Mert – tetszik tudni! – már tapasztaltuk, mikor meg nem értettek, elhagyottak, talán félreismertek, vagy megvetettek voltunk: van még lehetőség az éjszakában meghallani a nikodémuszi misztériumot:„Szükség néktek újólag születnetek.”
A gyengék gyámolítása lesz az erősek ereje; ha egy nép kultúráját annak szappanfogyasztása, akkor jóságát a takaró szélessége határozza meg.
Lassan ható, lassan őrlő kísértések közé tartozik az elégedetlenség. És még – tegyük hozzá – a minden önmagadba vetett pillantás is boldogtalanabbá tesz, vagy ha magad köré tekintesz, elcsüggedsz, nyugtalanság tölt el. Bizony, sokszor sokat zúgolódunk. Panaszunknak nincs vége-hossza. Ha mindig kifejezni szégyelljük is, belül ott van: elhagytam barátaimat, szembehelyezkedtem családtagjaimmal, lemondtam annyi sok élvezetről, megfogható haszonról… Ezzel szemben mennyit kell áldoznom, tűrnöm, adakoznom, – mi lesz a jutalom? Nehezen látom meg vagy veszem észre, hogy gondok, szenvedések, nélkülözések éppen olyan szükségesek lelki fejlődésünkben, akárcsak testünknek a mindennapi kenyér. Ötletesen utalt a megelégedettségre az a szellemes amerikai, aki egy városban kihirdette: egy hold földet ad minden megelégedett embernek. A hirdetésre ezerszámra jelentkeztek. És így szólt az összegyűltekhez: Valóban megelégedettek önök? Igen, – zúgták mind feleletként. Miért szeretnének hát még egy hold földet is kapni, ha már csakugyan megelégedettek? E kérdésre elképedve oszoltak széjjel.
Úgy volt, hogy egy falusi asszony, aki éktelen káromló beszédével elriasztott magától mindenkit, akiben jó érzés volt. Meghasonlott gyermekeivel is, s hogy ne kelljen velük laknia kiköltözött a szomszédos falucskába Haralyba. Hallgatag, mély magányában nagy nyugtalanság kezdte gyötörni. Már-már úgy érezte, hogy kész, és bele kell zavarodnia, ha békességet nem találhat. Ekkor valami csodás, titkos, belső sugallat arra indította, hogy vegye elő a Bibliát. Eleinte nemigen értette, többször abbahagyta, de nem is tudott annak olvasásától megválni. S mire az egész Szentírást háromszor teljesen átolvasta, úgy érezte, hogy közelében van az Isten. Ő egymaga, magyarázat nélkül megérteti vele a nehezebb ígéket és percről percre tanácsot ad neki. Élete boldoggá, bizonyságtevővé vált. Gyermekeivel, önmagával megbékült, megtisztult ajka és szíve.
Csak hosszú, fárasztó út után, sóvárgott célhoz érő vándor tudja mit is jelent a lélek pihenése és szívének egész teljességével megnyugodva elmondani: jó itt lenni! Ilyenkor, ilyen mély csöndben, félálomban, csodalétben betakar az Isten. S mert a békesség a lélek egyik legnagyobb kincse; hiába mindened, ha békességed nincsen. Pusztító féreg rágja örömeidet, a legfényesebb utakon egyszerre váratlan aggodalmak szétszakíthatatlan köde ereszkedik reád, idegeid felőrlődnek hiábavaló harcokban, indulatos nyugtalanságod teherré teszi az életet környezeted számára, reád csap a halálfélelem és oroszlánkarmokkal marcangolja szívedet. Gond lehet a halálod is, mert sokan nem tudják honnan jöttél tavaszi virágzáskor és hová mész zord téli hajnalon. Óh, ha az Isten tudna nekünk békességet adni, megmérhetetlen nagy kinccsel ajándékozna meg bennünket: Nem Csurka Istvánt, hanem magunkat kellene takaró alá könyörögni. Mert – tetszik tudni! – már tapasztaltuk, mikor meg nem értettek, elhagyottak, talán félreismertek, vagy megvetettek voltunk: van még lehetőség az éjszakában meghallani a nikodémuszi misztériumot: „Szükség néktek újólag születnetek.” Áldott szavait úgy mondta, életét úgy áldozta az Úr a Golgota keresztjén, hogy az Ő vére által minden bűnös, nyugtalan szív, ki megtér hozzá, boldog békességet találjon. A neki adott, benne való élet a pusztíthatatlan boldog békességnek élete, mert egyedül Ő a mi békességünk.
Igazán naggyá csak azok lettek, akiket betakartak, és akik ma is betakarnak.
A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info