A sors kivételes ajándékának tartottam és tartom, hogy – minden különösebb személyes érdem nélkül – a fiatalabb generációból megadatott nekem: nem csupán ismerhettem, de hosszú évek óta közeli barátomnak is tudhattam dr. Kiszely István professzor urat.
Lehet, hogy az ő szerencsétlenségére, de a magyar nemzet feltétlen nagy szerencséjére Magyarországon született, magyar tudós (antropológus) lett, s olyan, a magyar nemzet számára felbecsülhetetlen jelentőségű alapkutatásokat folytatott, s ezek eredményeként olyan alapmunkákat írt meg (pl. A magyarság őstörténete I-II. (Mit adott a magyarság a világnak?), vagy a Magyar ember I-II. (A Kárpát-medencei magyarság ember-története), amelyeket már a modern nemzettudat születésekor, a XIX.század első felében élt tudósainknak véghez kellett volna vinniük, össze kellett volna állítaniuk legalább az akkori tudományos lehetőségeikhez mérten. István fáradhatatlan és megalkuvást nem tűrő kutatásai, publikációi, nagy sikerű előadásai után magára és a cáfolhatatlan tudományos bizonyítékokra valamit is adó magyar ember nem áll be a kitalált „finn-ugor elmélet” hamis prófétái mögé.
A barguzini expedíció óta az idegenszívűek és lakájaik számára az egyik – ha nem a legfontosabb – célszemély lett a magyarországi tudományos közélet szereplői között.
A Yale, a Berkeley egyetem és a kairói amerikai egyetem, valamint három hazai egyetem professzorát, harmincnyolc könyv és több mint hatszáz publikáció íróját, 16 külföldi tudományos (köztük a magyarság őshazájába, a Kőrösi Csoma Sándor és Vámbéry Ármin által korábban sikertelenül megkísérelt, Belső-Ázsiába vezetett ) expedíció vezetőjét, a legrégibb sumer település, Eridu kutatóját haláláig nem tudták sem megtörni, sem eltéríteni a korabeli közmédiában és utóbb az interneten ellene indított, hiteltelenné tételét célzó hadjáratok. (E sorok íróját terhelte és terheli a személyes felelősség azért, mert éppen a professzor úr idős korára és egészségi állapotára tekintettel barátként és jogászként kifejezetten kérte, ne vegye fel újra a kesztyűt, hanem inkább folytassa a nemzet érdekében kutatásait, publikációit, előadásait, amíg azt Isten megengedi.)
István azt írta a Püski Kiadónál megjelent „A magyar ember” előszavában, hogy „Életem első és utolsó legfontosabb munkáját adom most az olvasók kezébe.(…) Egyetemi éveim befejeztével Bartucz Lajos antropológus professzor ezzel a munkával indított utamra és egyúttal egy életre való célt adott munkásságomnak.(…) Sok szeretettel adom e munkát közre, hogy fiataljaink megismerjék a magyarságot, büszkék legyenek rá, és egy kicsit húzzák már ki magukat, mert magyarnak lenni nem politika-függvény, hanem egy nép természetadta joga, igénye és kötelessége.”
Ahogyan a gyász is természetadta joga, igénye és kötelessége minden embernek. Nekünk is, kedves Magyarok és „Nemmagyarok”!
Dr. Töpler László – Hunhír.info
Hunhír.info
