…Egyébként, tudja mit Gáti úr? Valóban lusták a magyarok! Lusták arra, hogy végre felfogják, mit művel velük a nyugati demokrácia fedőnéven üzemelő gátlástalan kifosztó gépezet, amely mellesleg saját legbensőségesebb szövetségeseit is megfigyelés alatt tartja. Nyilván a hatékonyabb kifoszthatóság érdekében…
Bertold Brecht az 1953-as berlini lázadási kísérlet leverése után írta meg híres, maróan gúnyos versikéjét, Die Lösung (A megoldás) címmel. A vers arról szól, hogy a lázadás után a pártvezetés a Sztálin fasorban (innen indult ki az építőmunkások felkelése) összehívja a népet, és közli, hogy csalódott benne, a nép le van váltva, és rövidesen sor kerül egy új nép megválasztására.
Bár az esemény óta éppen hatvan év telt el, ám azóta is számos tapasztalatunk erősíthet meg minket abban, hogy a helyzet nem sokat változott. Most éppen Charles Gáti tett erről tanúbizonyságot, aki a Huffington Post című lapban a következőket mondta John Feffer kérdéseire válaszolva: „1989-ben a várakozásainkkal ellentétben a nyugati típusú demokrácia magja nem hullott jó talajra minden országban, és minden népréteg esetében. Úgy tűnik, a városok továbbra is érdekeltek valamennyire, de máshol a régimódi hagyomány dívik. De nem a szocializmusra magára gondolnak nosztalgiával, hanem a középszerűségre, a látszólagos egyenlőségre és a jóléti állam szegényes juttatásaira. És legfőképpen a kemény munka játszik itt közre, melyre a kapitalizmus kényszerít, tehát van benne lustaság is, és persze nosztalgia a garantált kéthetes szabadság, az egyéves gyes, a teljes foglalkoztatottság iránt.”
Tehát ha jól értjük Gáti szavait, a nép nem bizonyult méltónak az új birodalom urainak bizalmára, és a szerző ugyan nem mondja ki, de sugallja, hogy bizony új, méltóbb népre volna szükség. Bár az elmúlt néhány évtized elég edzetté tett minket, de azért ez valóban figyelemre méltó vélemény, érdemes talán kicsit elmélázni a mélyebb üzenetén. Már csak azért is, mert egyes megmondó emberek szerint a birodalom leendő budapesti nagykövet-helytartóját tisztelhetjük Charles Gáti személyében. Az első mondat költői hasonlata már sejtetni engedi, hogy baj van, Kelet- és Közép-Európa népei valami rejtélyes ok miatt most már nem annyira kedvelik a nyugati típusú demokráciát, ahogy azt pedig szigorúan előírták nekik. Nyugalom, a rejtély rövidesen megoldódik, de addig van még egy elgondolkodtató mondat. „Úgy tűnik a városok érdekeltek az ügyben, de a falu nem annyira.” Hm, vajon miért? A nyugatias modernizáció a Fuggerek korai globális kapitalizmusa, VIII. Henrik korának brutális „bekerítései”, majd a sztálini kommunizmus kíméletlen „politikai kapitalizmusának” koncentrációs táborok hasonló kolhoza, valóban kissé gyanakvóvá tette a falvak népét. Sejti ugyanis, hogy mindaz, amit ma nyugatias demokráciaként emlegetnek, iszonyatos pusztítások sorozatán át jutott el a mába. Abba a mába, amelyben kétségtelenül elegáns rend uralkodik a központokban, de a rend és a demokrácia felfeslő szövedéke mögül gyakran napjainkban is előtűnik a kegyetlen terror gátlástalan kifosztó hatalma. Aligha kell emlékeztetnünk Gátit arra, hogy az általa képviselt birodalmat miért nevezik mostanában gyakran United Stazi of America néven. Hogy a városok „továbbra is érdekeltek valamennyire”, az pedig abból adódik, hogy a tömegtermelő kapitalizmus rejtett, de annál kegyetlenebb struktúrái költségtakarékosság céljából szeretik koncentráltan „tárolni” a tőkét és a munkaerőt. Ennek patologikus tünetegyüttese a város, amely így aztán valóban „érdekelt valamennyire”. A régimódi hagyományra épülő falu azonban gyanakszik, és nem annyira szereti a nyugatias demokráciát, mint azt Gáti elvárná, mi több, visszavágyik. De, mint megtudjuk, „nem a szocializmusra magára gondolnak nosztalgiával, hanem a középszerűségre, a látszólagos egyenlőségre és a jóléti állam szegényes juttatásaira”. És aztán, mert szép az őszinteség, a méltatlan nép végre megkapja a kegyelemdöfést: „legfőképpen a kemény munka játszik itt közre, melyre a kapitalizmus kényszerít, tehát van benne lustaság is, és persze nosztalgia a garantált kéthetes szabadság, az egyéves gyes, a teljes foglalkoztatottság iránt”. Hát ezt jól megkaptuk! Pirulunk is rendesen!
Azért arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy negyven évvel ezelőtt a magyar munkás a nyugat-európai átlagos termelékenységnek a 45 százalékát produkálta, de csak az ottani bérek 25 százalékát kapta. Ma a mostani átlagos termelékenysége 67 százalékára nőtt, de csak az ottani bérek 22 százalékát kapja. A kemény munka tehát stimmel, de valóban lusta lenne az a magyar társadalom, amely sokkal több értéket hoz létre kevesebb bérért, mint negyven éve?! És akkor mit gondoljunk azokról a globális tőketulajdonosokról, akik az elmúlt évtizedekben „lezsilipelték” a fenti számokból adódó „szaldót”, több százmilliárd dollárt eltulajdonítva a lusta magyar dolgozóktól. Nyilván Gáti úr is látta tavaly a Tax Justice Network adatait arról, hogy az elmúlt harminc évben Magyarországról 242 milliárd dollárt mentettek ki a globális tulajdonosok offshore-ba. Ott nyilván jobb helyen van a pénz, mint azoknak a lusta magyaroknak a zsebében, akik létrehozták. Egyébként, tudja mit Gáti úr? Valóban lusták a magyarok! Lusták arra, hogy végre felfogják, mit művel velük a nyugati demokrácia fedőnéven üzemelő gátlástalan kifosztó gépezet, amely mellesleg saját legbensőségesebb szövetségeseit is megfigyelés alatt tartja. Nyilván a hatékonyabb kifoszthatóság érdekében. Ha ezt egy kicsit végiggondolná, nem nagyon csodálkozna azon, amit szintén szóvá tesz, hogy „Ha mégis ki kell emelni egy dolgot, a fékek és ellensúlyok lenne az, és az, hogy hogyan igazolja a kétharmados többséggel a kormány azt, hogy gyökerestül tönkreteszi a nyugati típusú demokráciát.”
Nos, éppen ön az, aki e „demokrácia” nagyobb dicsőségére most éppen azt a magyar népet próbálja leváltani, amelynek nem annyira tetszik a Gáti-féle demokrácia.
Bogár László – Magyar Hírlap
Hunhír.info