Lehet, hogy Szent Imre herceg hét csókjára nem lenne érdemes egyetlen kompromisszumos megoldásra kész politikus sem. Legtalálóbb meghatározója annak az előkelő fogalomnak, amely kölcsönös engedményeken alapuló megegyezést meríti ki: elvtelen megalkuvás.
Még akkor is ha az „abban az időben” kategóriába helyezzük el, mellyel csupán eszköz „jellegét” próbáljuk előtérbe helyezni; legyen az konszenzus, egyetértés, megegyezés még a többszörösen megváltoztatott feltételek esetében is. Kompromisszummal csak kompromisszumot lehet kötni: jót vagy rosszat, de maximumában 50 százalékos lehet. Így tudta ezt a szent is, aki a tiszta férfiúságát őrző egyetlen szerzetest jutalmazta kitüntető csókjával. A politikával összefüggésben már abban az időben is tudták, hogy az csúnya dolog, melynél csúnyább az asszony politikája és az ennél is rútabb az egyházpolitika. Általános érvényű igazság, hogy a vízben való járás titka, hogy tudjuk, hol vannak a kövek.
Úgy történt abban a szomorú időben, – mesélte egy vidéki lelkész – amikor balgatag emberek az iskolákban el akarták törölni a gyermekek vallásoktatását, a kommunizmus alatt, egy nagy bánya- és gyártelepen ahol lelkészkedtem. Szomorú szívvel hallottam az esztelen tervet, hogy a gyermekeket is „el akarják tiltani” a vallásától. S egy este belépett szobámba az egyik legismertebb vezéralakja az akkori rendszernek, aki soha templomba nem járt, s a következőket mondotta: „Tiszteletes úr, én azt kívánom, sőt követelem, hogy az én gyermekeim hittanórára járjanak. Mert – tette hozzá elgondolkozva – azt akarom, hogy ők, a gyermekeim boldogabbak legyenek, mint az apjuk. Nem tudnám elviselni, hogy ne halljam őket este imádkozni. Én is voltam gyermek, tiszteletes úr, én is tudtam valamikor imádkozni – bár most is tudnék!” Mert lábujjhegyen nem lehet túl sokáig állni – mondja a kínai közmondás.
Úgy tűnik, az erőszakra általában hasonló módon válaszolunk, elvakult megtorlással: szemet szemért, fogat fogért. A művészet, az igazi művészet ellenzi az efféle válaszokat, éppen úgy, ahogy – gondolom – az igazi vallás is ellenzi, és helyette alázatra, türelemre, becsületre, tiszteletre tanít. A fogékonyság és akárcsak az együttérzés kulcsot adnak a megértéshez, a gondolatok és érzések finomságához, míg az elutasítás és az erőszak a megértés antitézisei – mondja Yehudi Menuhim.
„Concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur” – jelentése magyarul: Az egyetértés a kis dolgokat is nagyra növeszti, az egyenetlenség pedig a legnagyobbakat is megrontja (Sallustius: Jugurtha, Kr.e.86-35). Ebből pedig bőven volt része minden népnek és nemzetnek, de nem távolodunk el az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy legtöbb mégis a magyarnak jutott. Mert „abban az időben”, bibliai szóhasználat; nálunk abban az időben, tehát honfoglaláskor már várt Árpád apánkra a daco-roman continuitás elmélete. A Kelet és Nyugat tudósai azonos időben és egymástól függetlenül fedeztek fel sok mindent; csak egymást nem. Magyarok egyre több otthont, a zsidóság itthont fedez fel. Erdélyre az örök népesedés törvénye, Tőkés Lászlóra a román államvédelem várt. A kétség Galileo Galilei az „eppur si muove”-t nem támadta, Schmitt Pál doktorátusát igen. Orbán Viktorra újabb trianoni diótörés, vagy kompromisszum vár.
Ily módon a dadaista farmból való vaktyúk és vakbuzgóság szemet talál.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info