Legalábbis az Amerikai Népszava (AN) szerint. Történt ugyanis, hogy egy Török Monika nevű hölgy hosszabb írásban kommentálta a hírt, miszerint Szegedi Csanád zsidó felmenőkkel rendelkezik. Hölgyünk szerint „szarban van” a jobbikos politikus. Ennek hatására körbenéztem, mi mindent írt erről az „ügyről” a (szélső)baloldali sajtó.
Az index cikkének címe: „Zsidó felmenői miatt mosakszik a Jobbik volt alelnöke”. A hazai kiadású Népszava honlapján ezt olvasom: „Zsidó felmenői miatt magyarázkodik a jobbikos EP képviselő”. Mosakszik? Magyarázkodik? Elolvastam a barikad.hu hírportálon megjelent Szegedi-interjút. Se mosakodás, se magyarázkodás. Tényközlés van, semmi más.
Az Amerikai Népszavában (AN) három cikk foglalkozik a témával. Az egyik írás a visszhangokat szemlézi, s többek között megállapítja: a „cégéres antiszemita Hunhir.info megvédi a lebukott politikust”. Miért „lebukott”? Bűn a zsidó származás? S a „cégéres” portál „megvédi” Szegedi Csanádot? Mitől, ki ellen védi?
Az AN másik írása ezzel a címmel jelent meg: „Szegedi Csanád akár alijázhatna is”. Vagyis kivándorolhatna Izraelbe. Az ocsmány írásból egyetlen rövid részletet idézek:
„Nem tudni, hogy az Auschwitzot túlélt nagymama ott lesz-e a nyárra tervezett székelyföldi eseményen, ahol két dédunokáját fogják megkeresztelni, ugyanott, ahol maga Csanádi is keresztvíz alá került. ’Csak hab a tortán, hogy a gyermekeinket az az erdélyi lelkész fogja megkeresztelni, aki egyben az én keresztapám is’, hangsúlyozza Csanádi. Mi pedig csak azt tudjuk javasolni, mielőtt még nagyobb lenne a hab a tortán: nézzen egy kicsit utána felesége őseinek, nehogy aztán a gyerekekről is kiderüljön, hogy zsidók..
Bár így is joguk van Izraelbe bevándorolni. A feleségnek és a gyerekeknek is. Csanádi jogán.”
Ki is zsidózik itt? A Magyarországot állandóan „antiszemitázó” Bartus-féle „szemetesláda”. Nemcsak Szegedin gúnyolódik az AN (lásd „Csanádi”), hanem még a feleségét is kipécézi. Gusztustalan.
Az AN harmadik írását egy Török Monika nevű hölgy jegyzi. Igen, rövid „o”-val írja a nevét. Valószínűleg művésznév. Cikkének címét már idéztem, sőt elloptam: „Szegedi Csanád szarban van”.
Ez a Monika azt állítja, hogy Szegedi „nem lehet egyszerű helyzetben: az egész élete, a hitvallása vált füstté egy csapásra”. Miért vált füstté? Mert az ősei között történetesen zsidók is vannak? S ha nem zsidó, hanem csecsen ősei lennének anyai ágon? Akkor is lendületbe jött volna az AN és Török Monika? Idézem hölgyünk írásának egyik legförtelmesebb részét:
„De gondoljunk csak bele: egész életünkben úgy tudtuk, hittük, hogy utáljuk a spenótot, mert gusztustalan, orbitálisan rossz, továbbá minden bajnak az okozója. Amihez a spenót hozzáér, az szarrá válik. És akkor egy szépnek nem nevezhető napon rádöbbenünk, hogy magunk is spenótok vagyunk.
Rettenetes.
Ha Szegedi Csanád most elveit követve mégsem akasztja fel magát az első szembejövő menórára, akkor le a kalappal a belső konfliktuskezelését illetően.”
Az utolsó mondatot tessék jól megjegyezni. Ez a Török Monika volt az, aki a Kanadába „menekült” Kertész Ákost annak idején elsiratta – éppen az AN honlapján. S most, lám, ilyesmiket ír. Hogy logikus lenne, ha Szegedi az első szembejövő menórára fölakasztaná magát! De van még Török Monika írásában egyéb hánytató elem is. Íme:
„Szegedi Csanádnak az lesz a k.o., amikor arra is rájön, hogy cigány vér is van benne. De hát miért ne lenne az is?
