Gyomorba rúgással felérő pofont kaptak a nemzeti érzelmű magyarok, amit Szentesi Zöldi László – az utolsó mohikánok egyike, akinek még érdemes volt gondolatait elolvasni a Magyar Hírlapban, meghallgatni az Echo Tv-ben – osztott ki, megfosztva magát a korrekt, tisztességes, nemzeti újságíró minősítéstől.
„ Wass Albertről, őszintén” című irományában magyargyűlölő, liberális zugfirkászokat megszégyenítő módon arra vetemedett, hogy irodalmunk nagyra becsült, sokat szenvedett, magyarságáért üldözött, azért mindig kiálló alakját holmi pártpolitikai célokra felhasználva, megfossza tiszteletünktől, kikiáltsa holmi műveletlen, könyvet soha kezébe nem vevő, Jobbik hívők irodalmilag középszerű írójának. És megtörtént a csoda. Nem szakadt ránk az ég, nem árasztotta el a Nílus vize országunkat, nem nyílt meg a föld a Magyar Hírlap szerkesztősége alatt, egyelőre még senki nem vágott Szentesi képébe egy Rigó Jancsit vagy egy Rákóczi túróst, sőt ivólevet sem öntött senki a fejére, valamint betyárok sem tanították meg kesztyűbe dudálni a bayeri útra lépő volt kedvenc újságírómat.
Hagyjuk most Wass Albert irodalmi munkásságának megítélését! Ezt elvégzi majd az utókor, a jelenkor olvasói pedig maguk is eldönthetik, szeretik-e írásait, kezükbe veszik–e újabb és újabb műveit, az első sorokba középre helyezik, vagy az alsó polcok mélyére dugják könyveit. A lényeg úgysem itt huncutkodik. Szentesi Zöldit sem az író munkássága irritálja, hanem az, hogy Wass Albert hazaszeretete okán a magyarság ikonja lett, szobrok tucatjait állítják neki szerte az országban, kultikus tisztelet övezi határon innen, gúnyhatáron túl. És itt van az eb elhantolva! Volt nemzeti újságíróként arra vetemedik, azt merészeli, azt bátorkodja sugallani, hogy Wass Albertet csak az általa 10 százalékosnak remélt réteg tiszteli, tisztelje, aki a Jobbik táborához köthető. Hogy süljön le a képéről a bőr, hogy ragadjon be az Echo Tv stúdiójában a hazudozó székébe, hogy a tükre mutassa meg igazi, ördögi arcát az ilyen pártkatonává süllyedt volt gondolkodónak, aki képes holmi pillanatnyi pártérdekért a megosztás kövét dobni a nemzet köreibe! Ráadásul hazudik! Ocsmányul és gátlástalanul hazudik! Bátran állítható, hogy a Fidesz hívők nemzeti érzelmű táborában ugyanolyan megbecsülésnek örvend munkássága és hitvallása okán Wass Albert, mint a Jobbikhoz húzókéban.
Mire ez az időzítés? Mire ez a megosztási kísérlet Szentesi Zöldi úr? Mekkora árkot szeretne ásni, szeretnének ön által is ásatni a hazájukért aggódó magyarok közé? A Fidesz nemzeti hívei most mit csináljanak? Dobják könyveiket a szemétbe, magukat köpjék szembe, sunnyogva nyöködjék, hogy ők ezt már régen tudták, csak nem merték megmondani? Mennyit kap az árulásért? Ennyire fontos az a szerkesztői szék? Ennyire nem bízik magában? Ilyen magas helyről kapta az utasítást? Nemzeti újságírónak képzeli még magát? Ugye, mindent meg tud majd magyarázni? Ugye, most már bármit megtehet gátlások nélkül – úgy is mindegy alapon – mint hasonszőrű kollegája Bayer úr? Ugye milyen jó, hogy hetekig ezen a témán csámcsoghat ötven különböző műsorában az Echo Párt-Televízió, elfeledtetve azt a tényt, hogy a Fidesz nem hajlandó közzé tenni programját, miközben annak támogatásra százezer számra gyűjti a kopogtató cédulákat? Nem szégyelli magát? Nem. Nem hinném.
Persze, megszokhattuk. Naponta pofoznak bennünket a saját hazánkban, naponta csattannak arcunkon a gyalázatos ütések, de ami belülről jön, az fáj a legjobban. Az írástudók árulása. Az hagyja a legnagyobb nyomot, attól görbül legjobban a szánk széle.
