de nem lehet. Emlékszel, a múltkor is mekkora balhé volt belőle. Tudod, amikor azt a vicces nótát énekeltük, hogy Indul a vonat Auschwitzba.

Ezen elgondolkodott a két rohadék. Mert az tuti, hogy valamit ki kell találni. Vigyünk be egy drapériát, In memoriam Csatáry László felirattal, mondta az egyik kis rohadék.

Ez nagyon jó ötlet volt, Csatáry bácsi ugye nemrég halt meg, 99 évet élt. Fiatalabb korában sok mindennel foglalkozott ez a Csatáry bácsi, leginkább azzal, hogy a vád szerint 1944 tavaszán, az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként funkcionált, kulcsszerepet játszott több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Szemtanúk szerint különös kegyetlenséggel bánt a gondjaira bízott emberekkel, korbáccsal verte őket, amikor meg vagonokba passzírozták őket, megtiltotta, hogy szellőztető ablakot vágjanak a vagonok falára.

Szép kort ért meg a Csatáry bácsi, kedves öregúr lett belőle idős korára. Azok közül, akiket aktív részvételével a halálba segített, többen szintén szép kort értek volna meg. Orvosok lettek volna, tanárok.

Művészek, tudósok, sportolók.

Anyák, apák, nagyszülők.

Emberek.

Már csak azt lenne jó tudni, hogyan került a szégyenletes szöveg a stadionba.

A dolog valahogy úgy történhetett, hogy a kis rohadékok elkészítették a drapériát. Jól sikerült, míves munka volt, már csak valahogy be kellett vinni a lelátóra. Aggódtak egy kicsit emiatt a rohadékok, egy ideje szigorú a biztonsági ellenőrzés, az MLSZ nem tűr rendbontást.

De azután hál’ istennek, minden rendben lett. Van nálatok tárgynak látszó veszélyes szúrófegyver, kérdezte a beléptető ember a rohadékoktól. Soha nem hordunk magunknál mink ilyet, válaszolták a rohadékok.

Hát az a nagy szövet, amit jobb helyeken molinónak is szokás nevezni, nincs azon valami antiszemita felirat? Ne röhögtessé’ minket, mondták a kis rohadékok. Csak egy kedves ismerősünkre emlékezünk vele, a nemrég elhunyt Csatáry bácsira.

Jól van, fiúk, mondta erre a beléptető ember a kis rohadékoknak, aztán csak kultúráltan szurkoljatok! Hajrá Fradi!

Hajrá Fradi, mondták erre a rohadékok. Odabenn pedig kitették a drapériát.

Ott feszített szépen a szöveg, In memoriam Csatáry László, mindenki nagy dicsőségére. Rövid ideig a meccset közvetítő köztévé is mutatta a molinót. Sokan láthatták, igaz, csak néhány másodpercig.

A riporter úr is látta, hogy mások is látják, de nem szólt semmit. Nem volt benne a műsortervben, hogy a Csatáryt éltető molinót szóvá kellene tenni. Minek is persze, a köztévé már régóta megóvja az embereket a kellemetlen hírek közlésétől. Nem rosszindulatból persze, hanem, mert vigyáz az egészségünkre, nem akarja, hogy idegesek, frusztráltak legyünk.

Ezért nem szóltak egy szót sem a gyalázatról.

Igaz, más se szólt. Az FTC helyszínen lévő vezetői sem szóltak oda annak a néhány rohadéknak, akik kitették ezt a gyalázatot.

Nem szóltak a játékvezetők sem, ők nyilván a pályán történtekre koncentráltak.

Nem szólt az MLSZ ellenőre sem, hogy tessék eltávolítani ezt a szégyent, addig nem folytatjuk a játékot. És kéretik a felelősöket eltávolítani a stadionból.

Az MTK vezetői is hallgattak. Nem mondták, hogy vegyék le onnan azt a szöveget, különben nem vagyunk hajlandók játszani.