- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Identitásunk

Közénk csempészték a megpuhított időt. Mert az, mint látható halad, a probléma elmúlik, apad a konkretizálható valóság: Emberek halnak meg, tanúk emlékezete ködös és per újra felvétel érdekében szól az ügyész és az ügyvéd.

Mismásolás a jogszolgáltatás ott, ahol 12 év kell a Postabank ügyre, ahol 7 év után az igazságszolgáltatás malomkövei a közbotrányt okozó Kulcsár-ügy kapcsán új megállapításokat, eljárásbeli hiányosságot fedeznek fel, már minthogy a Fővárosi Bíróság az alapcselekményt tévesen minősítette stb. A fő motiváció természetesen az elévülési határidő túllépése.

Még van képe az uraknak azt állítani, hogy az alaptörvényeinkkel nincs semmi probléma. Uraim, itt az új kormánynak töviről hegyire át kell forgatnia mindent, vagy ha a mismásolás állóvízében fürdetik tovább az emberi tudatot, akkor egy nagyon-nagyon bűzös valóságra fogunk ébredni hamarosan. Lehetetlen az a gyakorlat, hogy a felelősség alól kicsúszó, gazdasági hiénák (kiskapun bujkáló gazemberek), ijedtükben Bécsbe menekülnek, majd itthon vidáman végig kacarásszák az ellenük érvényben lévő eljárást, mivel szegény joggyakorlatunk képviseletével ellátott szakembereink képtelenek évekig felmérni a tényállást. Itt vagy csőstül vannak a gazemberek pro és kontra, vagy az érvényben lévő törvényeink semmirevalóak.

Vannak bizonyos elévülhetetlen, a társadalmi felfogásra érvényes bűntettek, ezek pedig az aljas szándékból elkövetett pökhendiségre visszavezethető hatalomittas gyakorlatból bekövetkezett morálvesztés előidézésének az esete. Az a lokalitás, amely elveszejti szándékosan sajátosságait, és téveszmék alapján magyarázza erkölcsvesztését, nos az, szélhámosok gyülekezetévé zülleszti saját társadalmát.

Nincs két egyforma ország, így nincs és nem is lehet típusmodellek alapján skatulyázni népeket, nemzeteket. Más önazonossággal bír egy angol lord, aki hiszi magáról, hogy ő világhódító tényező és más önazonossággal bír egy pastu, aki a mákültetvények egyedüli értékesítéséből képzeli el önmaga fenntartását. A magyar állampolgároktól sem várható el az, hogy tapsoljanak azért, mert identitásuk nem kompatibilis azon népekével, akik mindenáron a másik nép hátrányára érvényesítik demokratikus (globális, liberális) jogaikat. Ugyanis a magyar ember mindig meghagyta és meghagyja a másik ember, másik nép lehetőségét arra, hogy bizonyítsa életképességét, azaz emberi mércék alapján kiteljesedjen gerince. Nos, ha bennünket azon normák alapján skatulyáznak be, amelyek történelmi-gazdasági jólét alapján fogalmazzák meg identitásukat, akkor a gyakorlatban is kapjuk meg a megillető helyet.

A győztes országok ideológiái nem alkalmazhatók a vesztes országok társadalmára, mivel az embert embertudat-büszkesége vezérli, így megalázott helyzetekben képtelen olyan elvárásoknak megfelelni, amelyek a boldog felszabadultság velejárói. A vesztes, vesztesként viselkedik, a megalázott, megalázottként; ugyanígy a múlti múltiként, a bankár bankárként, a bűnöző bűnözőként. A törvénytisztelő állampolgár szégyelli a kiskapuk használatát, a törvényalkotó gazdasági eszközként használja, így normakontroll nélkül lezüllesztett hordává válik az a közösség, amely képtelen határokat szabni mind a világ, mind a saját elitje számára.

Senki se higgye, hogy a lealacsonyított ember gondolatvilága, realitás érzéke, létezés mechanizmusa másképp viselkedik, mint bárki másé, sőt íz-, szag-, hit-, és érzelemvilága fantáziadúsabb, tűrőképessége sokszorosa, viselkedéskultúrája kifogástalan, ám működik benne egy életragaszkodási ösztön, amely azt súgja, miként cselekedjen. Hiába erőszakolnak rá nemzetekre, népekre, földrajzi területekre lojalitást, kiváltó illúziót, a populáció életösztöne semmissé írja át a parancsot. A demokrácia importálása, vagy exportálása még nem teremt demokratikus gondolkodást, a farkas nem válik báránnyá, és a bárány sem farkassá. Az arculatnak nem megfelelő törvények aláássák a közgondolkodást, már pedig, ahol gazemberek grasszálhatnak mint jótevők, ott kérdéses az életképesség megőrzése.

Rengeteg tenni valót tartogat az ország a következő kormány számára, de alakuljon bárhogy a választás, az alakuló kormánynak tudnia kell megálljt parancsolni a lélektelen haszonburjánzásnak, identitásunkat meg kell találnia, amelyet a gerinces emberek elfogadnak. Annak a sanda gondolatnak, amely háttér manipulációknak nyit teret, még a képlékeny foszlányaitól is gyorsan szabaduljon meg, mert nem lehet játszani az Emberek gerincével és az Istent alakító embernél nincs szánalmasabb.

Gavallér János

HunHír.Hu