Időnként még ma is érik az embert meglepetések. Sajnos többnyire kellemetlen dolgokról van ilyenkor szó. Néha azonban bombák is robbannak, bár ezekről gyakran kiderül, hogy durranáson kívül nagy kárt már nem tesznek ebben a szándékosan lerombolt, kirabolt és idegen érdekeknek kiszolgáltatott országban. Aztán vannak látszólag lényegtelen mondatok, amelyek csak kevesek számára okoznak meglepetést, sőt, inkább a már korábban kialakult vélemény igazolását, bizonyosságát erősítik meg.

Varga Mihály, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere, akivel vélhetően az új Orbán-kormány felállásakor ismét lesz szerencsénk találkozni, a napokban kijelentette, egykulcsos személyi jövedelemadót kell bevezetni hazánkban. Ez a grandiózus „találmány” számomra sokatmondó és ezért több vonatkozásban is rákényszerít arra, hogy erre a felvetésre, kijelentésre reagáljak.

A magyar gazdasági-pénzügyi szakmán és politikán belül az egykulcsos személyi jövedelemadó évek óta egyetlen párt fő témája és rögeszméjeként jelent meg és ezt a (remélhetőleg néhai) pártot Szabad Demokraták Szövetségének nevezik. Ez a párt pedig már bizonyított: magyargyűlölő, romboló jellegű, azaz „neoliberális” téveszmék hivatott terjesztője, propagálója. Amennyiben csak a legkisebb mértékben is igazodott egy kormány ennek a pártnak az óhajaihoz, ott, legyen az bármely szakterület, fű nem nőtt ki többé. Mármint a mi számunkra. Nem mintha hozzá nem értők gyülekezete lett volna ez a párt, ellenkezőleg, pontosan tudták, hogy amit képviselnek az kifejezetten árt ennek az országnak és népének. Szerencsére a magyar nép – ha lassan is – ma már tudatában van ennek, és elutasítja ezt a pártot, valamennyi „prominens” képviselőjével együtt. No de ne temessünk, korai volna ez még.

Az az önmagát polgárinak, esetenként nemzetinek és jobboldalinak nevező párt, amelyik esélyese a következő választásoknak, annak ellenére, hogy ellenzékként nem sokat tett, legfeljebb olvasatlanul szavazott meg EU. Alkotmányt helyettesítő törvényt, ma feltalálja azt a csoda-receptet, amit az SZDSZ évek óta követel. Gratulálunk! Ez aztán teljesítmény.

Mindenesetre rossz üzenet ez a 60 éve ámított és hazugságokkal etetett egyre lejjebb süllyedő nehezebben élő magyar társadalom részére. Politikai értelemben feltétlenül, de tegyük mindjárt hozzá, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó egy kapitális baklövés szakmailag is és akkor felette finoman fejeztem ki magamat. A politikai üzenet ugyanis egyértelmű. A pártvezér minden nagy ívű szónoklata ellenére, továbbra is a globalizmus szálláscsinálójaként kinőtt neoliberális gazdaságpolitika rabjai leszünk. Hiába itt minden. A FIDESZ liberális pártként alakult meg és noha igyekezett mindig meglovagolni a hol itt, hol ott, keletkező politikai vákuumot, az is maradt. A többi a mesék birodalmába tartozik. Valódi változásokról tehát szó sincs, mert nem is lehet, ezen a talajon állva. Más retorika, talán konszolidáltabb folyamat, de ez az út ugyanoda vezet, ahová az elmúlt 20 év. Szinte észre sem vesszük és végleg palesztinokká válunk saját hazánkban.

Szakmailag nézve – ha valóban országépítő, a nemzeti létet helyreállító szándéka van a FIDESZ-nek – nem lehet, nem szabad ekkorát hibázni. Tehát vagy a szándék nem igaz, vagy az ostobaság dönget csúcsokat. Miért? Na nézzük.

Számtalanszor leírtam, elmondtam parlamenti képviselőként és azóta is az ezzel kapcsolatos véleményemet. Ezért ha valakinek ismerős lesz, amit a továbbiakban előadok, az nem véletlen. A globalizmus velejárója és tegyük hozzá célja is, az olyan társadalmak létrehozása, amelyekben kialakul a lakosság körében a mintegy 20 %-s hatalmas és egyre gyarapodó vagyonnal rendelkezők kasztja és a 80 %-s vagyontalanok tömege, ezen belül is a lehető legszegényebbek tábora nő. Ezt nevezi a szakirodalom 20-80-as társadalomnak. Ezen belül a vagyonos kaszt rohamos léptekben egyre gazdagabbá válik a 80 %-ba tartozók pedig egyre szegényebbek lesznek.

Globalizmus és az ehhez kreált ideológia, a neoliberalizmus, minden elemében ezt szolgálja. Ennek van alávetve az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság, a hazai vállalkozások és gyakorlatilag minden. Ez egyben zanzásított magyarázata is annak, hogy egy gazdag jó adottságú ország, hogyan juthat olyan mélyre, mint ahova helytartóink taszítottak bennünket. Az egykulcsos személyi jövedelemadó teljes egészében ezt a folyamatot erősíti, gyorsítja. Az „egyenlő teherviselés” hazug ideológiájával kívánják ezt igazolni.

