A szabad ember legfőbb ismertetője, hogy önmagába vetett hite töretlen. A jogazonossággal bíró ember, csak korlátolt lehetőségeinek felismerője. A fogyasztói társadalom embere viszont, ideaversenyek rabszolgája.
A globalista társadalom berendezkedett a modern rabszolgatartás (csicskáztatás) minden lehetséges formájára és mégis hiányérzete van.
Az ember humanista. – A világ összes tanulmánya egy érzelmi függőségi viszonyt mutat ki, egy átérző képességet embertársaink iránt, ami a legnagyobb mértékben szülő és gyermeke között nyilvánul meg. A szülő és gyermeke között megnyilvánuló érzelmi kötődés nélkülözhetetlen az emberré válási folyamat során, amit nevezzünk egyszerű lelki kötődésnek, érzelmi láncszemnek nemzedékek között. Ha ez az érzelmi láncszem nem alakul ki az emberben, mind az apa, mind az anya iránt, akkor, mint a szél sodorta mag, talajtalan száguldásba kezd a légköri szféra beláthatatlan végtelenjében, csillog a napfényben, és a vakszerencsének köszönheti, ha termőtalajra hull. A világ összes vallása, pontosan ebből kifolyólag együttérzésre tanít a vándorokkal szemben, és mivel a matériától elvonatkoztatva is képes gondolkodni az ember, lett hipnotikus, együtt érző lény.
A világot befolyásoló erők, habár tudatalattijuk vezérlő elve a szeretet, kozmopolita beállítottságuk miatt, mindent materialista megközelítésben képesek értékelni, haszonelvűség a mozgató rugójuk; a kézzel fogható realitás, ezért a versenyszabályok oly rohanásra kényszerítik őket, hogy érzelmi láncszemeiktől szabadulva, saját szolgálatukba állítsák a létező emberi kapacitások egyre nagyobb tárházát. Szeretetazonossági láncszemük hiánya maga alá gyűri hipotetikus humanizmusuk. Az érzelmi láncszemekkel kötődő ember nacionalista láncszemei évszázadokra képes meghatározni a lélek nyugalmát, míg az örök bizonyításra, nagyszerűségre ítéltetett kozmopolita – csírázása, gyökérnövesztő kényszere az életben maradáshoz, olyan harc, amely érzelemvággyal le akarja győzni a kötetlenségben szárnyaló liberalizmust, ezért csillogtatják a materialista haszon fényében.
Statisztikai magyarázatokat képtelen megérteni az egyén, amennyiben a statisztikai átlagtól távol esik valósága. ( Pl.: A csicskáztatásra kényszeríttet hajléktalan, elképzelhetetlennek tartja létezését hajlék nélkül, gyengének önmagát bármilyen erőkifejtésre, ezért a nélkülözés mindennapjait inkább elfogadja, sőt Krisztusi alázattal tisztára mossa gazdája lelkiismeretét az engedelmességgel. Ugyanakkor a törvénysértő elit, felhatalmazottnak képzeli magát arra, hogy megfelelő vagyonnal rendelkezvén, ügyvédi munkaközösségek útján, erkölcstelenül, pénzbüntetésre, felfüggesztett börtönbüntetésre váltsa törvénysértő magatartását és ezt a társadalomnak tolerálnia, kell.) Aránytévesztett normák tobzódnak egy lehetetlen helyzetbe lavírozott világ fölött. Ki-ki a megfelelési kényszer hatása és a szabadság idealizmusa alatt hiszi, hogy megfelelően cselekszik és már észre, sem veszi, hogy elvesztette humanista beleérző képességét, ember mivoltát. A hatalmi hierarchia felsőbb létrafokán, legalábbis Magyarországon, a légben szárnyaló illuzionisták akarják meghatározni az együttérzés erkölcsi normáit.
Nincsenek szabad emberek.
Eljutott a fény-csillogásban odáig az elitünk, hogy a társadalmi normák fölé helyezve magát –Istenembernek képzeli létét. Olyan erőssé vált bennük a győzelmi kényszer, hogy az eredmény centrikusság embererkölcsi realitásvesztésre, bűnös ösvényére, gazemberségre ösztönzi őket, azaz trendrabszolgákká váltak. Mintahogy csak és kizárólag versenyszférában képesek gondolkodni, elvesztették szeretetláncszemeik valóságát, Sátán foglyaivá váltak saját akaratukból és poklaik üstjében fortyogó veszett rohanást erőszakolnak a lélekazonosság nyugalmában egymásba láncolódó nacionalista nemzedékekre.
Brutális burjánzása játszódik az ideaversenyeknek, melyben látszatra, győzelemre áll, mintegy korcsosult DNS-lánc az érzéketlen hajsza, de a létezés alaptörvénye, a humánus egyszeregy megszüli újra az igazi ideált, Jézus Krisztust.
Gavallér János
HunHír.Hu