A magyar földet elvesztettük. Ez tény. A saját hazánkban rabszolgák sem lehetünk, nemhogy urak. Arról már sokan és sokat írtak, hogy kik okozták mindezt, hogyan tették és kik a felelősök, valamint arról is, hogy kik állnak a háttérben. Már nem sok lehetőség létezik arra, hogy visszavegyük a tolvajoktól a hazánkat és az ellopott értékeinket. Én egy eddigiektől eltérő nézőpontból igyekszem megvizsgálni ezt a kérdést. Remélem, hogy elegendő gondolatot ébresztek írásommal ahhoz, hogy a bénult tömegek végre ne csak tűrjenek, hanem cselekedjenek is. Ez a módszer sem lesz kevésbé fájdalmas, mint ha kardot rántanánk és szemtől-szembe nekimennénk az ellennek. De reményt ad arra, hogy emberhez méltó életet éljünk, és amikor elég erősek vagyunk, akkor visszafoglaljuk anyáink-apáink földjét.
Európa sokkal tartozik nekünk – ezt ma már minden gondolkodó magyar tudja. Évszázadok óta rendre mi törtük meg a Kelet felől érkező támadást, mert a támadás mindig Keletről jött. Mint ahogy a magyarok kalandozó része is onnan érkezett vissza Magyarországra, hogy elhozza az ott őrzött-szerzett tudást.
Nem akarom történelmi példákkal hosszúra nyújtani írásomat, így is elég hosszú lesz. Főleg azért, mert személyes tapasztalatokon alapul, amiket igyekszek átadni.
Tehát itt az ideje, hogy behajtsuk Európán a tartozását. Amivel nekünk minden népe tartozik. Mindegyik, aki tőlünk keletre, nyugatra, délre vagy északra él.
A jelenlegi politikai-gazdasági-biztonsági helyzetben a gyurcsány-kóka-félék sanyargatása, a liberálisok és a cigányok általi nyomorgatás alatt nyögő nemzetnek nincs más lehetősége, mint az egész helyzet kitervelőjét és irányítóját a saját fegyverével szembefordítani. Ők a gazdasági kényszerítés taktikáját alkalmazzák. Ott fenn. Mi viszont alkalmazzuk ugyanezt itt lenn. A gazdaság – elvileg – nem működik termelés nélkül.
A pénzvilágnak persze nincs mindenképpen szüksége termelésre ahhoz, hogy működjön. A nagy játékteremben, a tőzsdén termelés nélkül is lehet pénzhez jutni. Azt pedig tessék már észrevenni, hogy a magukfajták nem veszik komolyan a földi életet! Már régóta csak játszanak. Mostanság leginkább velünk.
Eljött hát az ideje, hogy mi is beszálljunk a játékba. Egyrészt a magukfajták játékába, ahol új táblát nyithatunk. Az ész és az erő oldalán. Másrészt pedig saját játékot indítsunk, ahol a mi szabályaink lesznek csak érvényesek. Akinek nem tetszik majd, annak „el lehet innen menni”. Erről a bolygóról. (Ez utóbbit gyurcsányferkó nem merte hozzátenni a mondókájához, pedig így gondolta.)
Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy: – Üres zsebbel vajon hogyan lehet rádönteni a magukfajtára a pénzből épített birodalmukat? Erre csak annyit tudok válaszolni, hogy: – Ügyesen, mesteri tudással és mesteri színvonalon. Ráadásul csak úgy érdemes.
Kezdjük azzal, hogy nem ismertetem a jelenlegi helyzetet, ami Magyarországon van. Mindenki nagyon pontosan tudja, hogy kivel-mivel miként állnak a dolgok. Inkább azt igyekszem ismertetni, ami hazánkon kívül van, és a hazánkban is lehet majd, ha a magyar újra lóra száll.
Mivel a liberális a pénz nyelvén ért, ezért azon a nyelven fogunk beszélni a fejével. Ha félmillió aktív magyar rabszolga útra kel, és viszi a családját is, akkor mindjárt lesz hely otthon. Nem, nem a magukfajtáknak.. Pedig ők fognak bejönni. Nem a felszabadult helyre, mert az a magyaroknak szabadul fel. De az idegenek mindenképpen be fognak jönni. Akár ott marad az a félmillió, akár nem. Ez a meccs eddig a pontig előre le van játszva, nem tehetünk ellene semmit. Pláne úgy, hogy sem fegyverünk, sem lelkesedésünk nincs ellenállni. Amúgy is túl sokan vagyunk már ott. Megszédített minket a teljesítménykényszer. Az egyik magukfajta mákony.
