Mindenki tudná folytatni azzal a két szóval. És mindenki tudna több tucat okot mondani, amiért pont ő ebben nem tud tevékeny szerepet vállalni. No, nem baj, van itt más népcsoport, aki majd teleszüli, ha nem kapjuk össze magunkat…

De hogy is várhatja el egy kormányzat a gyerekvállalást, ha még saját politikusai is külföldön keresik a boldogulást. Ezzel mintegy beismerve saját kormányuk csődjét, hogy két és fél év alatt mindenkitől elvették még a reményt is. Aki élni akar, meneküljön. Ezt sugallja a fideszesek sorozatos „lelépése”.

De akkor, kik maradnak itt? Bevallom, az én felfogásomban olyan „honatyákra”, „lokálpatriótákra” egyébként sincs szüksége az országnak, akik egyszerű megélhetési politikusként, pozíciójukat és a vele járó pénzt megtartva, a könnyebb megélhetésért magukra hagyják a bennük bízó embereket. Miközben a képviselet, a tettek lehetőségét így mások elől is elveszik. Ez a morál csak nyomorba dönt, ahogy a mellékelt valóság is mutatja. Szolga kormány önző, szolga politikusai, akik csupán a hatalom fenntartásának eszközei, és ezt a szerepet boldogan vállalják, további egyéni előnyök reményében. Legyen szó kicsiben, vagy nagyban folyó játszmákról. Amíg elsősorban a hatalom birtoklásáról, másodsorban a pénzről szól minden, esélye sincs az országnak.

De, visszatérve: kik maradnak itt? Kiknek az országa lesz a jövőben a Magyarországnak nevezett hely? És rájuk milyen élet vár?

Elemezgessük kicsit. Őszintén.

Akinek még nincs gyermeke, az bizony eleve arra készül, hogy külföldön fog boldogulni. Mobil, nem nagy dolog összepakolni azt az egy táskányi cuccot, és szerencsét próbálni. És, tekintve a magyar realitásokat, nagy esélye van, hogy sikerrel jár.

Akinek társa, és legfeljebb 1-2 gyermeke van, azért már gondolkodik. Ki tudja, a társa talál-e munkát majd, a gyerekek kötődnek a tágabb családhoz, rokonokhoz, az iskolához, óvodához, barátokhoz, nem olyan egyszerű 3-4 fő életét áttelepíteni egy új országba, új kultúrába, új környezetbe. Ők már nehezebben mozdulnak, inkább előbb kimegy a családfenntartó. Majd kint megtapasztalja az itthoni, napi idegőrlő bizonytalansághoz képest a létbiztonságot, és dönt: a hontalanság, gyökértelenség és kapcsolati magányhoz képest a megélhetés nyugalmának nyeresége torony magasan vezet – akkor még. Az egy és kétgyerekes szülők többnyire alkalmazkodnak, és nem befolyásolni akarják az Életet, csak úsznak az árral. Inkább vállalják, hogy generációkon keresztül hontalan „gyüttmentek” legyenek.

És végül a 3 és többgyerekes, magyar családok. Hát, ők nem mozdulnak sehova. Legrosszabb esetben az apuka kijár külföldre dolgozni, hazahozza a pénzt, de a család, a bázis, az otthon itt-hon. Ők azok, akik megpróbálnak reményt, jövőt teremteni. Akik hajlandóak használni a fejüket, a józan eszüket, ha kell, harcolni is, bármilyen fronton. Akik bele akarnak szólni a történésekbe. Mert 3 és több gyereket már etetni, ruházni sem egyszerű. Három és több gyereket nem fog tudni külföldi egyetemre járatni, ahogy most kinéz, még itthonira sem. Nem fog tudni lakással és kocsival ellátni 20 éves korára. Nem, az ilyen szülők nem javakat akarnak elsősorban. Lehetőségeket akarnak a gyerekeik számára, ma és a jövőben. Hogy ha ők becsülettel, a megélhetési küzdelemben a lehetőségek adta legjobb értékrend mentén nevelik őket, akkor csak a gyerek szorgalmán, munkáján múljon, milyen élete lesz. Itthon, Magyarországon, magyarként.

Ki kell mondani: a mai magyar nagycsaládosok a jövő Magyarországának alapja. Gazdaságilag, morálisan, nemzeti szinten, mindenhogy. És ma, ebben a kilátástalan, igazságtalan, szörnyen nehéz, bizonytalan helyzetben az a legmagyarabb, és az a magyar teszi a legtöbben, aki minél több gyerekeket vállal, és becsülettel nevel. Ők, mi teremtjük meg ezzel a lehetségesen létező magyar jövőt, mindannyiunk, és mindannyiunk gyermekei számára.

Azok számára is, akik most, segítség helyett „lehülyézik”, felelőtlenezik azt, aki harmadik, negyedik gyereket vállal.

Igen, ma ép ésszel, felelősen és racionálisan végiggondolva, senki nem vállalna gyereket. Egyet sem. Hova, kinek, mire, miből? Ilyen, széthulló családokkal, felületes emberi kapcsolatokkal, magánnyal és önzéssel terhelt világba? Mikor nem húsz évre, de húsz napra nem látni előre semmit?

Igen, ide! Ez ma a legnagyobb érték, a legjobban becsülendő áldozat: ha valaki gyerekeket vállal.

Az ösztön, a család iránti vágy legalább egy (örök magányos, hontalan és otthontalan világpolgárrá nevelt) gyerekig eljuttat mindenkit.

És igen, pont azért kell megszülni és becsülettel nevelni a következőket is, minél több gyereket, mert az egynek, kettőnek még nem lesz valódi hazája, családi jövője. Háromnak, négynek már igen. Mert mi, szülők, nekik már itthont teremtünk. Bármi áron! Értük már bele akarunk szólni mindenbe! Kockázatokat, lemondásokat, áldozatokat és harcot vállalunk értük! Sőt, még akár össze is fogunk!

Ők pedig itthon fognak maradni, a család, és a közösség miatt, és nekünk is itt-hont, családot teremtenek, mire megöregszünk. És lesz nemzetünk, országunk, jövőnk. Életünk.

A jövő azon múlik, hány magyar család, hány magyar gyermeket vállal. A politika, és minden más, csak ezután jön…

A szerző a Jobbik országgyűlési képviselője, szakpolitikusa.

Hunhír.info