- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ha a Fidesz tüntetne, az pogrom, ha liberálisok, az demokráciavédelem

Szanyi Lángoló Kettős-kereszt szerint ha a Fidesz a kormány védelmében az utcára hívja embereit, az észak-koreai mintájú politikai terrordemonstráció. A Szanyi-félék kedvenc hangszórója, a Népszava közben arról értekezik, hogy már nem Orbán uralja az utcát, és különben is, be van tojva a kormánypárt az esetleges megmozduláson megjelenő ellentüntetőkről, akiket liberálproli újság ebben az esetben természetesen nem minősít fasiszta csőcseléknek, hanem bátor demokráciavédőnek. Aztán bejön a képbe a “sajtószabadság abszolút megcsúfolása”, a blog mint politikai véleményformáló tényező, és a blogger mint a rettegés és erőszakoskodás egybemixelt nagymestere. Orbán fenyeget, de természetesen bloggerék nem az ijedős fajta. A billentyűzet mellől. Ha Orbán utcára hív, akkor polgárháború lesz, de bloggerék nem félnek, mert akkor olyanok lennének, mint az általuk félősnek nevezett kormányfő.

A január 2-i Andrássy úti tüntetés után a Magyar Hírlapban “A Sátán kutyái” című jegyzetében Bayer Zsolt írt arról: “lassan itt az idő, hogy kivonulunk az utcára száz- vagy sok százezren. A kormány mellett. Nem mintha nem volna kritikánk, de amit ezzel a kormánnyal művelnek idehaza és külföldön a Sátán kutyái, az egészen egyszerűen tűrhetetlen”. Bayer nem véletlenül vetette fel ötletét, a fideszesek közül ugyanis sokan úgy gondolják, a jelenlegi helyzetben, amikor nemzetközi színtéren is nap mint nap bírálják Orbán Viktort, meg kell mutatni, hogy a kabinet mögött ott áll a kétharmad. A Fidesz táborából is nyomás van a párton, hogy végre “mozduljanak”, ám a Népszabadság értesülései szerint Kósa Lajos, a párt alelnöke érzékeltette, hogy a téli hidegben nehéz mozgósítani.

Felvetődött az is, hogy akár Orbán szokásos évértékelőjét idén nem meghívott közönség előtt, hanem nagygyűlésen mondaná el, de végül ezt elvetették, így ezúttal is zárt helyen, szűk körben beszél majd a miniszterelnök. Úgy tudjuk, még nem dőlt el, mikor lesz az értékelés, de fideszes körökben február 3-át, vagy 10-ét valószínűsítik. A szocialista Szanyi Tibor Facebook-oldalán azt írta, hírek szerint január 14-ére szerveznek kormánypárti demonstrációt. “Akárhogy is lesz, arra a napra én szervezek egy kerekasztal félét, polgároknak”. Az MSZP elnökségi tagja egyébként tegnap rákérdezett, igaz-e az értesülés, amely szerint a Fidesz azt fontolgatja, hogy “észak-koreai mintára” Orbán melletti szimpátiatüntetést tervez – írja a Népszava.

Érthető, ha Orbán mellett tüntetnek, az észak-koreai mintájú acsarkodik az utcán a fasiszta megmozdulás. Ha a liberális horda vonul ki a térre, az demokráciavédelem.

A sajtószabadság porba tiprásának eredményeként a szabad szájú, és nem egy esetben totális magyargyűlölet-beszédbe torkolló írásokkal jelentkező blogok olyan szinten uralják az online felületet, hogy a korábban itt szinte abszolút fölénnyel rendelkező, leginkább csak önerőből építkező radikáloldal mára teljesen háttérbe szorult, de nem a kormányoldal bloggerei töltötték be az űrt, hanem a liberálisok kerültek ezen a fontos területen abszolút fölénybe.

A Népszava arról értekezik, hogy a Fidesz úgysem mer kivonulni az ellentüntetők miatt, lángoló Szanyi kontra-megmozdulást lebegteti, és az egyik libsi blog felteszi az egészre a koronát, csak úgy, a hazai és nemzetközi miheztartás végett. A rendkívül ravaszul és abszolút kettős mércésen szerkesztett írásban a szerző először azon mereng, hogy bizony több variáció is létezne akkor, ha a Fidesz venné a bátorságot, és az utcára hívná híveit. Mint írja, egyik szerint január másodikán, az Operaház előtt, a főpróbát látták a demokraták. illetve rettegők, “amikor a szélsőjobb nekiment a békésen tüntető tömegben a szocialistáknak”. Egy ilyen összecsapás, ha mondjuk mindkét oldalon százezrek állnak – nemhogy leírni, belegondolni sem szeretnék, hogy mihez vezetne… kezdi a libsi a szorongás- forgatókönyvet. Aztán jön az ismételt rettegés, hogy a felsőbbrendűek által annyira lenézett csőcselék, meg az általuk egyik legtámadottabb réteg, a focihuligánok megérkeznének s, a liberális látomása szerint, gyújtogatnanak, kukákat borogatnának, újságírót vernének – ezúttal a kormány oldalán.

Az erőviszonyok innentől már ugye, nem kiegyenlítettek. A csőcselék, esetleg megtámogatva az ország szuverenitását féltő, s ezért, s nem feltétlenül Orbánért kivonuló radikálisokkal, motorosokkal, egyéb szubkultúrák követőivel jóval nagyobb erőt demonstrálna, mint a lúdtalpas korzófik, internetharcosok, antifák, munkásőrök, liberálprolik, egyebek.

Na, tehát gáz van, és akkor csak a felelősségáthárító rettegés-manipulációval lehet reagálni úgy, hogy egyből az ellenfél nyakába varrnák azt, amit valójában ők szeretnének. “Ha a magyar kormányzó van akkora farok, hogy százezrek utcai kritikája ellen százezreket visz az utcára, azzal polgárháborús helyzetet teremt. Akkor itt kívülről fognak rendet tenni, ami senkinek sem érdeke. A burkolt fenyegetést pedig a teljes magyar ellenzék nevében visszautasítom. Orbán úr, nem ijedünk meg az Ön híveitől! Akkor félnénk, ha olyanok lennének, mint Ön. Velük azonban talán még lehet értelmesen beszélni.”

Dehogy, ti nem féltek. Ti csak simán rettegtek. Rettegtek attól, hogy egyszer még az agymosott birka is megelégeli, hogy genetikusan alattvalónak nézik, hogy állandóan gúnyolják, lekicsinylik, megalázzák kint is, bent is, és mindent rá akarnak erőltetni, ami tőle valójában idegen.

Koldus Kálmán – Hunhír.info