A Fidesz akkora előnnyel vezet, hogy a kérdés csak az, megszerzi-e a közvélemény által is egyre inkább várt teljhatalmat, és megmarad-e a “gyűlölt” parlamentarizmus – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádiónak. Tölgyessy arra számít, hogy a Jobbik komoly háborúba hívja majd a Fideszt, folyamatosan támadja, számon kéri, hazugnak, árulónak minősíti, így aztán szó sem lesz semmiféle együttműködésről kettejük között. A hétszilvafás kajmán most úgy elemez, mintha hazánk egy önálló, független, minden külső hatásoktól mentes, megfelelő gazdasági potenciállal és fegyveres védekező erővel rendelkező ország lenne. De nem az. Európa közepén a Világhatalom és a prédára éhes “nemzetállamok” satujába van szorítva.
Tölgyessy Péter szerint a Fidesz ma már akkora előnnyel vezet, hogy nem kérdés a győzelme, igazi ellenfele nincs, mert a magyar politikában ma egyszerűen nincs második párt. A kétharmad az egyéni kerületekben dől majd el, és bár a legnagyobb ellenzéki párt mind a 176 helyen valószínűleg nem nyer, 95 százalékot elhozhat.
Ezt erősíti az a tendencia is, hogy a közvélemény ma már egyre inkább elfogadja a kétharmados győzelmet, úgy látja, így szinte mindent meg lehet majd csinálni, és nagyszerű reformokat lehet elfogadni. A választók egyszerűen azt várják Orbán Viktortól, hogy új időszámítást, új rendszerváltást hoz majd – mondta az alkotmányjogász a közrádióban.
Ha a mandátumszámok szerint nem is, a gyakorlatban a Fidesz igazi ellenfele így minden bizonnyal a Jobbik lesz, amely a történelmi vereség előtt álló, kompromittált politikusokkal telezsúfolt MSZP-vel szemben hiteles szereplőként tűnhet fel, és okult a lassan felőrölt kisgazdák példájából is. Tölgyessy arra számít, hogy a Jobbik komoly háborúba hívja majd a Fideszt, folyamatosan támadja, számon kéri, hazugnak, árulónak minősíti, így aztán szó sem lesz semmiféle együttműködésről kettejük között.
Tölgyessy biztos abban, hogy a Fidesz kétharmadával nem marad meg az ideiglenes alkotmány, hiszen Orbán Viktor szeretné világrendjét rendszerré is szervezni. Az is biztos, hogy a közhatalmat meg kell erősíteni, a kérdés csak az, hogy megmarad-e a parlamentarizmus, amit egyébként a magyar társadalom gyűlöl – mondja az alkotmányjogász. Ezt a gyűlöletet egyébként a politikusok is érzik, nem véletlen, hogy egyre-másra próbálnak is eltávolodni pártjuktól, és közvetlenül szólni a választókhoz.
A magyar emberek nem szeretik az ellenhatalmakat, inkább a személyes hatalmat érzik magukhoz közel állónak, ezért valószínűleg nagy támogatottsága is lenne egy olyan váltásnak, amelyben a fő hatalom gyakorlója nem vitatkozik, hanem vezet, a parlament pedig megmarad ugyan, de moszkvai mintára egyszerűen csak egy „dühöngő” lesz belőle, a fő hatalom képviselői pedig szép lassan elgyöngülnek. Az orosz példa mindenesetre bevált, Oroszországot stabilizálta is ez a módszer – mondja Tölgyessy Péter. És itt van az a legfontosabb pont, amiben teljesen egyetérthetünk a volt rabmadárral. A kérdés már csak a vezér, a “fejedelem” személye. Most Orbánnak áll a zászló, de a történelem nem váratlan véletlenek sorozata.
Az Antall-Orbán szindróma megismétlődhet, és a világ változásának függvényében nyugodtan előre blokkolható, ha addig nem rohannak le bennünket teljesen, hogy meg is ismétlődik. Csak arra az kell, hogy teljesen kiforrjon, személyében, hatalomgyakorlásban abszolút megerősödjön, és pártjában mindenki felett álló, kemény kézzel, ha kell, tűzzel-vassal irányító legyen az emberi adottságai, és a kemény kéz mellett a megfelelő az EMBERI és NEMZETI ALÁZATTAL rendelkező, NEM ÖNMAGA, hanem az események láncolata és a történelmi helyzet alakulásának szülöttje, a VONA GÁBOR.
Lajtabán – HunHír.Hu