- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Jól építi a Jobbik Szegedi Csanád politikai imázsát

Igazak lehetnek Szegedi Csanád azon állításai, hogy a Jobbik szakmai programja felépítésében olyan szakértők vettek részt, akik majd a Jobbik közhatalmi státuszba kerülése után fedik fel arcukat, kilétüket.

Nagyon sok olyan értelmiségi szakember van ugyanis a radikáloldalon, akik saját egzisztenciájukat addig nem áldozzák fel, amíg a párt a Parlamentbe nem kerül, hiszen csak a munkanélküliek számát gyarapítanák. A Jobb politikus-építésének legszembetűnőbb eredménye Szegedi Csanád mára kialakult politikai imázsa, ahogy szinte másfél-egy év alatt az ismeretlenségből elővarázsolt egy markáns politikai személyiséget, kifelé mutatottan a Jobbik erős megmondóemberét, aki él a kommunikációs és az általános politikai hatásfokozó eszközökkel, lehetőségekkel. Egyrészt mutatja, hogy a Jobbik a hatalom-megosztásban nem a csurkai utat választotta, nem egy kézben összpontosít, hanem a legmagasabb posztokon lévők között leosztja a feladatot úgy, hogy a legfőbb vezető politikai tekintélye nem csorbul, hanem általuk is erősödik.

Szegedi Csanád politikai felépítése jól indult az EP-választások hajrájában, amikor a vezető olyan területek kommunikálását adta át neki, ami egyrészt egy önálló, és saját szakterületen mozgó szakpolitikus képét is megrajzolta. Újdonság a fideszes módszerekhez képeset, hogy előre jól meggondoltan a párt programjából azokat a kérdéseket boncolgatta a nagyközönségnek, amelyek EP-s munkáját is meghatározzák, illetve a magyarországi, és a jelenlegi határainkon túli magyaroknak is konkrét üzeneteket hordoznak. A sokszor meghökkentő, a libsik által beteges hisztériával betámadott politikusi megnyilvánulások pontosan a fiatal vezető nemzeti oldali népszerűsítését szolgálták, hiszen a két nagy rendszer közötti erővonal, – a Jobbik által jól megközelítetten – nem ideológiák, pártos nézetek, hanem a magyar megmaradáshoz való viszony mentén alakultak ki.

Szegedi Csanád gárda-ruhás megjelenése egyrészt színt hozott az az EP uniformizált viseletkultúrájába, másrészt konkrét belpolitikai üzenetet is takart.

A Jobbik számára politikai cél és létkérdés a jelenlegi határainkon kívül élő magyarok támogatása, a mellettük való totális kiállás, és a trianoni revízió állandó napirenden tartása. Szegedi most egy lakossági fórumon is nagyot alkotott, hiszen egy olyan tabutémát vett górcső alá, amely határozott jelentőséggel bír a magyar és a Kárpát-medencei népek jövője szempontjából. És bármennyire is az ellenkezőjét állítják a betojt liberálisok, Szegedi az alant közölt gondolatával a Kárpát-medence lakosságát a Szent Korona védelme alá helyezi. Mert előbb-utóbb rájönnek a népek és népcsoportok, hogy a világ legnagyobb és legmeghatározóbb egységét csak egy kézben tartva lehet vezetni és boldoggá tenni.

Nézzük például az úgynevezett szlovák kérdést, amelyet úgy magyarázott Szegedi, ahogy a Trianon előtti felvidékiek döntő, elsöprő többsége gondolta.

Noha Szlovákia történelméről korábban már elhangzott pár, a párt véleményét tükröző szellemes megfogalmazás, hasonlóan eredetinek számít a politikus szlovák nemzetiségről alkotott elképzelése is, melyben felidézte egy szlovák lapnak adott interjúját: mikor az újság riportere megszólalt magyarul, kiderült róla, hogy félig magyar, félig cseh. „A szlovákok többsége ilyen. Kik a szlovákok? Azok a csehek, akik beszélnek magyarul”, jelentette ki Szegedi Csanád, és hozzátette, hogy szlovák etnikum nem létezik – olvasható a Heti Válaszban.

És itt a lényeg, Szegedi megtörte a hallgatás és mellébeszélés falát. Nem utolsó sorban egy jó nagy követ tett ahhoz a halomhoz, amelyen állva kedvező szél- és egyéb járás esetén pár év múlva Vona Gábor 15 millió magyar miniszterelnökeként jellemezheti saját magát.

G. Kirkovits István – HunHír.Hu