- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Pogromra készül a bolond Dániel

Szerencsétlen Dániel nem fér a bőrébe: legújabb bejegyzésében szenzációs programra: pogromra invitálja Budapest népét. A zsidóságára (is) büszke Dánieltől ezt nem vártam volna. Éppen ő akar pogromot szervezni? És éppen Budapesten? Vajon mit szól ehhez a Mazsihisz? S mit szól ehhez Ilan Mor izraeli nagykövet?

Mielőtt a pogromos programot ismertetném, szólnom kell a bolond ügyvéd újabb opuszáról, amely ma délután jelent meg a 168 óra nevű nyomdaipari termék honlapján „Miért tettem?” címmel. A levelet elolvasva megdöbbentem: tényleg hasadt lelkű és elméjű szegény Dániel. S a két lélek- és elmerész között mély szakadék tátong (amiben azért lapul valami iszonyat, de erről majd később).
Nemrég röviden írtam Dániel tegnapi, atv-nek adott nyilatkozatáról. A „kékszalagos kommandós” (ez is dánieli önjellemzés) szövegéből csak néhány részt emeltem ki, most két – korábban nem idézett – mondatát másolom ide:

„Büszkén vállaljuk, hogy megtettük. /…/
Büszkén vállaljuk, hogy vörös festékkel leborítottuk ezt a, ezt a, ezt a tömeggyilkost.”

Nem, kedves olvasó, nem az a lényeg, hogy a leborítás után a bolond ember nyelve beragadt, s nem tudta kinyögni ezt a, ezt a, ezt a szót: tömeggyilkos. A lényeg: Dániel – haverjaival együtt – büszke a tettére. Illetve csak volt.

Mára ugyanis elillant a potrohos ember büszkesége. Mi történt? Kikapott az asszonytól? Odaszólt Ilan Mor? Íme, a 168 órás levél két bekezdése:

„Nem vagyok büszke rá. Nem tudom, hogy jól tettem-e. Majd a történelem eldönti és megítéli. De meg kellett, hogy tegyem. Mert ha nem tettem volna meg, talán bele is haltam volna a szégyenbe. /…/
Leöntöttem Horthy Miklós szobrát vörös festékkel. Nem vagyok rá büszke, mert egy halott szobrát meggyalázni nem szép tett. Nem vagyok rá büszke, mert barbárság volt.”

S hogy továbbfűzzem a dánieli gyónást: a barbárság elkövetője – barbár. Pont. Új bekezdés.
Aztán hosszas fejtegetésbe kezd a barbár ember: arról fecseg, hogy ő voltaképpen nem is a szobrot öntötte le, hanem… idézem:

„Szóval tulajdonképpen én nem is Horthy Miklós szobrát öntöttem le vörös festékkel, hanem jelképesen azoknak az arcába öntöttem azt, akik újra akarják éleszteni a horthyzmust, a keresztény fundamentalizmust, a revizionizmust, a sovinizmust és az antiszemitizmust. Akik azt gondolják, hogy a jövőnk a bűnös múltunkban van.”

Új, a dánieli (amúgy szűkös) nyelvkészletből eleddig hiányzó grammatikai egység bukkant fel a fenti idézetben: „keresztény fundamentalizmus”. Jegyezzük meg és olvassuk tovább a szöveget:

„Ma Horthy-szobor, holnap Szálasi emlékmű, azután pedig faji törvények. Megint.
Ma Horthy-szobor, holnap kötelező hittan, azután keresztény fundamentalizmus.
Ma Horthy-szobor, holnap kötelező „levente”-oktatás az iskoláinkban. És azután?”

Értjük, ugye? A kötelező hittanból kibimbózó „keresztény fundamentalizmus” egy gyékényen a faji törvényekkel. Na, ez a mai nap újdonsága. A hasadt elméjű emberből előjött az iszonyat. Az iszonyat neve: fundamentalizmus.

Éppen újraolvasom Israel Shahak híres könyvét (Zsidó történelem, zsidó vallás), amely az Izraeli politika alapját képező zsidó fundamentalizmus ellen íródott. S ahogy haladok előre a szövegben, sokszor eszembe jut a bolond lelkű ügyvéd. Akinek kétfelé hasadt elméje között – említettem volt – ott van a mély szakadék. Nem üres ám ez a szakadék. Ott fészkel a zsidó fundamentalizmus. Korunk egyik legnagyobb veszedelme ez a betegség, s ennek a vírusnak a hordozója például a kereszténygyűlölő, bomlott agyú és lelkű Dániel is. Aki ráadásul legújabb fészbuk bejegyzésében már pogromra hívja a főváros lakót. Idézem a bejegyzés teljes szövegét:

