“1946-ban járunk, kemény tél van, méteres hó, csak szánkóval lehet közlekedni. Egy család a Tolna megyei Gyulajon nagyon szerencsétlennek érzi magát, mert megbetegedett szamárköhögésben egyik gyermekük. Akkoriban ez a betegség igen rettegett volt, sokan belehaltak. Legtöbben a gyerekek. Mariskát már egy hete kezelte a falu orvosa, de csak nem javult az állapota. Az édesanya kétségbeesve kérdezősködött, hogy merre vigyék el a gyermeket, mert bizony így biztos, hogy meghal. A szomszéd község Kurd orvosát javasolták. Másnap reggel Mariskát, a hatéves kislányt fölpakolták a lovas szánra, meleg téglák és dunyhák közé és irány a másik orvos Kurdon.” Olvasónk írását közöljük.
1946-ban járunk, kemény tél van, méteres hó, csak szánkóval lehet közlekedni. Egy család a Tolna megyei Gyulajon nagyon szerencsétlennek érzi magát, mert megbetegedett szamárköhögésben egyik gyermekük. Akkoriban ez a betegség igen rettegett volt, sokan belehaltak. Legtöbben a gyerekek. Mariskát már egy hete kezelte a falu orvosa, de csak nem javult az állapota. Az édesanya kétségbeesve kérdezősködött, hogy merre vigyék el a gyermeket, mert bizony így biztos, hogy meghal. A szomszéd község Kurd orvosát javasolták. Másnap reggel Mariskát, a hatéves kislányt fölpakolták a lovas szánra, meleg téglák és dunyhák közé és irány a másik orvos Kurdon.
Úgy 10 óra körül értek oda. A kis bebugyolált beteget bevitték a rendelőbe, az Édesanya szólt a doktornak, hogy hoztak egy súlyos állapotú kisgyereket, aki nagyon köhög és nem használt neki eddig semmi gyógyszer. Mariska erre rettenetes köhögésbe kezdett, elkezdett fulladni, elkékült. Erre az orvos összecsapta a kezét, meg sem vizsgálta a kis beteget. Azt mondta a kétségbeesett szülőknek, hogy nyugodjanak bele a kislány menthetetlen, siessenek haza, mert mire hazaérnek, valószínű, hogy meghal. Ahogy csak bírtak a lovak, úgy vágtattak a hóban a nagybeteg kislánnyal a meleg otthon fele a 7 km-es úton. Édesanyja egész úton imádkozott a teremtőhöz, hogy ne vegye el gyermekét. Délre értek haza, közben a kislány elaludt a hideg friss levegőn. A nagyszülők, mikor meghallották a lovas szán csengését, az udvaron várták már őket nagy izgalommal. Kérdik, mit mondott az orvos. Az édesapa sírva mondta az elfogadhatatlan választ:
– Menthetetlen!
Az Édesanya felkiáltott:
– Nem engedem meghalni!
A nagypapa nyugtatta:
– Nyugodjatok bele ez az Isten akarata.
– Nem! – így az Édesanya – Nem engedem!
A kislányt bevitték a szobába, ahol megint rájött a köhögési roham és a fulladás. Erre az apához szólt az anyuka:
– János etesd meg a lovakat és indulunk Szakályba, ott is van doktor, hátha ő meg tudja menteni!
A nagyszülők mondták, hogy ne vigyék sehova, az úton fog meghalni. A szülők újra fölpakolták a kislányt a lovas szánra és irány Szakály, meg a nagy hó, meg a 9 km-es út. Szakályban szerencsére otthon volt az orvos. Mondták neki, hogy mit mondott a gyulaji és a kurdi doktor. Erre a szakályi megvizsgálta a kislányt, adott neki injekciót és mosolyogva azt mondta:
– Ez nem igaz, leszek én ennek a kislánynak még a lakodalmában.
Nagyon jó lelkű orvos volt, Vörös Lajosnak hívták. A szülők megnyugodva és megkönnyebbülve indultak vissza Gyulajra az újabb 9 km-es úton. Még a lovak is megérezték, hogy itt történt valami, mert szinte a hó tetején repülve siettek haza a kis Mariskával. Mire hazaértek, besötétedett.
A nagyszülők első kérdése természetesen az volt mit mondott a szakályi orvos. A szülők szinte egyszerre felelték örömtől sugárzó arccal:
– Meg fog gyógyulni!
Egy hétig minden nap a szánnal hordták az orvost Szakályból, hogy kezelje a kis Mariskát. Édesanyja elhúzta minden áldott nap a kislányt szánkóval a gyulaji erdőbe, a jó levegőre, mivel a doktor is ezt tanácsolta. Mariska meggyógyult, férjhez ment.
Az orvossal még évtizedekig tartották a kapcsolatot. Édesanyja kitartó imái és könyörgése az Úrhoz, kiegészítve Vörös doktor Úr kezelésével, megmentették a haláltól. Neki is születtek gyermekei, és ő ugyanúgy fáradságot és lehetetlent nem ismerve nevelte fel őket, mint őt annak idején az ő szülei. Hisszük, hogy az égieknél elnyeri méltó jutalmát mindkét édesanya, anya és leánya…
Gyulasi Jánosné – Hunhír.info
Hunhír.info