- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kövér László, a „fasiszta tetű”, a „rohadék strici”

A bolond ügyvéd fészbukos oldalán (pontosabban a „főprofilján”, ahogy ő mondani szokta, hiszen több oldalt is működtet) tegnap késő délután Kövér László volt a sláger. Tudjuk, a házelnök – román figyelmeztetés ellenére – elutazott Erdélybe, majd a román kormányfő közölte: az is előfordulhat, hogy nemkívánatos személynek nyilvánítják Kövér Lászlót. Ez a hír keltette föl a festékes elmebeteg és hívei érdeklődését.

Dániel „főprofilját” napok óta blokkolják. Nem tud hozzászólni a bejegyzésekhez (saját bejegyzést tud írni), ezért mondandóját egy Vörös Dani névre hallgató fészbukos ember tolmácsolja. Vörös Dani nemrég regisztrálta magát, s ugyanúgy a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, ugyanúgy az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, mint Dániel. A különbség annyi, hogy Vörös Dani az „ügyészségen” dolgozik. Ami persze vicc. A beteg Dániel szórakozik, játszik, mint egy hülyegyerek: Vörös Dani ugyanis azonos Dániel Péterrel. S ez a bolond élvezi ezt a fészbukos bújócskát. Milyen szánalmas lény!

De térjünk a lényegre. Dániel Péter „főprofilján” a tegnapi bejegyzés így szól:

„Remélem, hogy ezt a fasiszta bunkót letartóztatják majd Romániában.”

A „fasiszta bunkó” – Kövér László. Ez a billent agyú ügyvéd meghatározása. Csak hogy tudjuk: a potrohos Dániel alapította Kék szalaggal a demokráciáért elnevezésű hitközség mindenféle kirekesztést, szélsőséget, miegyebet elutasít. Kivéve azt, ha ők maguk szélsőségesek. Ők „fasisztázhatnak” nyugodtan. Sőt.

A kékszalagos hitközség tagjai fokozzák az élvezetet. Györgyné Gizusmama Tóth nevű hozzászóló ezt írja Kövérrel kapcsolatban:

„Én is reménykedek, hogy beverik a mocsok pofáját!!!”

Vörös Dani (vagyis Dániel Péter) új megoldással áll elő:

„Esetleg a fogdában fel is akaszthatná magát.”

Szentiványi Kálmán nevű kékszalagos ember véleménye:

„Mocskos provokátor! Fasiszta tetű!”

Ismét Györgyné Gizusmama Tóth kap szót:

„Az hát a rohadék strici!”

Hát valahogy így labdáznak a kékszalagos gettólakók. Hosszú ideje azt halljuk, hogy az ún. „gyűlöletbeszéd” (brrr! de ronda szó!) a szélsőjobboldalon fészkel. Én azért szemlézem időről-időre a (szélső)baloldali fészkeket, hogy ezt a tézist megkérdőjelezzem. A mostani gyűjtemény is ennek a munkának a része.

Szalay László – Hunhír.info