Ha jól belegondolunk, értékes, alkotni képes magyar jóval kevesebb van, mint a lakosság mostani létszáma. Aki nem képes dolgozni és alkotni, az csak visszahúzza mindazokat, akik viszont előre tudják vinni népünket. A visszahúzók esetében a lakosságnak nevezett, konzumidiótává lett, a tévé elé rabláncra vert létszámot értem. Amelyiknek fontosabb az, hogy ki szólt be Izaurának, mint az hogy odakint megszólalt a fülemüle, vagy miként lehet rovással leírni ezt vagy azt. Vagy miként lehet összejönni a szomszédokkal, és közösen megtalálni a megoldásokat az egyes feladatokhoz. Ez a tulajdonsághalmaz kortól független. A tinikortól az aggkorig minden korosztály képviseltetve van benn. Vélhetően ezek közül az emberek közül kerül ki az mszp-fidesz szavazóinak döntő többsége. Ők nem akarnak alkotni, dolgozni is csak ímmel-ámmal. (Lehetőséget sem kapnak többre.) Velük nem vagyunk többen, csak sűrűbben.
A nagy játszmában beáldozzák majd őket az idegenek. Leginkább ellenünk gondolták elsütni ezt a fegyvert. Csakhogy onnantól hogy beszállunk a játékba és saját játszmákat is alkotunk, már nem tudnak e fegyverrel eltalálni.
Sokan azt mondják, hogy szüleik, testvéreik, közeli-távoli szeretett rokonuk némelyike is a „lakosság” közé tartozik. Ettől még lehet őket szeretni, de ha valaki nem fogja meg a feléje nyújtott mentőkötél végét, akkor őt akarata ellenére nem lehet megmenteni. Volt rá 10-20 éve, hogy megértse azt, hogy mi folyik körülötte. Vagy kérdezzen, olvasson, ha valami nem volt tiszta. Aki nem tette meg, ő nem fogja érteni azt sem, ami körülötte zajlik. Legfeljebb annyit érzékel, hogy az neki nem jó. De sokan még ennyit sem vesznek észre. Például a „menedzser-réteg”. No meg a magányosságot (szingli életforma) választó tízezrek. Na, például ezekkel vagyunk sűrűbben.
Aki nem ismeri a lehetőségeket, nem járt be Bácskát-Baranyát, ő kérdezhetné, hogy: – Pénz nélkül vajon miként lehetne nekivágni a nagyvilágnak? Hát már alapszintű, megfelelő szervezéssel megoldható, vagy egészen kicsi pénz is elég hozzá. De sok esetben megúszható az utazás első lépése pénz nélkül is. Például úgy, hogy mivel elég sokan dolgoznak a később említendő országokban, ők vigyék magukkal a kalandozókat. Ugyanis némely munkahelyen a vendégmunkásoknak fizetik az útiköltségét. Akkor is, ha autóval megy haza, majd vissza dolgozni. Ez egy lehetőség a kiutazásra, de van még számos másfajta is, amelyek kevéssé ismertek, vagy – egyelőre még – nem alkalmazzák őket. Később szólok róluk.
Ebből következően félmillióan akár azok közül is útra kelhetnek, akiknek elvették a munkáját, és ezzel a lét és a tönk szélére taszították őket. Azok a multinacionális cégek tették ezt, akiket éppen most készülünk megsarcolni. Hogy ne csak a hazánkat vegyük vissza, hanem mindent, ami nekünk jár. Az utolsó petákig. Minden esélyünk megvan arra, hogy mindez így legyen.
