Van egy szó, amitől egy magyar munkavállalót rögtön kiráz a hideg. Ez pedig nem más, mint a „kiszervezés”. Magyarországon ugyanis ez a fogalom szinte semmi mást nem jelenthet számára, mint jogainak és juttatásainak csökkenését, végső eredményben pedig leggyakrabban az elbocsájtást.
Még annak ellenére is, hogy maga a kiszervezés nem feltétlenül azért valósul meg, hogy a munkavállalót kipenderítsék állásából, ugyanis az üzleti életben egy cég jövőjét az is kedvezően befolyásolhatja, ha bizonyos fix-vagy változó folyamatait, tevékenységeit egy másik cégbe szervezi ki. A kiszervezésnek több szintje is létezik, a világon, sok helyen teljesen természetes folyamat, az üzleti költségek csökkentésére, a hatékonyság javítására vagy elszámolhatóságuk biztosítására használják.
Magyarországon azonban teljesen más a helyzet. A kiszervezés nálunk például arra is szolgál, hogy a munkavállalóktól szabaduljunk meg oly módon, hogy lehetőség szerint semmit se kelljen nekik fizetni. Magyarul a kiszervezett dolgozó, átmeneti foglalkoztatás után, a korábbi munkahelyén eltöltött hosszú évek ellenére úgy kerülhet ki az utcára, hogy pl. végkielégítést sem kap. S ráadásul mindezt a megfelelően „rugalmas” törvényekkel még segítik is.
A másik fő funkciója a kiszervezés magyar válfajának, sok esetben nem más, mint a közönséges lopás. Ebben az esetben valamelyik, az állam által még megfelelően, esetleg haszonnal működtetett feladatot vagy tevékenységet azért szerveznek ki, adnak át, vagy adnak el fillérekért, hogy így másoknak – uram bocsá’ saját maguknak – extraprofitot tudjanak biztosítani, amit részben, vagy egészben lenyúlhatnak.
Ez utóbbinak rengeteg példáját lehet látni kezdve az egészségügytől, az oktatáson át, a közszolgáltatásokon keresztül egészen az állami vállalatokig. Így kerül kiszervezés alá az étkeztetés, az őrzés, a takarítás, a laborvizsgálat, az adminisztráció, a könyvelés, az informatika, a fürdők, a közcélú szállítás (pl. buszok), vagy éppen a repülőtéri szolgáltatások jó része. A „felelős” vezetők, politikusok ilyenkor gondoskodnak alapos előtanulmányokról, amelyek mind-mind azt bizonyítják, hogy mennyire nagy megtakarítást jelent a tevékenység kiszervezése, átadása, elkótyavetyélése. Sőt, ha szükséges még külföldi példákra is hivatkoznak. Természetesen mikor bebizonyosodik ennek ellenkezője, ők már árkon-bokron túl vannak, az igazságszolgáltatás pedig képtelen számon kérni rajtuk bármit is.
Ami viszont nekünk megmarad az nem más, mint lepusztult és drága közlekedés, hónapokon keresztül akadozó közétkeztetés, koszos és mocskos vonatok és fürdők, egyre alacsonyabb szintű, ám egyre drágább közszolgáltatások, valamint teljesen kizsigerelt munkavállalók. Növekvő munkanélküliség. Korábban jól prosperáló, ám most mégis csődbe jutott állami cégek. A “jólétből” kiszervezett ország. (Ez a folyamat tart lassan húsz éve. a szerk.)
A szerző a Jobbik országgyűlési képviselője, szakpolitikusa.