- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Így hal meg egy magyar „antiszemita” – Csurka már felülről néz le ránk

Biztosan előjön majd egy csomó emlék, hiszen már most is feltört, spontán, kapkodva a mélyből. Fél évtizedig ott lenni valaki közvetlen közelében úgy, hogy újságíró talán mellette, általa élhette meg az írás szabadságát, amely mára már eltűnt a fősodor mindkét oldaláról. Itt van a sok levél, széljegyzettel ellátott írás, amit nekem küldött, mintegy utasításképpen lapja, rádiója munkatársának, de ahogy belegondolok, azt már rám bízta, hogy teljesítem-e a leírtakat, vagy éppen figyelmen kívül hagyom.

Több éven keresztül csináltam a MIÉP parlamenti sajtóját is, úgy, abban a formában, ahogy én akartam. A nagy mágus nem szólt bele, nem dicsért sokat, de soha nem kárhoztatott. Itt van lelki szemeim előtt például az egyik napirend előtti felszólalásának tálalása, ha még meglennének a régi Fórumok, csatolni is tudnám, amikor azt kellett leírnom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szinte fiúi alázattal köszöntötte a nemzetközi pénzvilágot ostorozó mestert. Ennek már 11 éve, de a téma azóta is örökzöld maradt.

A Hunhír.info Csurka számos publicisztikáját közölte az elmúlt egy évben, mert a mester a gondolatmezején megint a régi arcát mutatta. A szókimondásos helyzetismertetést. Amikor a Döriéknek szóló levél napvilágra került, egy pillanatra meglepett, hogy a főnök a szeretetről beszélt az Új Színház új és régi művészei kapcsán. Nem szokott így “elérzékenyülni”. Nem tudtam megmagyarázni hirtelen ezt a megnyilvánulást, most már viszont tiszta a kép: készült a nagy útra. És az utolsó leírt mondata a szeretetet helyezte mindenek elé… Faj, vallás, identitás mint tényező nélkül. Így hal meg egy magyar “antiszemita…”

G. Kirkovits István – Hunhír.info