A természet örök és megváltozhatatlan törvényével bizonyítottam, hogy az őstelepes népeleme a később kialakult magyar nemzetnek nem származhatott a csupasz képű vogulokból és osztjákokból.
Még inkább áll ez a hódító magyarságra. Végigvizsgálva az emberi fajok küllemét, azt állapítottam meg, hogy: szakállas, bajuszos fajta csak három nagy népcsoportban van az egész világon: a török népek, az árják és a sémiták. Még van ilyen egy kis töredék nép Japán északi részében: az ajnu. A többi mind vagy egészen csupasz arcú, vagy csak gyér szőrzetű. A nyáron, mikor e könyvet írtam, sokszor kisétáltam a felsőőri határba. Találtam ott tarbúza és szakállas-búzatáblákat egymás mellett is. Nagyon lenyűgöző volt a természet nagy törvényeit ilyen kis semmiségekben is közelről látni. Jobban szemügyre véve a tarbúzákat, itt-ott egyes kalászokon gyér szakállszálakat is észrevettem. Ezek az átporzás következményei voltak. Ilyen átporzás hatása az emberi kalászfejeken is van. De ez már kivétel a nagy szabály alól. Ilyen átporzás nyomai nagyobb arányokban különösen a mongol népeknél láthatók. Mivel tehát sem árják, sem semiták nem voltak a honfoglaló ősök, csak valamilyen törökfajta szakállas, bajuszos népből származhattak. Hogy hun, alán, kazár, szabir, méd vagy pártus volt-e a többség, azt 2.000 év távlatából nehéz eldönteni, nem is lehet.
A történelem nem matematika. Itt szabatosan száz százalékos pontossággal, mint a számtanban nem lehet valamely eredményt megállapítani. Itt csak valószínűség-számítás lehet, ha különösen számításba vesszük az emberi gyarlóságot, tudatlanságot és a rossz szándékot is a régi események megírásánál. Ezekből kihámozni az igazságot, a valót nem könnyű feladat. Gondoljon csak a szakember arra, hogy milyen lehetetlen meséket költöttek, találtak ki és írtak meg eddig a magyar nép kialakulásának a történetéről és ebben nemcsak a véletlen emberi tudatlanság, a tájékozatlanság, hanem a bűnös szándékosság is szerepet nyert.
Ott van például a „manszi”-zás. Mennyire meggátolta a tárgyilagos kutatást Hómannak nagy társadalmi tekintélye. Nemcsak miniszter, egyetemi tanár, az Akadémia elnöke, stb. lett, hanem Tasson nagybirtokos is. Bár Konstantin császár következetesen a magyarokról turk néven emlékszik meg, sőt az összes bizánci írók is e néven emlegetik őket, de maga a hódító magyar nép ezt a nevet sohasem használta. Mielőtt a „magyar” népnév a Kárpát-medencében kialakult, a hódító katonanép vagy hunnak, vagy szittyának nevezte magát. De az általánosan elfogadott név a hun volt. E névből származott a „gár” török szó hozzáadásából a hungár név, amely tehát mai nyelvünkön: hun népet jelent. A külföldön a magyarokat mindenütt e névről nevezik ma is. Mikor azután a XIII. század végén a hódító népelem nyelve és a meghódított ősi nép nyelve összeolvadt, akkor alakult ki véglegesen a magyar név az uralkodó megyeri, vagy magyari törzs nevéből. De e nyelvhez a szavak legnagyobb százalékát az őstelepes sumir rokonnép adta, amelyikből a hódítók jogtalanul köznépet csináltak. Írtam már a hódító katonanépek nyelvalakulásáról. Kivétel nélkül mindenütt a hódító katonanép nyelve olvadt bele a meghódított népébe. Lehetett volna-e kivétel e nagy szabály alól egyedül a hódító magyar nép esete? Nem, mert a természet törvényei kivételt nem ismernek. Természetes azonban az is, hogy a hódítók török nyelvéből is sok szó belekerült a magyar nyelvkincsbe.
(folytatjuk)
(Köszönet az MVSZ-nek a sorozat továbbításáért!)
Hunhír.info