Tisztességes körülmények között a teherviselő képesség szerinti közteherviselés teremti meg a valóban egyenlő feltételeket. Arról nem is beszélve, hogy a gazdasági problémáinkból kivezető út egyik fontos eleme is ez. Történelmi tények bizonyítják ezt. Csak két példát hozok fel arra, hogy igazoljam állításomat. Idézem az „A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően” című írásom vonatkozó részét:

A személyi jövedelemadó elvi konstrukciója nemzetközileg ismert modell, hazánkban is alkalmas adó eszköz lehetne. Csakhogy a sávos progresszív adózás egyre veszít a progresszivitásából, közismert, az SZDSZ például már ott tart, hogy egy, alacsony mértékű adókulcsos rendszert javasol bevezetni. Az, hogy ez kiknek kedvező, rendkívül egyszerű belátni: csak és kizárólag a magas jövedelemmel rendelkező, mintegy 20 százalékos rétegnek és kedvezőtlen az átlagnál alacsonyabb jövedelműek számára tehát antiszociális a legnagyobb mértékben.

Itt álljunk meg egy pillanatra, tekintsünk vissza a lépcsőzetesen progresszív adózás múltbéli, nemzetközi szerepére. Minden ilyen jellegű adónál fontos szempont az adó arányossága, de ez nem mond ellent a sávos progresszív adózásnak, mert ugyanakkor kiemelt szerepe van a teherviselő képességnek is. A teherviselő képesség szerinti adózás is arányos teherviselést jelent. Az USA-ban, az 50-es években egy 24 sávos jövedelemadó rendszer működött, ahol a legalsó sávhoz 20 százalékos adókulcs járult, de az utolsó sávba eső jövedelemrész már 91 százalékos adókulcs alá tartozott. Az átlagjövedelmek után ennek alapján mintegy 20-30 százalékos adófizetést kellett teljesíteni, az átlagosnál 5-10-szer magasabb jövedelem után mintegy 50 százalékra növekedett az átlagadó mértéke, de az átlagnál 20-30-szor magasabb jövedelem átlagadója 75-80 százalékot is elérhetett. Az 50-es években Európa számos államában volt hasonló adórendszer és adómérték, így például a Német Szövetségi Köztársaságban is, mert ez volt célszerű a gazdaság háború utáni helyreállítása érdekében és ez volt a feltétele annak, hogy széles középosztály jöhessen létre. 1990-ben, de ma is, a magyar gazdaság helyzete olyan, vagy talán még súlyosabb is, mint egy vesztett háború után.

Hazánkban tehát egy ilyen progresszivitású adórendszer kellene, de úgynevezett családi adózás keretében. Ennek működése – többek között – kiválthat mindenféle szociális családi segélyt, járulékot és egyben olyan hatása is van, mint az úgynevezett gyermektelenségi adónak. Nyilván nem véletlen tehát az sem, hogy adórendszerünk olyan amilyen. Hiszen ma az átlagkeresetek vásárló értéke körülbelül az 1971 évivel azonos, a legmagasabb jövedelmek pedig még az átlaghoz viszonyítva is, akár 100-120-szoros mértékűek is lehetnek. Ez súlyos aránytalanság, de természetesen ez sem véletlen.

A hamis ideológia igen sokoldalúan igyekszik önmagát igazolni. Nagy divat arra hivatkozni, hogy „ilyen rendszert alkalmaznak a legfejlettebb országokban”. Ez az érv nevetsége és alapvetően hibás. A hivatkozott „legfejlettebbek” egy hosszú folyamat révén jutottak oda, ahol éppen vannak, ők még ilyen ostobaságot is megengedhetnek maguknak ideig-óráig, bár már náluk és szépen alakul a 20-80-as társadalom, csak nem olyan brutális sebességgel, mint nálunk, ezért kevésbé veszik észre az érintettek, noha már ők is ébredeznek.

Gondoljanak bele: egy kétütemű Trabantba – reform címén – egy fejlett technológiát képviselő, pl. Mercédesz porlasztót szerelnek. Jobb lesz a Trabant? El sem indul. A hivatkozás a legfejlettebbekre ezért egyszerűen és röviden, egy baromság.

A másik érv szerint az adócsökkentés élénkíti a gazdaságot. Ez igaz is lehetne, de nem a személyi jövedelemadót kell ennek érdekében „csökkenteni”, hanem a magyar vállalkozók terheit. Ez egy evidencia, minden bővebb magyarázat szükségtelen.

Végezetül: Előbb, vagy utóbb mindig mindenről kiderül az-é, aminek láttatni szeretné magát, vagy sem. Hazánkban ez különösen fontos, hiszen ma már tudjuk, a bőrünkön tanultuk meg, hogy pl. a szocialistáknak semmi közük a nevükhöz, a liberálisok, ugyancsak hangzatos jelszavak mögé bújva valójában sátáni erők szolgálatában állnak. Sajnos, lassan már semmi sem az, aminek mondja magát, de helytartóink csodálkoznak azon, hogy minden hitelességüket elvesztették. Pedig csak azt vesztették el, ami valójában sosem volt a sajátjuk.

Véget kell vetni – bármelyik oldalról nézegetjük is – ennek a romlott, rossz szándékú, paktumos pártok rémuralmának. Rendet kell csinálnunk, itt az ideje.

Rozgonyi Ernő – HunHír.Hu