Miközben az ugyancsak EU-tag Szlovéniában legálisan főzték otthon a pálinkát, mérték ki a saját termésű bort, vagy dolgozták fel a háznál nevelt sertést termékké, s vitték a piacra, nálunk az „egészségünkért aggódó” hatóságok tűzzel-vassal irtották a termelői piacot, bírságoltak, büntettek.
Évek óta igyekszünk a szükséges élelmiszerek többségét közvetlenül a termelőktől beszerezni ahelyett, hogy hatalmas bevásárlókocsikkal szlalomoznánk a divatos bevásárlóközpontokban. Az eredeti forráshoz való ragaszkodásnak nálunk mély és szerteágazó gyökérzete van, aligha lesz kiszárítható, és jó szerencsével még az unokáink is öröklik. Mindenekelőtt a hagyományt és az ahhoz kapcsolódó tapasztalatot emelném ki. A mai napig felejthetetlen számomra a nagyszüleim portáján készült paprikás csirke, a roppanós zöldpaprika vagy éppen a diós és mákos kalács, de nem feledném a szomszédban beszerzett mézet sem. A frissen fejt tejet csak leszűrték, és tőgymelegen máris iható volt stb. Még fellelhető néhány család azok közül, amelyek ápolják a hagyományt, és minden nehézség ellenére fenntartják, vagy éppen újra elkezdik a hagyományos, jó minőségű élelmiszerek előállítását, azaz gazdálkodnak. Szólni kell arról is, hogy a termelőnél nincs tartósítószer, a nála vásárolt gyümölcsből házilag készített szörpnek, lekvárnak nem kell a gyümölcstartalmát külön mérni, mert az egész az. A háznál vágott sertésből készült kolbászból, májasból, hurkából is hiányzik a szója. Nincs színezék, ízfokozó, csak jó íz, nincs csalás, nincs ámítás, nincsenek öles, méregdrága reklámok sem.
A rendszerváltás után viszont a törvényeink és túlbuzgó hatóságaink minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a szerintük ósdi világ végképp letűnjön és helyet adjon modern plázagyönyöröknek. Eközben százezrével tűntek el vidéki munkahelyek, szűntek meg egzisztenciák, s vidéken is megjelentek a „fedél nélküliek”. Miközben az ugyancsak EU-tag Szlovéniában legálisan főzték otthon a pálinkát, mérték ki a saját termésű bort, vagy dolgozták fel a háznál nevelt sertést termékké, s vitték a piacra, nálunk az „egészségünkért aggódó” hatóságok tűzzel-vassal irtották a termelői piacot, bírságoltak, büntettek.
Az elmúlt két év hozott némi pozitív változást. Ma már felszedhetik a családok a korábban rothadásra ítélt gyümölcsöt, és abból saját szükségletre főzhetnek pálinkát. A sertéstartóknak is engedélyezték, hogy – szigorú állatorvosi felügyelet mellett – korlátozott számban levágják állataikat, és értékesítsék az azokból készült termékeket. Szaporodnak a termelői piacok is, ahol a vevő találkozhat az őstermelővel. Tejet is lehet közvetlen módon beszerezni, kerülendő a fehér színű, megalvadásra is képtelen folyadék fogyasztását. A hatósági beidegzettség (és a részünkre mások által diktált törvények) azonban nem változik egyik napról a másikra.
Ennek igazolására – sok egyéb mellett – szolgáljon a következő! Egy sokféle mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó hagyományos őstermelő ismerősömmel történt az eset. A család földet művel, ahol gabonát, kukoricát termel, de vannak kertészeti termékei, gyümölcsösei is. Fő termékük a tojás, amit a saját termelésű gabonából készült tyúktápok felhasználásával állítanak elő. Szóval egy olyanféle gazdaságot vezetnek, amely régen is sok lábon állt és meg tudott élni 30-40 hektárból. (Ma ez lehetetlen, mert a termelők el vannak zárva a fogyasztótól, tőlük az ipar és főként a finanszírozás szedi le a hasznot.) Ismerőseim a tojást és más termékeiket közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik. Az általuk megművelt egyik nagyobb táblába valami véletlen, adminisztratív ügyefogyottság következtében beleszorult félhektárnyi állami föld is. Eddig azt is művelték bérleményként. A hatóság kérte őket, hogy vásárolják meg azt a fél hektár földet. Természetesen ők is így látták jónak, és elindították a folyamatot. A hatóság kérte őket, hogy az általa megyei szinten kijelölt két becsüs valamelyikével értékeltessék fel a területet. Meg is tették ezt, ami százezer forintba került. Ez nem volt elég, ezért a hatóság maga is kiküldött egy becsüst, s ennek szintén százezer forintos költségét is rájuk hárította. A java csak ezután következett, mert szerződést is kellett kötni. Ehhez Zalában a hatóság nem talált megfelelő ügyvédet, ezért Győrből küldtek. Zalában jelenleg több mint ötszáz ügyvéd van bejegyezve. Az ügyvédi díj, a kiszállási költség természetesen a vásárlót terheli. Szóval, amint mondani szokták, többe került a leves, mint a hús. Ha azt hinnék, hogy ezzel vége a történetnek, tévednek. A papírok szépen a hatósághoz kerültek, de hónapok óta se kép, se hang, pedig az idő sürget. Ha ők a tulajdonosok végre, akkor nem kell bérleti díjat fizetni. Ha majd le akarják hívni a földalapú támogatást, nyilatkozni kell, hogy tulajdonosként vagy bérlőként teszik-e ezt. Ha ez nem stimmel, bukhat a teljes földterületükre vonatozó igényük, mert az EU szigorú, és büntet ugyebár, nem is beszélve a magyar hatóságról. Felmerül a kérdés, nem lehetett volna ezt egyszerűbben is és mégis jogszerűen intézni? Bizonyára igen. A helyi jegyző földhivatali információra támaszkodva kiadott volna egy értéktanúsítványt a fél hektár értékéről. A hatóság pedig adott volna egy szerződéses formanyomtatványt és a saját jogászával elkészíttethette volna a szerződést és a tulajdonba adást. Ja, a törvényt sem így írták meg? Vajon kik írták és kik ellenőrizték, hogy mit írtak? A produktum selejt, több a kára, mint a haszna. Akinek segíteni akar, annak inkább árt. Még szerencse, hogy vannak hatóságaink tele jóindulattal, szaktudással, figyelmességgel és főként empátiával, amelyek a törvényt a legterhesebb módon alkalmazzák.
Magyar Hírlap
Hunhír.info