Aki úgy gondolja, hogy nem hagyja veszni a nehezen – akár több élet munkáján keresztül – megszerzett javait, annak felhívnám a figyelmét, hogy sok esetben a lakása-háza-nyaralója-földje már a banké (esetleg még nincs a bank nevére írva, de ez csak technikai kérdés), meg a kocsija is. Tévéje-videója-kapája-kaszája ugyancsak. Aki véletlenül kimaradt a szórásból, annak meg ott vannak a nyakán a cigány bűnözőhordák. Akik miatt nem érdemes vetni, mert ők fognak aratni. Tehát a puszta életén és a szakértelmén kívül nemigen van már otthon senkinek semmije. Pénze meg pláne nincs.
Külföldön sokfajta munkát lehet találni. Olyat is, amit tisztességesen megfizetnek. Ugyanis sok helyen nagy a szakemberhiány. Leginkább ott, ahol valódi termelés folyik. Ma már betanított munkát kell a legtöbb helyen a termelésben végezni, de egy lakatos, hegesztő vagy esztergályos árát mindenhol aranyban mérik.
Sok munkahely van még a szállításban, a raktározásban és a csomagolás területén is. No meg a mezőgazdaságban. Az állattenyésztésben, a növénytermesztésben és a hozzá kapcsolódó feldolgozóiparokban is.
A számítástechnikához jól értők is el tudnak helyezkedni, hiszen a számítógépek szinte mindenhol megtalálhatók, és hozzáértő programozókra, rendszergazdákra várnak.
A vendéglátás hátterében is rengeteg a szabad állás. Szakácsok, felszolgálók, kiszolgálók (ők többnyire konyhai kisegítést végeznek ami leginkább a mosogatógépek etetéséből és eszközök, alapanyagok kéz alá készítéséből áll), és a takarításban.
Néhány kreatív ember is meg tud kapaszkodni sok helyen, de nagyon erős a művészi-kreatív mezőny a később említendő országokban. Tehát csak az igazán különlegeset alkotni tudóknak van esélyük.
Az orvosokból, ápolókból is nagy a hiány. Főként a jól képzett, gyakorlattal rendelkezőkből. A nyugati, észak-nyugati államokban kiépült szociális ellátórendszerek nem bírják el a bevándorlók áradatát, és a sok dolgozni nem akarót nem tudják – és sok esetben nem is akarják – ellátni. De a munkában megfáradt, a társadalombiztosítás kasszájába hosszú időn keresztül bőségesen befizetőket mindenképpen el akarják látni. A lehető legjobb színvonalon, és ezt hajlandók is megfizetni annak, aki megteszi.
Ahol viszont nincs szabad állás, az az adminisztrációs szakmák és a „menedzserek” területe. A legtöbb adminisztráció automatizálva van. (Ettől függetlenül most sokkal több papírt használnak fel mint régebben, amikor még nem voltak számítógépek.) Amit mindenképpen szükséges elvégezni, arra pedig bőven találnak helyi embert. Aki jól beszéli az adott ország nyelvét. Is.
Ugyanis a legtöbb észak-nyugat európai országban mindenki több nyelven beszél. Anyanyelvi szinten. Ez az oktatási rendszereikből adódik. Ebben kell tanulniuk a gyermekeinknek, hogy ne csak versenyezhessenek a jelenleg ott élőkkel, hanem minden esélyük meglegyen a győzelemre.
A munkába álláshoz elég egy alapszintű angoltudás. A Rigó utcai angolosokra furcsán néznek, és sok helyen nehezen értik őket. De egy jó középiskolás szinttel már mindenütt boldogulni lehet. A munkavégzéshez szükséges szakkifejezéseket pedig néhány hét alatt meg lehet tanulni.
Ha kisebb csapat megy egy munkahelyre dolgozni, akkor elég, ha néhányan beszélnek közülük angolul. A többiek meg majd gyorsan megtanulnak mellettük. No meg a fogadó ország nyelvén is.
A legtöbb észak-európai nyelv az angolnak és a németnek valamiféle sajátos keveréke. Aki valamennyire beszéli e két nyelvet, az ő boldogulásának útjába nem állhat senki és semmi. (A libálisok megpróbálkozhatnak vele, és meg is fogják tenni. De Jew York messze van ide, így esélyük sincs valóban beleszólni a dolgokba.)