„Szenzációs programra…akarom mondani pogromra invitálom Budapest népét, a hazai és a külföldi sajtót. Vasárnap délután 18.00 órától a Liberális Klub meghívott vendége leszek az Andrássy út 45. sz. alatt. Persze ez még nem valami nagy szenzáció. De az már annál inkább, hogy az összes, új-nyilas szennyportálon, a kurucinfón, a hunhíren, a szentkorona rádión és még ki tudja hol, egy igazi, véres zsidó-lincselést szerveznek a zsidókat imádó Horthy zsidóbarát hívei. Ne hagyják ki! Várhatóan több száz új-nyilas briganti érkezik. Kérem a magyar rendőrséget, hogy jelenlétével ne feszélyezze az eseményt! /A kép csupán illusztráció egy korábbi lincselési kísérletről./ Friss fotók majd vasárnap este. A belépés ingyenes!”

A HunHíren zsidó-lincselést szerveznek? Mikor és ki? Az elmúlt napokban sokat írtam Dánielről, de minden írásomban arra hívtam fel a figyelmet: senki ne üljön föl a provokációnak. S mit látok a beteg fundamentalista fészbuk oldalán? Idézem egyik bejegyzését:

„Folyni fog a jó magyar bor és a hitvány, zsidó vér! Nem érdemes kihagyni!”

Mármint nem érdemes kihagyni a Liberális Klub rendezvényét, ahová – egy interneten keringő levél szerint – békés tüntetést szerveznek a Horthy-szobor meggyalázása ellen tiltakozók. Az idézett dánieli mondat (magyar bor, zsidó vér) után mit látok? A HunHíren tegnap megjelent rövidke írásom szövegét. Illetve annak a linkjét. Mert a HunHír közölte először, hogy vasárnap az Andrássy úton lép föl a kékszalagos kommandós. Én viszont semmiféle zsidóvér-ontásra nem buzdítottam – ahogy a HunHír többi írása is nyugalomra intett. Mit is írtam tegnap a vasárnapra meghirdetett dánieli fellépésről?

„Hát itt az alkalom, kedves olvasók. Tessék elmenni, s tessék kérdésekkel bombázni a szakállas bolondot. Festéket, kaszinótojást és egyéb nyalánkságot azonban senki ne vigyen. A potrohos Dániel ugyanis – tudjuk – közveszélyes. Még a végén begerjed.”

Szegény, szegény Dániel. Íme, ez a zsidó fundamentalizmus eredménye. Akinek a lelkét-elméjét megfertőzte ez a métely, az csak gyűlöletre képes. Még a nyelv ellen, a szavak közmegegyezésen alapuló jelentése ellen is.

A fundamentalista Dániel Péter tehát pogromra hívja a fővárosiakat. Ismét leírom, még akkor is, ha talán unalmas: ne engedjünk a provokációnak. Dániel és fundamentalista társai – és az őket háttérből mozgató személyek – pontos forgatókönyv alapján dolgoznak. Ez most már teljesen világos. Az elmebeteg Dániel azonban ma elkotyogta, hogy mi a cél: zsidó-lincselést akarnak a fundamentalisták. Amit Dániel művel: közösség elleni izgatás. Tessék feljelenteni ezt az elkódorgott lelkű-elméjű ügyvédet – és véletlenül se bántsa őt senki. Hiszen csak erre várnak a fundamentalista provokátorok. Antiszemita kilengést akarnak, mindenáron.

Utóirat: egy Kiss János nevű hozzászóló érdekes bejegyzést írt Dániel fészbuk oldalára. Jó érzés volt olvasni, hogy egyre több kritikus vélemény tűnik föl a beteg ember fészbuk oldalán, bár Dániel igyekszik törölni a számára nem kellemes hozzászólásokat. Tehát Kiss János megjegyzése így hangzik:

„dániel, dániel, csak így kis betűvel! csend, rend, fegyelem, mond ez neked valamit? vagy azért nem ártott volna neked is a Csemegi-kódexből tanulni! nem ártott volna a közszereplés előtt ha megkérdezted volna a nagyszüleidet, hogy a rákosi vagy a Horthy-rendszer volt-e jobb? én megkérdeztem ( már nem élnek) és a családban senki sem volt fasiszta és nyilas és szélsőjobb, mint ahogy én sem vagyok. Nekem ez egész csak egy jó reklámnak, piarnak tűnik részedről, de legalább országos visszhangot kaptál……maradok tisztelettel”

Véleményem szerint a dánieli provokációra ez a helyes válasz. A követendő példa.

Szalay László – Hunhír.info