Ugye, ismerős a kifejezés, Szentesi Zöldi úr? Az Echo Tv műsoraiban ön és kedves kollegái sokat emlegetik, és eszükbe sem jut, hogy önök közül egyre többen írástudókból pártkatonákká vedlettek. Fájdalmas ezt a folyamatot követni. Különösen, ha az újságíró munkásságát sokáig figyelve és tisztelve éri az arcul csapás az olvasót. Bayer, a nagy Bayer már régen elesett, és Zsoca cica lett belőle. Egy volt újságíró, aki a „Mélymagyar” című műsorában odáig süllyedt, hogy műsora teljes terjedelmét egy kétes tisztaságú beruházás, a Páty mellett épülő, tájidegen monstrum-építkezés beruházóinak propaganda műsorává süllyesztette, és volt hozzá hatalmas arca, hogy a műsor végén kijelentse: „Na, ugye, hogy nálunk lehet beszélni erről a témáról!” Ugyanis Pörzse Sándor tényfeltáró interjúját ugyanebben a témában betiltotta a pártállami időkben virágzó, ma a Széles birodalomban új erőre kapott cenzúra. Bayer, a hírhedt nőfaló, a legjobban fizetett magyarországi volt újságíró, aki radikálisabb volt a radikálisnál, aki kapára-kaszára szólította a meggyötört vidéki magyarságot, aki az 5-ös számú Fidesz pártkönyvvel a zsebében az egész, hangsúlyozottan a teljes parlamenti politikai elit felelősségét hangsúlyozta az ország tönkre tételében, mára egy műsoraiban röhingcsélő, jóllakott napközisre emlékeztető, szigorúan a Fidesz vezetőinek mondataiba kapaszkodó, koncra váró párt-szócső lett, aki gátlástalanul gyalázza a radikális változtatást akaró, általa még pár hónapja tüzelt nemzetieket.
Bayer kétes fényében aggódva figyeltem Szentesi Zöldi úr tevékenységét, abban reménykedve, hogy a rendkívül szimpatikusnak, és igaz magyarnak tűnő, józan újságírót nehogy elérje a megfelelési kényszer ragálya, nehogy olyan mondat hagyja el a száját, nehogy olyan mondatot vessen papírra, ami megbocsájthatatlan módon átsorolja az áruló írástudók közé. Aggódtam érte. Kár volt.
Nemrég majdnem elesett Kondor Katalin, aki helyeselte a Fidesz azon elképzelését, mi szerint nem teszik nyilvánossá a programját, hisz úgyis csak kiveséznék, esetleg ellopnák az ötleteket az ellenfelek. Tetszik érteni? Kondor Katalin, aki nyilvánosság előtt, nagyon csalódottan nyilatkozott a Fideszről, aki a Magyarok Szövetségében a pártokrácia ellenfelének mutatkozott, most azért a pártért aggodalmaskodik, aki másokkal együtt, ígérete ellenére az útszélen hagyta, mellőzve azt a tényt, hogy a választóknak jogukban áll, mi több nagyon fontos megismerni a pártok programjait, hogy megfelelő döntést tudjanak hozni a sorsukról.
Áll még Szentmihályi Szabó Péter, Döbrentei Kornél. Lovas Istvánban reménykedem ott a Magyar Nemzetnél. Nagyon téved, Szentesi Zöldi úr. Kell nekünk Tamási Áron, mint egy falat kenyér. Kell nekünk Dsida, és kell nekünk Hamvas, Kosztolányi. Kell nekünk Tormay Cécile, Szabó Dezső. Kell nekünk Reményik, Szerb Antal, és mindenki, akit felsorolt, és mindenki más is, akit nem. Nagyon.
Kell nekünk Wass Albert. Kell nekünk egy ilyen szikla szilárd eligazodási pont értékvesztett világunkban, amikor a magyarságnak nincs értelmisége, nincsenek íróink, költőink, művészeink, akik kiállnának értünk, akik megállítanák a fasisztázást, nácizást, akik nem csábítanának tiltakozásra, adott pillanatban cserbenhagyva minket, akik nem szállnának be a megosztásunkért folytatott háborúba, akik nem egy pártot akarnának szolgálni, hanem bennünket, mert már majd mindenki prostituálódott. Ki ezért, ki azért. Aki meg nem, annak nem halljuk a hangját.
Szentesi Zöldi úr! Dehogy érti ön a 10 százalék szívét, dehogy érti! Nem ért ön semmit! Nem érti ön annak a másfél milliónak a szívét sem, aki igent mondott 2004. december 5-én. Szerintem pár év múlva már saját mostani énjét sem fogja érteni.
Segítek.
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad…
Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.
zete
HunHír.Hu kommentár
HunHír.Hu