Aki vonzódik a fegyverekhez és a katonásdihoz, valamint közepesen vagy annál jobban beszél angolul, ő elhelyezkedhet a katonaság vagy a rendőrség kötelékében is. Tehát a nemzeti érzelmű fegyvereseknek is vannak lehetőségeik. (No, meg később szükség is lesz a szaktudásukra.) Persze vigyázni kell arra, hogy ne zsoldosnak álljon, mert az mindenütt egy vágóhíd. A rendfenntartás területe legyen a cél. Ott bátran ütheti majd a cigányokat, mert néhányan utánunk fognak jönni. De gyakorolhatnak a cigánnyal nagy mértékben megegyező hozzáállású, főként idegen országokból érkezett bevándorlókon is. Azok a nyugat cigányai. Vannak köztük értelmesek is, de nagyító kell hozzá, hogy találjunk köztük. A többség éppen olyan, mint a cigány. Némelyik még olyanabb.
Akinek valahogy még maradt egy kis pénzmagja, ő azt be tudja fektetni saját(os) vállalkozásokba. Ezekről majd a későbbiekben írok, mert először ki kell jutni és munkába kell állni.
A legfőbb gond a vendégmunkásokkal az, hogy időnként hetekre hazamennek a családjukhoz, és így kiesnek a termelésből. Sok helyen alkalmaznak ezért váltómunkásokat, vagy nyújtott munkarendeket találnak ki. De nem ez a megoldás. A megoldás az, hogy családostól kell egy időre kiköltözni. Így mindenki nagyobb biztonságban van. A munkaadó és a család is. Ráadásul a jövő is megnyílhat a gyerekeink előtt. Egy szebb jövő.
De azt ne felejtse el senki, hogy nem bevándorolni akarunk, hanem kalandozunk. Csak a szokásosnál egy kicsit tovább fog tartani. Még akkor se felejtse el, ha külföldön az élet ritmusa egészen más mint otthon. Külföldön nemigen lehet nyüzsögni, csak szűk, családi-baráti körben. Hét végén a városok kiürülnek, a szabadidő eltöltésére kitalált helyek pedig megtelnek. Tehát a nagy nyüzsgés figyelmet kelt. Még akkor is, ha errefelé alapvetően nem törődik a másikkal a kutya se.
Persze sehol sem leszünk otthon. Mi csak Magyarországon vagyunk otthon. Egyik ország földjét, népét sem fogjuk a magunkénak érezni. Még akkor sem, ha esetleg tulajdont szerzünk valahol (erre kevés az esély), vagy barátokra, férjre-feleségre teszünk szert. A mi hazánk ott van Európa közepén. Magyarországon. Tehát ez a hosszúra nyúlt kirándulás egyáltalán nem a letelepedésről szól. Ideiglenesen állomásoznak csak itt-ott hadaink. (Kicsit úgy, mint annak idején a szovjet-oroszok nálunk. Ám mi nem csak erővel, hanem ésszel is fel vagyunk fegyverkezve. Ráadásul a kultúránk, a kulturáltságunk is egészen más. Ebből következően alkotni fogunk, és nem terrorizálni, vagy erőszakoskodni.)
Persze azokról sem feledkezünk meg, akik otthon maradnak, hiszen részben azért megyünk el, hogy nekik is jobb legyen. A későbbiekben szó lesz majd az ő támogatási lehetőségeikről is. No meg nekik is át kell értékelniük az életükben sok mindent. Elsősorban a „dögöljön meg a szomszéd tehene” és a Pató Pál-féle hozzáállásokat kell kiűzniük az életükből. No meg sok olyat, ami miatt nem lehetett eddig egységesen fellépni. Akár a politika, akár más nemzetrontók ellen.
Nem árulom el a végső következtetéseket és következményeket, de valahová az Árpádék előtti időre kell visszamennünk szervezettségben és életformában. Mert onnantól romlott el, ment tönkre minden.
Vagyunk itt néhányan, aki szívesen segítünk a magyaroknak, hogy végre emberhez méltó életet éljenek. Némelyikünk tovább is lát az orránál, bár kevesen vagyunk olyanok, akik átlátjuk az egész helyzetet. No meg a kiutat is meg tudjuk találni. Közösen, együtt dolgozva. A nemzetünkért. Ez még nem zárja ki azt, hogy emberek maradjunk. Magyarok.
(A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség véleményével.)
vadkörte – Hunhír.info