- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

„A legnagyobb veszélyt a zsidóságra nem az antiszemiták jelentik – hanem az unatkozó zsidók”

A bolond Dániel Péter megkapta az első – képletes – pofont. A hazai antifasisztákat tömörítő Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) közleményben ítélte el a Horthy-szobor meggyalázását. A hír negyed négy körül jelent meg az MTI honlapján. Ugyancsak ma foglalkozott a „szoborüggyel” egyik kedvencem, az izraeli Naftali Kraus. Az ő véleménye sokkal érdekesebb, mint a MEASZ-közlemény.

Idézet az MTI-közleményből:

„A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) elítéli a Somogy megyei Kerekiben vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobor ’meggyalázását’. A szobrot szerda hajnalra vörös festékkel öntötték le.
A MEASZ az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: annak ellenére, hogy Horthy Miklós tevékenysége kifogásolható – felelős a zsidótörvényekért, a magyarországi szélsőjobb megerősödéséért, illetve belehajszolta Magyarországot a második világháborúba – a MEASZ elítéli azt, amit a Horthy-szoborral tettek, ugyanis az antifasiszta megnyilvánulásokat is csak demokratikus keretek között tartják megfelelőnek.”

A magát demokratának tartó Dániel tehát antifasiszta barátai szerint sem demokrata. Már csak azt várom, hogy a tiltakozásban mindig élenjáró Mazsihisz mikor ad ki hasonló hangvételű közleményt. Ha igaza van az Izraelben élő Naftali Krausnak, akkor soha.

Kraus úr ma arról értekezett blogjában, hogy „a legnagyobb veszélyt a zsidóságra nem az antiszemiták jelentik – hanem az unatkozó zsidók”. Azok az unatkozó zsidók, akik most azon „törik az okos fejüket, hogyan akadályozhatnák meg, hogy a bús magyaroknak sikerüljön egy ’modern’ hős-képet kialakitani maguknak, akit imádhatnak, akire büszkék lehetnek, akinek sürgősen felállitandó lovasszobrát körültáncolhatják”.

Nem vitás: Naftali Kraus sem kedveli Horthy Miklóst. Nincs is ezzel semmi baj, mindenkinek joga van ahhoz, hogy a történelem neves alakjairól őszinte véleményt formáljon. Amit viszont Naftali Kraus a folytatásban ír, igen elgondolkodtató. Jó lenne, ha a Síp utcában is felfigyelnének az alább idézendő szavakra (írásában ugyanis a szerző „a sípucca egy-két unatkozó jokerét” veszi célba). Íme a krausi elmélkedés:

„Eljött az idő, hogy kimondjuk az igazat: Horthy, a korlátolt magyar kurtanemes, nem volt rosszabb, mint Kun Béla és Rákosi.
Mármint a zsidóknak.
A magyaroknak jobb volt. Ha szobrot akarnak állitani neki – állitsanak kedvükre. Lovon (de ez legyen fehér!) vagy akár egy csatahajón. Semmi közünk hozzá.
A Sip utca jobban tenné ha a zsidó neveléssel foglalkozna. Ha azon lenne, hogy a ’rabbik’ – rabbik legyenek és a zsidókat ne csak az antiszemitáktól való félelem tegye zsidóvá.
Ez persze sokkal nehezebb mint Horthyról irogatni.”

Mi a fenti szöveg két legfontosabb megállapítása? Az egyik: Horthy a zsidóknak nem volt rosszabb, mint a zsidó Kun és Rákosi (ez a megállapítás mintha súrolná a „holocaust”-tagadási ingerküszöböt). A másik: Horthy a magyaroknak jobb volt, mint Kun és Rákosi.
Világos beszéd. Ilyet sem hallottam még zsidó szájból.

Szalay László – Hunhír.info