Ki az a baromarcú, bornírt hülye, aki elhiszi, hogy van speciális magyar vér, ahol másképp csavarodnak a Szíriuszról származó dns-ek? Ki az a totális agyhalott, aki elhiszi, hogy a magyar valami különös fajta? Hogy a magyar az valami szent ondóserlegből jött létre és arra vigyázni kell, mint a Szent Grálra vagy a Szent Kézigránátra?!”
„Szent ondóserleg” és „Szent Grál” és „Szent Kézigránát”… Magyarázzam? Csak úgy süt Monikából a zsigeri kereszténygyűlölet.
Ki állítja azt, hogy van speciális „magyar vér”? A Jobbik? Szegedi Csanád? Én ilyesmire nem emlékszem. Kérdezem: nem éppen a zsidóság őrzi a „speciális” vért? Nem éppen a zsidóság őrizte és őrzi makacsul különállását? Nem éppen Izrael az az ország, ahol faji alapon adják az állampolgárságot?
Végezetül ezt írja Török Monika:
„Szegedi Csanád most szarban van.
A magam részéről persze rettenetesen röhögök, de különórákat nem fogok neki adni se sömá jiszróélből, se másból, megválogatom már a magántanítványaimat.”
Török Monika tehát zsidó – különben nem említené a somá jiszroélt (magyarul: „Halld Izrael!”). S a zsidó Monika most röhög (ugyan min?), s gúnyosan közli, ő bizony nem fog különórákat adni „zsidóságból” Szegedi Csanádnak. Nem hiszem, hogy a jobbikos politikus bánkódna emiatt. Saját hitvallása szerint ugyanis semmi köze a zsidósághoz. Ahogy – jegyezzük meg jól – a katolikus és magyar Radnóti Miklósnak sem volt.
Végezetül hadd idézzek egy hozzászólást a Mazsihisz fészbuk oldaláról, ahol ezt a hírt lehet olvasni: „Szegedi Csanád elismerte, hogy zsidó”. Természetesen a politikus semmi ilyesmit nem ismert el, csupán annyit, hogy „zsidó származású”. Nagy különbség ám! Szóval ezen a fészbuk oldalon egy bizonyos Klein Iván ezt írta (betűhíven közlöm):
„Ha előbb kérdez én mondtam volna, ugyanis rögtön láttam rajta ! Ugyanezt látom nagyon sok Jobbik- és (még több) MIÉP tagon ! Sajnos. De ettől még nem a zsidók az okai a MIÉP és a Jobbik tevékenységeinek, hanem a mindenféle ’MAGYAROK’.”
Klein tehát látja, ki a zsidó. Kivételes éleslátással van megáldva – bizonyára genetikusan, mondaná a nagy Kertész Ákos. Ki gondolta volna, hogy az amúgy teljesen jelentéktelen hír kapcsán egyes tényleges zsidók „magyarozni” is fognak? Bekövetkezett, s éppen a Síp utca fórumán. Tanulságos.
Hónapokkal ezelőtt szivárgott ki a hír: Zoltai Gusztáv munkatársa és a pletykák szerint kijelölt utódja nem zsidó anyától származik. Egri Oszkárról van szó, aki jogtanácsosként dolgozott a Síp utcában, s akit a rabbik követelésére rögvest kirúgtak, megaláztak. Érdekes, ezen a történeten nem csámcsogott Török Monika. És a többi „söma jiszróéles” tollnok. Vajon miért? Mert ott nem volt „zsidó anya”?
Elgondolom, hogy egy szép napon arra a hírre ébredünk: Zoltai Gusztáv anyja magyar volt, s nem zsidó. Feldmájer ereiben pedig roma vér csörgedez. Akkor a Mazsihisz lesz sza…, akarom mondani kakiban? Mit tanácsolna nekik Monika? Zoltaiéknak hová kellene felkötniük magukat? Mondjuk az első szembejövő keresztre?
Szalay László – Hunhír.info