Ezzel a címmel jelent meg a szombati Népszabadságban Gyurcsány Ferenc és Niedermüller Péter irománya. Mindketten a Demokratikus Koalíció nevű tömörülés vezérkarához tartoznak: Gyurcsány a vezér, Niedermüller pedig a vezér egyik helyettese. A Népszabadságban megjelent közös szellemi terméküket felfokozott izgalommal olvastam.
Az írásból mindössze egy bekezdést idézek:
„A Kádár-rendszer ’puha diktatúrája’ maga alá teperte az országot, a társadalmat, arra tanította meg az embereket, hogy az egyéni boldogulásnak, a társadalmi biztonságnak, az anyagi gyarapodásnak a szabadságról való lemondás, az elvtelen alkalmazkodás, a mindennapi élet privát szféráiba való visszahúzódás, a tabuk elfogadása, a politikától való távolmaradás az ára. Ez az a politikai hagyomány, amelyet a jelenlegi kormány és kormánypárt feléleszt, s amelyet ötvöz, kiegészít a Horthy-korszak nacionalizmusával, tekintélyuralmi rendszerével, kereszténynemzeti ideológiájával. Magyarország ’újjászervezése’ egyet jelent az elmúlt közel egy évszázad legrosszabb politikai hagyományainak és ideológiáinak újjáélesztésével.”
A szövegben tehát azt olvassuk, hogy a Kádár-rendszerben a boldogulásnak, a gyarapodásnak „a mindennapi politikától való távolmaradás” volt az ára. Erre tanította a „puha diktatúra” az embereket. (Zárójelben jegyzem meg: mindig is csodálkozva szemléltem a diktatúráknak ezt a fajta osztályozását: van „puha”, „kemény”, bizonyára „félkemény” – ez utóbbi mintájára „félpuha”, sőt bizonyára „puhácska” diktatúra is. Persze csak akkor, ha a kommunizmusról beszélnek. „Náci”, „fasiszta” és egyéb diktatúra nem lehet puha, félpuha. Az ilyes diktatúra természetesen csak „kőkemény” lehet.)
Szóval a kádári puhaság idején beleverték az emberek fejébe: akkor boldogulsz, ha kussolsz, nem politizálsz. Igen ám, de Gyurcsány nem kussolt, nem kerülte a politikát – oszt mégis boldogult. Kivétel erősíti a szabályt?
Csak emlékeztetőül: Gyurcsány Ferenc 1984-1988 között a KISZ Pécsi Városi Bizottságának a titkára, 1988-1989 között pedig a KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Tanácsának az elnöke. Mire tehát kezdett összedőlni a kádári puhaság, Gyurcsány bekerült a KISZ vezérkarába.
A fiatalok kedvéért mondom: a KISZ a Kommunista Ifjúsági Szövetség rövidítése. Ez a szervezet tehát nem magyar volt (a nevében nincs is ott ez a szó), hanem kommunista tömörülés. S ennek a kommunista puhaságnak volt egyik vezető alakja Gyurcsány Ferenc. Függetlenített puhaság volt ő, a KISZ alkalmazottjaként természetesen semmi munkát nem végzett, s ezért a semmiért ráadásul fizetést is kapott. Nem is keveset.
S akkor most képzeljük el, hogy Németországban vagyunk, az 1960-as évek végén. Adva van egy német pártelnök, aki azzal vádolja a hatalmon lévő kormányt, hogy a hitleri hagyományokat, a hitleri „puha diktatúrát” eleveníti fel. Ez a német pártelnök terjengős cikket ír az egyik legnagyobb német lapba, miközben mindenki tudja, hogy bírálatot megfogalmazó német pártelnök a Hitlerjugend egyik vezetője volt. Aki egészen az összeomlásig híven szolgálta a Führert, s egészen az összeomlásig emelkedő karriert futott be a Hitlerjugendben.
Németországban a hatvanas évek végén általános fölhördülés fogadott volna egy ilyen cikket. Magyarországon más a helyzet: Kádár János bukása után 24 évvel megszólal „a velünk élő kádárizmus” egyik darabja, akit a „puha diktatúra” nem tepert maga alá. Akit a „puha diktatúra” a keblére ölelt – mert maga a delikvens is vágyott a puha kebel után.
Valaki szólhatna már Gyurcsány Ferencnek, hogy jobb lenne, ha hallgatna. Én Gyurcsány „évfolyamába” tartozom, de egy percig sem voltam a Kádárjugend tagja, pláne nem egyik vezetője. Én a „letepert” országnak, tehát az elsöprő többségnek voltam – s vagyok – a tagja. Éppen ezért gusztustalannak tartom, ha egykori ifjúkommunista führerek ma demokráciáról és egyéb lomról papolnak.
Ha lett volna valódi „rendszerváltozás”, akkor nem lenne Népszabadság. Akkor nem lehetett volna kormányfő egy Horn, egy Medgyessy, egy Gyurcsány. Akkor nem íródhatott volna meg a mai népszabis cikk. Akkor nem lehetne pártelnök, országgyűlési képviselő a Kádárjugend egyik „puha” führere. Tehát: nem kellene szagolgatnunk „a velünk élő kádárizmus” orrfacsaró bűzét.
Ha lett volna „rendszerváltozás”, én sem pötyögtem volna gépbe ezeket a sorokat.
Szalay László – Hunhír.info