A TV2 híradójából ma este megtudhattuk, hogy Sávoly Gergő is roma származású. Ebből aztán sokan azt az épületes következtetést vonták le, hogy az ügy körüli “rasszista hangulatkeltés indokolatlan,” Szerintünk meg a hangulatot nem kell keltegetni, és nem rasszista. Viszont nagyon is indokolt. Hírportálunk következetesen hirdeti: a magyarsághoz, a többséghez való viszonya alapján osztjuk két részre a zsidót, cigányt, hottentottát. Aki elfogad bennünket, hasznos és nem ártó, az hozzánk tartozik, aki ránk tör, az ellenségünk.
Nem tudjuk, hogy Sávoly Gergő milyen származású. Minket a nagyondemokratikus, nagyontoleráns fősodratú sajtóval ellentétben nem is érdekel. Két dolgot tudunk róla. Az egyik az, hogy közénk tartozik.
Ha az olvasó feltekint a cikkből láthatja, hogy e rettenetesen rasszista blog fejlécén egy fekete sportoló van. Egy srác, aki kitört a gettóból, aki bűnöző helyett minden idők egyik legnagyobb ökölvívója lett – aki példaképévé vált a sajátjainak. Pont úgy, ahogyan Gergő is. Mert nem lop, nem rabol, nem gyilkol – pedig megtehetné, mert erősebb, mint a legtöbbünk. Ő azonban ehelyett sportol, keményen edz, és azon dolgozik, hogy talán egyszer mindannyian büszkék lehessünk rá. Akkor is, ha történetesen cigány.
A másik, amit tudunk, hogy bántották. Nem a ringben, nem szemtől szemben. Aljas, szemét módon meg akarták ölni. És akik ezt tették, nem tartoznak közénk. Mert lopnak, rabolnak és gyilkolnak. Mert soha semmiért nem küzdenek meg, de mindig mindenre igényt tartanak. Az adónkból fizetett segélyre, a táskánkra – vagy épp az elsőbbségre egy nyomorult kocsmai vécében. És, ha nem kapják meg, akkor ütnek, rúgnak, szúrnak. Nem tartoznak közénk – akkor sem, ha magyarok. De történetesen cigányok.
És 100 ilyen esetből 99-szer cigányok. Ezekben a szörnyű történetetekben az áldozat származása felcserélhető – lehet tisztességes magyar, vagy tisztességes cigány. De a tettes szinte kivétel nélkül mindig cigánybűnöző.
Ez kelti a hangulatot, nem a rasszizmus. Mi pedig nem tettünk mást, mint, hogy kimondtuk azt, amit nagyon sokan, és egyre többen gondolnak. Ezt fogjuk tenni a jövőben is. Mert ez a mi hazánk, és nem hagyjuk! És Sávoly Gergőt sem hagyjuk – mert közénk tartozik!
jobbegyenes. blog
Jó lenne, ha végre minden gyűlölködő megértené! A cigánnyal soha nem az a baj, hogy más a bőrszíne, arcéle, bármi. Az, ahogy viselkedik sajnálatos módon a többségük. Az csak a liberálisok érdeke, hogy összemossák őket, egy lapra véve a becsületes cigányt a bűnözővel. Hírportálunk következetesen hirdeti: a magyarsághoz, a többséghez való viszonya alapján osztjuk két részre a zsidót, cigányt, hottentottát. Aki elfogad bennünket, hasznos és nem ártó, az hozzánk tartozik, aki ránk tör, az ellenségünk.
Kostás Roland – Hunhír.info