Ez az ősi indiai nyelv az árja nyelvcsalád legfontosabb tagja, és az egész világ kultúrájára nagy hatással volt. Ebből származik az indoeurópai nyelvek szókészletének jelentős része. A szanszkrit szavak többsége más nyelvek közvetítésével került hozzánk, de nem kizárt egyes kisebb magyar törzsek közvetlen érintkezése sem velük. A szanszkrit nyelvet Kőrösi Csoma Sándor kutatta először. Bár munkásságát elismerik a történészeink, felfedezéseit mégis teljesen figyelmen kívül hagyja a nyelvészet. Ennek egyik fő oka a „finnugor elmélet” politikai célú erőltetése volt, a másik (talán még fontosabb) ok pedig az, hogy az „árja származást” egy másik nép kisajátította magának (mintha egy bizonyos forrásból csak egyetlen ember ihatna, senki más).
Mi nem foglalkozunk népek vagy fajok származásával, szavaink eredete viszont nagyon is érdekel. Márpedig a szavaknak nem állják útját az országhatárok! De lássuk, milyen szavaink vezethetők vissza az indiai gyökerekre. Már a sumér hírlevélben előhoztuk az “ablak” szót, ami végül szanszkrit eredetű: “blász” (világ, világosság). Ki hinné, hogy a tagadószónk ilyen eredetű: “ne, nem”: ősmagyar: “nem, nen” (nem) < szanszkrit: "na" (ne, nem). A "tanít", "tanul", és az ezekből képzett többi szó is ilyen eredetű: ősmagyar: "tan" < szanszkrit: "tantra" (vallási tanítás, tan; lényeges elem; szál a szövetben) < "tanoti" (szövetet sző). A "barát" szavunk is: ősmagyar: "barát" < szanszkrit: "bhratar" (barát) < "bhar" (pár). Hiszen aki a párom, az egyben a barátom is. A tanuláshoz jó, ha van barátunk, de mindenképpen kell hozzá "figyelem". Íme az eredete: ómagyar: "figyelem" < ősmagyar: "fidel, ügyehöd" (figyel, ügyel, vigyáz) < szanszkrit: "vijánáti" (megkülönböztet, ért) < "vi" (szét) + "jánáti" (tud). Itt az első szótag őrzi az ősi - több ezer éves - rokonságot. Mindannyian egyetérthetünk, hogy jó dolog szabadnak lenni, és fontos a szabadság. A “szabad” szavunk is ebből a nyelvből ered: ősmagyar: “szabad” < szanszkrit: "szvapati" (maga ura). A "szent" szavunk már sokkal hosszabb utat járt be, míg eljutott a nyelvünkbe: "szent" < latin: "sanct, sanctus" (szent, megszentelt) < perzsa: "zend" (értelmezés, magyarázat; Zarathusztra tanításainak közérthető értelmezése) < szanszkrit: "szant, szat" (igaz, jó). Érdemes megfigyelni, hogy a szóalakok mellett mennyire megmarad a hozzájuk kapcsolódó fogalom. Ami szent, az azért az, mert igaznak és jónak tartjuk. Külön kiemelhető a "személy" szavunk eredete: ómagyar: személy, szömély (személy, külső megjelenés; szó szerint: "szem-ség, néző dolog") < ősmagyar: szöm, szüm (szem) < szömen (néz) < szanszkrit: szam, cam (lát, néz). További szanszkrit eredetű szavaink még, meglepő módon a "név", a "szám", a "tánc", és a "vezet". Kattints a szavakra, és olvasd el az eredeteket! Nagyon érdekes, hogy pont ezek a szavak indiai eredetűek. Ki ne hallott volna az ősi indiai táncról, vagy az arab számoknak nevezett (araboktól átvett), de valójában indiai eredetű számjegyekről. A fenti példákból jól látható, hogy az ősi indiai kultúra hogyan hatja át az átvett szavak útján a kultúránkat. Ezek átfogják a tudomány (szám, tanul, figyelem), a vallás (tánc, szent), a filozófia (személy, szabad) területét is. Jól látható ezekből a példákból, hogy mindegyik szó eredete nagyobb megértést ad magához a szóhoz! Beküldte: Pásztori Tibor Endre
Hunhír.info