Amióta Dörner György átvette az Újszínház igazgatását, a baloldali sajtó ignorálja az intézményt. Alig esik szó a bemutatóikról, kritikát is csak elvétve látni, pedig lenne miről beszélni – írja az Index, noha arról hallgat, hogy a jobboldali sajtó sem töri kezét-lábát, hogy reklámozza az intézményt. Félnek, hogy megorrolnak rájuk a kultúrkampfosok, mert Magyarországon csak a törpe kisebbség érzékenysége lehet a mérvadó.
Az Index a Deficitről közöl elemzést, ami október vége óta teltházzal fut a színház Bubik István Stúdiószínpadán, és amire februárig már nem is lehet jegyet váltani. A négyszereplős kamaradarabot Csurka 1967-ben írta és 12 évet várt rá, hogy bemutassák, hogy aztán rögvest megkapja érte a Színikritikusok Díját.
Tehát mégis vannak olyan produkciók a kultúrkampfosok által annyira gyűlölt és támadott intézményben, amelyre kíváncsiak az emberek, és nem rettegnek attól, hogy mi lesz, ha bizonyos körökben kiderül róluk újszínházas vonzalmuk. Lassan úgy néz ki, hogy a csillagváltott időszakban hasonló a helyzet, mint a bolsevizmus idején a templomba járással. Kabáthajtóka mögé rejtették az arcukat azok, akik elmerészkedtek az Isten házába, s nagyon kevesen voltak, akik fel merték vállalni kifelé is hitüket.
A Csurka-darab teltházzal fut, ami azért jelzésértékű, hogy a kultúrkampf annyira azért nem rettenti el az embereket, mint az ávós gumibot, s talán állásvesztés sem jár érte, ha kiderül valakiről, hogy betettet a lábát a magyar nyilasfasiszták sasfészkébe. De az is jelzésértékű, hogy milyen manapság a tömegtájékoztatás, a kulturális élet egy olyan országban, amelyet egyesek a náci világbirodalom egyetlen, még működő utódjának tartanak. Hát olyan. Ami nem tetszik a köröknek, páholyoknak, azt először brutális módon betámadják hazai és nemzetközi média hadoszlopaikkal. Erre a megtámadottak úgy reagálnak, hogy csak addig merészkednek el a művészi szabadság és témaválasztás területén, ami még nem jár együtt mondjuk egy színház felgyújtásával. A támadókat ez egyelőre megnyugtatja, és így lép be az elhallgatás. Amiről mi nem beszélünk, az nincs.
Kostás Roland – Hunhír.info
