Bankmentő ötletekkel tehát már jól állunk az EU-ban. Terheitől nyög az egész közösség, a világpiaci versenyben egyre hátrább csúszik. A Lisszabonban meghirdetett versenyképességi követelmények bohózattá váltak. A bankok versenyképességére viszont árgus szemek ügyelnek. Erről szól a hazánk elleni legújabb kötelesség szegési eljárás is.
Az Európai Unió immár öt éve képtelen kikászálódni a pénzügyi spekuláció okozta válságból. A mohóságuk miatt bajba jutott bankok mentésére ezermilliárdokat fordítottak (euróban), miközben elhanyagolták a gazdaságokat, és súlyos adósságokba taszították az államkasszákat, amelyeknek a terheit az adófizetőkre zúdították.
Nem csoda, hogy nagyságrenddek-kel nőtt az EU-val szembeni ellenszenv. Hazánkban tovább táplálja ezt az idegenkedést, hogy válságmenedzselésünk sikerei ellenére elismerés helyett kritikai pergőtűz alatt állunk. Ha késve is, de az EU vezetői is levonnak tanulságokat, például azt, hogy nem lehet a bankok veszteségeit a jövőben kizárólag az adófizetők terhére rendezni. Az meg eszükbe sem jut, hogy miként kellene olyan ellenőrzési rendszereket felállítani, ami eleve megelőzi a bajokat, és nem a bekövetkezett károkat téríti meg. Pedig ilyenekre van már technikai lehetőség. Gondoljunk csak a terrorizmus jelszavával üzemeltetett, s az egész világot behálózó lehallgató, információgyűjtő rendszerekre, igaz nagy baj, hogy minden demokratikus felhatalmazás nélkül működnek. Meg lehetne teremteni azt a legalizált számítógépes rendszert is, ami a bankok műveleteit online módon juttatná el a felügyeleti hatósághoz, megadva a lehetőséget, hogy a bajok észlelésekor preventív módon beavatkozhasson, s ne csak a bekövetkezett ezermilliárdos károkat állapítsa meg. Ehelyett a szabályozó hatóságok inkább azon törik a fejüket, hogy a jövőben bekövetkező – szinte borítékolható – banki veszteségeket milyen módon lehet a létrehozásukban vétlen szereplők nyakába szalonképesebb módon bevarrni. Erre szolgált példával Ciprus esete. A cseppnyi szigetországot elárasztotta az adók elől elmenekülő spekulatív pénz. A bankok mérlegének főösszege nyolcszorosa volt a gazdaság éves kibocsátásának. (Vivian Reding hazájában Luxemburgban ez az arány huszonhétszeres!) Cipruson a bankcsalások terhét a betétesek viselik. A válság kitörésekor az EU vezetői a megoldást esetinek, egyszerinek és megismételhetetlennek nyilvánították. Azóta azonban nagyon is beleszerettek. Aki követte a ciprusi eseményeket, az tudja, hogy a leginkább sújtott bankban a betétesek százezer euró felett mindenüket elvesztették. Cserében esetleg kapnak majd értéktelen bankrészvényeket, vagy kötvényeket, piros, illetve kék színű papíron, amelyeket egymásra cserélgethetnek az elkövetkező évtizedekben. Most lehet csak igazán hálás Simor András. Szorgalmazták ugyanis a vagyonnyilatkozatából „tévesen” kihagyott nyolcszázmilliójának hazahozatalát. Ha ez Cipruson marad, akkor Simor előbb-utóbb tele lenne értéktelen papírfecnikkel. De Simorról is gondoskodott a haza, pedig ő ezt mint jegybanki elnök egyáltalán nem honorálta. Néhány hónap után a ciprusi megoldást már nem esetinek, egyedinek és megismételhetetlennek tartja az uniós kánon, hanem az lesz a főszabály. Ezt követően ha egy bank bajba jut és elveszíti a tőkéjét, azt majd a százezer eurót meghaladó betétekből fogják részben kipótolni. Természetesen vannak más módszerek is, mint például az európai bankmentő alapok. Ezek feltőkésítését – beleértve a garanciavállalásokat is – majd az unió tagországai végzik. Ezek az alapok közvetlenül is adhatnak pénzt a bajba jutott bankoknak. Nem terhelik így az államok költségvetését, szól az üdvözítő ige. Pedig dehogynem! Mert az alapokat is a tagországok költségvetései képezik, természetesen az adófizetők tehervállalásával. Igen, de ebben az esetben, amikor egy bank bajba jut, a nép azt hiszi majd, hogy a segítség az égből jön, s elkerülhetők a bankmentésekből azonnal kikerekedő belpolitikai botrányok. A műveletek a nyilvánosság kizárásával történhetnek.
Bankmentő ötletekkel tehát már jól állunk az EU-ban. Terheitől nyög az egész közösség, a világpiaci versenyben egyre hátrább csúszik. A Lisszabonban meghirdetett versenyképességi követelmények bohózattá váltak. A bankok versenyképességére viszont árgus szemek ügyelnek. Erről szól a hazánk elleni legújabb kötelesség szegési eljárás is. Brüsszel fájlalja a kormányzat intézkedéseit, amelyek korlátozzák a devizahitelek felvételét azoknak, akik nem rendelkeznek kellő mennyiségben devizabevételekkel. Úgy mondják, ez a lépés akadályokat támaszt a tőke szabad mozgása elé. Milyen igaz, hiszen nem engedi, hogy hazánkból vákuum szivattyú módjára szívja ki az állampolgárok jövedelmét és vagyonát, mint tette azt az elmúlt évtizedben. Micsoda égbekiáltó méltánytalanság ez a tőkével szemben! Büntetést érdemel! Menteni való pedig a bankokon túl is akadna jócskán a közösség területén. A bankokon túli messzeségekbe nem szokás a bizottságból kitekinteni. Gondoljunk csak az éghajlatváltozásból adódó, egyre szaporodó természeti katasztrófákra. Az év közepénél tartunk, és volt belőle kettő is nálunk, a március közepi rendkívüli havazás és minden idők legnagyobb dunai árvize. Itt sem a védekezésre, sem a megelőzésre nem állnak rendelkezésre források, pedig több tagországot is sújtottak a bajok. Az egy évtizedig dédelgetett közös energetikai projekt, a Nabucco gázvezeték megépítése is megbukott, pedig nem enyhült a közösség külső energetikai kiszolgáltatottsága. Hosszan folytathatnánk a sort. Megváltó ötletek azonban csak bankmentés ügyben születnek, miközben az unió már közel fél évtizede a fejlődésképtelenség pocsolyájában tapicskol. Aki magát menti, azt hevesen bírálja. Mindig kész a bankok megsegítésére, de a bajok megelőzésére nem.
Boros Imre – Magyar Hírlap
Hunhír.info