- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Bertha Szilvia: Az igazság napja

Az igazság napja jött el a közszférában dolgozóknak, azoknak, akik a héten megkapták a fizetésüket. Ekkor szembesültek ugyanis a kormány adócsökkentési, a reálkereset megőrzését szent esküvel biztosított ígéreteinek valóságtartalmával. Sokan – az 5%-osra tervezet infláció mellett- nettóban több ezer forinttal kevesebbet vihettek haza.

Az ő „bűnük” csupán az volt, hogy vagy nem kapták meg a kódfejtő programot a kormányrendelet helyes értelmezéséhez, vagy az életük párja a versenyszférában dolgozik és ezt becsületesen be is vallották. A munka becsületét hirdető kormány – a kizárólag versenyszférában dolgozókkal ellentétben – számukra nem biztosítja a nettó bérpozíció megőrzését.

Az igazság napja jött el a BKV-dolgozók számára is, hiszen meglepetéssel értesültek arról, hogy béreik szinten tartásához szükséges kompenzációt, kiegészítést, csak akkor kapják majd meg, ha a cég anyagi helyzete ezt megengedi. Ismerve a BKV elmúlt 21 éves történetét, matuzsálem korukig erre türelmesen várhatnak.

Az igazság napja jött el a gyesen-gyeden lévő kismamák számra is, hiszen most jöhettek rá, hogy a családtámogató kormány kifelejtette őket a bérkompenzációból. Persze, ez egyáltalán nem meglepő fejlemény a nem megfelelően előkészített törvény dömping miatt. Az utólagos kompenzációs lehetőségekről szóló kormányrendelet ugyanis csak most jelent meg.

Az igazság napja jött el a MALÉV dolgozói számára is. A bedöntött légitársaságnál ugyanis több mint 1000 embert érintő létszámleépítés lesz, nem beszélve a társult vállalkozások több ezres munkavállalói tömegeiről. Ők most szembesülhetnek azzal, hogy mit is jelent nekünk az Unió, és vele az Európai Bíróság döntése a cég állítólagosan jogtalan állami támogatásáról. Valószínűleg kevesen gondolják most közülük, hogy jó ötlet volt annak idején az Unióba történő belépésünk. Győztesei azonban máris akadnak a magyarországi munkanélküliség növekedésének, ezek pedig nem mások, mint a minimális szolgáltatásokat, nem igazán olcsón nyújtó külföldi tulajdonú fapados légitársaságok.

Nem mellékesen, a Malév csődjével a turizmussal foglalkozó vállalkozásoknak és munkavállalóiknak is eljött az igazság napja, akik még bíztak az magyarországi idegenforgalom fellendítésének ígéretében.
Február elején az igazság napja jött el a közfoglalkoztatás nyomorúságos bérei ellenére is dolgozni akaró álláskeresőknek, akik bíztak a Start-közmunkaprogramok idei elindulásában. Ők a közmunkaprogramok óriási sikeréről szóló kormányzati propaganda ellenére is hűlt helyét találják a közmunkának.

A legközelebbi választásokon pedig – remélhetőleg – a jelenlegi hatalom birtokosai számára is eljön az igazság napja.

Bertha Szilvia
Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője
Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság
Jobbik Gazdasági Kabinet

A publicisztika rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával.

Hunhír.info