- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Nem elég, hogy lemondatták, a porba is akarják alázni a pápát

Személyes biztonságát egyszerűen tudják garantálni, és jogi mentességgel is jár XVI. Benedeknek az az elhatározása, hogy lemondása után is a Vatikánban kíván élni – szivárogtatják már most a vatikáni szabadkőműves források. Arcátlan módon arra hivatkoznak: így vehetik elejét annak, hogy esetleg büntetőeljárást indítsanak ellene a katolikus egyház tagjai által elkövetett szexuális bűncselekmények miatt.

A Vatikán saját közlése szerint nem számít rá, hogy előállna egy ilyen helyzet, ugyanakkor nem is zárja ki teljesen azt.

A világ katolikusainak központja is a szabadkőművesek igájában senyved. A háromszöges hatalom nem elégedett meg azzal, hogy évszázadok után először csak úgy lecseréli a pápát, mert valamiért megorrolt rá, a német származású egyházfőt morálisan is porba kell taposni. sejteni kell a világgal, hogy a katolikus egyház a pedofília fészke, a gyerekrontás központja, hiszen még az egyház feje felett is ott vannak ezek az árnyak. Másik oldalról meg megy a parasztvakítás a zsidó-keresztény hagyományokkal, gyökerekkel, egyebekkel a párbeszéddel, a közös dolgokkal blablabla. Vajon a pedofil zsidó rabbik miatt egyszer is felmerült, hogy valami fő zsidó varázslót kéne perbe fogni? Hogyan, ez már antiszemitizmus. Mára már a fő világvallás a holovallás, amelynek fő ideológiai fegyvere az antiszemitizmussal való riogatás és megbélyegzés.

Gyürü János – Hunhír.info