“És mi, szintén egy ősi magaskultúra leszármazottai, hol tartunk, és hova jutunk? A korrupció még nem ennyire látható és kicsit másmilyen mint az afrikai, /értsd: nálunk fehérgallérosnak hívják/, az ország vagyonának elherdálása részben lezajlott, részben a szemünk előtt zajlik most, a bűnözés ijesztően terjed, fegyveres magánhadseregek szerveződnek, és egyre többen hagyják el az országot. A bűnüldözés és a törvény érvényesítése nem hatékony, sok esetben felháborítóan nem végzi a dolgát, vagy szemmel láthatóan idegen érdekeket szolgál.”
A jelentések szerint percenként történik egy emberrablás. A zsarolás, az utcai rablás és a betörés mindennapos. A gazdagabb emberek kizárólag repülőgéppel közlekednek az országon belül, lehetőleg elkerülik az utakat. Természetesen mindezt magán hadsereg kíséretében. Tömegek élnek bűnözésből, és akkora a korrupció, hogy már akkor fizetni kell, ha az ember be akar lépni az országba – na nem a hivataloknak, hanem magán-zsebeknek – és akkor is, ha bármilyen hivatalos ügyet kell intézni. Miután az előző katonai kormányok tagjai rövid idő alatt milliomossá váltak, miközben felelőtlenül elherdálták az ország olaj-jövedelmeit, a korrupció az élet minden területét megfertőzte.
Aki csak teheti, menekül az országból, bármi áron.
– Mi történt veled, hol voltál egy hétig? – kérdezi a betegápolót a kolléga és a beteg.
– Családi problémám volt, szabadságot kellett kivennem……
Betörtek a gazdálkodó szülők lakásába – nem gazdag, de szorgalmas, viszonylag módos, ottani viszonylatban közepes méretű birtokon gazdálkodó farmerekről van szó – az egyik fiút megverték, a feleségét megerőszakolták, az apát megkötözték és elrabolták, elvitték ismeretlen helyre, majd hatvanezer angol fontot követeltek váltságdíjként. És mivel a család pontosan tudta, mire számíthat ha nem fizet, megkezdődött a tárgyalás, a telefonálás több külföldi országba, a versenyfutás az idővel.
Végül megegyeztek az emberrablókkal, a külföldön élő fivérek és az otthoniak összedobták a pénz nagy részét, s végül ötnapi fogság után kiszabadították az apát. És most mi lesz? Mi lesz, ha vérszemet kaptak, és visszatérnek, és újra követelőznek? Hiszen ez a fajta bűnözés ott egyre többek megélhetési forrása. Hol van az az ott? Nigériában.
A magyar kolléga és az angol beteg döbbenten hallgatja a történetet. Az angol hitetlenkedve kérdezte: – És miért nem hívtátok a rendőrséget? A nigériai keserűen mosolyog. Minek? A kisujjukat se mozdítják, hacsak nem fizetek nekik is. Egyetlen megoldás van: felfegyverzett biztonsági őröket fogadunk, és apánkat is felfegyverezzük. Egyszer régebben már felfogadtunk egy fegyveres őrt, de kirabolt minket és eltűnt. Nem könnyű megbízható embereket találni.
Az angolnak megvan a maga véleménye a korrupcióba süllyedt országokról. A magyar ereiben viszont szinte megfagy a vér az utolsó mondatok hallatán….. ez a rémálom már valósággá vált sokfelé a földön.
Nigéria mai területén már az időszámítás kezdetén fejlett kultúrájú népek éltek, a nyolcadik században pedig már állammá szerveződtek. Később tönkretette őket a rabszolga-kereskedelem, és most itt tart a hajdani fejlett kultúra.
És mi, szintén egy ősi magaskultúra leszármazottai, hol tartunk, és hova jutunk? A korrupció még nem ennyire látható és kicsit másmilyen mint az afrikai, /értsd: nálunk fehérgallérosnak hívják/, az ország vagyonának elherdálása részben lezajlott, részben a szemünk előtt zajlik most, a bűnözés ijesztően terjed, fegyveres magánhadseregek szerveződnek, és egyre többen hagyják el az országot. A bűnüldözés és a törvény érvényesítése nem hatékony, sok esetben felháborítóan nem végzi a dolgát, vagy szemmel láthatóan idegen érdekeket szolgál.
Visszavonhatatlanul elindultunk ezen a lejtőn, de vajon meg tudjuk-e időben állítani? Tényleg Nigéria sorsára akarunk jutni?
Rácz Györgyi Katalin
Hunhír.info