Lunaria rediviva – este illatozó lila virágú, júdáspénznek nevezett ezüstös termésű kerti növény a holdviola, szószerinti értelme: új életre kelt hold.
Lunaris redivivusz a magyar történelemből úgy ismeretes, hogy Imre, Magyarország fölkent királya ellen fellázadt öccse, Endre herceg, akinek lelke mélyén ott suttogott a bűn. Imre a magyar nép közösségében, Endre pedig a közelében élt. A két testvér hadai már szemben állottak egymással, amidőn Imre király vesszővel a kezében – csak úgy – átment öccse táborába s ott fennhangon ezt a királyi kijelentést tette: „majd meglátom, ki meri fölemelni szentségtelen kezét ura és királya ellen!?” S a lázadókra úgy hatott a király megjelenése, hogy önkénytelen is utat engedtek neki, majd pedig alázattal meghódoltak előtte s fegyvereiket lábai elé hordták. Annak az esztelen vakmerőségnek is tanúja volt a holdviola, amikor tanácskozni kezdtek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen a Kelet és Nyugat bűnös világának vezetői. Általuk megcsalt, szerencsétlen lelkeket összetoborozták Isten elleni tanácskozásra. Talán még előttünk is szánalmas látvány volt az Úr ellen ágaskodó, elbizakodott erőszak hatalmát fitogtató emberke kérkedése. Hát még az Isten hogyan nézhetett az ellene „szarvat emelőkre”?
Úgy is ismeretes, ahogyan az érthetőség kedvéért a zabolai parókia teraszán gipsz Todea (Tanítónő mellszobra) társaságában az erőtlenségünk, csüggedésünk, aggodalmaskodásunk okát szerény filozófiai ismerettel a bibliai példázatot, hogy „A tisztességnek előtte jár az alázatosság” úgy próbáltuk a tételt világosabbá, tehát könnyebben érthetővé tenni, hogy „az alázatosság megtiszteltetést von maga után.” Ez a rendszerváltozást követő legsűrűbben hangoztatott követelmény a leghevesebb ellenmondást hívta ki, különösen a magyar ember lelkéből. Részbeni magyarázata ennek, a szó helytelen értelmezése. Sokan meghunyászkodást, gyávaságot értenek alatta. Nagy tévedés! – mondotta a tegnapi napon eltemetett Sylvester Lajos, – a piros epret indájáról leszakítva.
Most, ahogyan már nincs közöttünk szívesen idézem arcát, beszédét, tréfás és határozott kitöréseit. Hosszú évtizedes barátság kötött össze, nem találkoztunk naponta, de számíthattunk egymásra. Tanárként és főtanfelügyelőként nagy diplomáciai érzékkel tévesztett meg nemcsak „kóbor apácákat”, de kemény politikusokat is, olyannyira, hogy majdnem minket is… Későbbi vallomásakor mondotta, ő mi velünk volt így. Nemcsak Háromszéken, hanem Háromszékért dolgoztunk. Okosan tudtunk egymásról: iskola és egyház! Az alázatosság hallatlan isteni, égi ajándék, a lélekben meglevő elbizakodottságnak, gőgnek, magunk túlbecsülésének, annak a gondolkodásmódnak megöldöklése, amely így szól bennünk ellenségeinkkel, bántalmazóinkkal szemben: „Miért is engednék neki? Miért tűrjek? Vagyok én olyan, mint ő!” Az alázatosság szíves készség, szolgálatkészség mindenkivel szemben. Az alázatosság, szelídség, türelem – derült lélek. Az alázatosság a bántalmaknak, igazságtalanságnak türelmes, megbocsátó lélekkel való elszenvedése, a gonoszért jóval fizetés. Ez magunkra nézve valami csodálatos, nem földi, boldogító érzés, békességet jelent, másoktól pedig előbb-utóbb elmaradhatatlanul megtiszteltetést vív ki magának.
Már ott volt a szívében a zágoni Mikes Kelemen szobra, a szárazajtai emlékmű, majd jóval később a sepsiszentgyörgyi Kossuth Lajos-szobor. Egymástól kaptunk buzdítást, melynek egyik ereménye zabolai lekészi szolgálatomhoz és a nevemhez fűződő zabolai gróf Mikó Imre húsz esztendeje állított mellszobor. Ekkor – emlékszem én is szakítottam egy szem epret a csokorból , – s észrevettem, hogy az eper alázatos… De ezt a mi kemény, nyakas természetünk, minden isteni ellen lázadozó magyarkodásunk nem akarja megérteni. Mi azt hisszük, hogy kisebbek leszünk azzal, ha megalázkodunk, ha a sérelmeket visszatorlás nélkül eltűrjük.
„Csak neveti” (Az egekben lakozó Zsoltárok k. 2:4/a.), azután figyelmezteti: „Szolgáljátok az Urat félelemmel, örüljetek reszketéssel!” Por ember, légy akármilyen bölcs, akármilyen hatalmas, nem tudod-e, hogy az Úr kezében vagy? Nem látod-e az Ő hatalmának rettenetes példáit? Vagy azért vagy kevély, mert egyszer „megalázta magát előtted egészen a keresztfának haláláig?” Vigyázz, a megöletett Bárány ismét királyi székében ül! Térj meg, igazulj meg, javulj meg, míg el nem jő ellened hamar.”
Csüggedt lélekkel gondolunk ara, aki Istentől messze jár, már nem is az Övé. Mintha az ilyen lelkű emberrel nem is törődnék az Úr, nem lenne az Ő tulajdona. Pedig nem úgy van. Nincs a bűnnek olyan szakadéka, ahova le ne érne Jézus keze, ha bűnbánó, megtérő lélekre talál. De az Övé az is, aki tévelygésre visz. Az, aki sokszor ellenáll az Isten törvényének s úgy vezeti félre a gyöngébb lelkeket. Az Övé, mert Neki hatalma van az ilyen lelkek fölött is. Jól tudta az Úr, hogy meddig kell engednie az ilyen tévelygések terjedését s a kellő időben le is tud sújtani arra, aki maga előtt terelgeti az Ő juhait. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház emeleti ablakából néztük az 1989-es fordulatot… Sylvester Lajos a Háromszék napilap főmunkatársa lett. Tőkés László nevét büszkén emlegettük. Kár, hogy nem jutott neki az eperből bár egy szem…
Igen, egy kisfiú hat szép szem földiepret találált pünkösdkor nagyszülőinek kertjében, de nem ette meg, hanem elhatározta, hogy hazaviszi apukájának, aki most is, míg ők a szép nagy kertben szaldgálnak, otthon görnyed íróasztala mellett. Az epreket szépen rárakta egy nagy levélre s betette a kredencre, hogy majd ha hazautazik, azt is becsomagolja. De mi történt? Arra járt a nagymama s a tervről mit sem tudva két szemet megevett az eperből. Jön a kis unoka a kincsiért, és észreveszi a hiányt, – és mi lett? Szörnyű sírás és kétségbeesés. Hiába magyaráztuk neki, hogy az a két szem eper is jó helyre jutott, sőt sokkal igazságosabb, hogy az is kapjon belőle, akinek a kertjében termett, a mi kis fiúnk csak sírt, zokogott, nem akart megvigasztalódni. Vigyázzunk, ne akadályozzuk meg mi is, ha az Úr szépnek és jónak gondolt terveinket szebbé és jobbá akarja tenni.
Az eper mindig mindenben benne van!
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info