- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Gyorshír: Zsidóverést akarnak kiprovokálni Kerekiben

A mosdatlan szájú Dániel Péter nem fér a bőrébe. Nagyon felizgatta őt a Horthy-szobor. Kedden, délután három óra körül már annyira elborult az agya, hogy „felszólította” Kereki község önkormányzatát… mire is? „A Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom tiltakozik a Horthy-szobor felállítása ellen és felszólítja Kereki község önkormányzatát, hogy a tömeggyilkos, háborús bűnös szégyenletes szobrát május 17. csütörtök délig távolítsa el.”

A bolond Dániel kék mozgalma tehát ultimátumot adott Kereki község vezetőinek. Mert – írja egy későbbi bejegyzésében a billent agyú ember – „ezt követően a szobrot ’szabad prédának’ tekintjük.” Ejha!

A kék szalagos elmebeteg túlfeszítette a húrt. Remélem, a félreérthetetlen fenyegetés láttán most már a rendőrség is fellép a dánieli bűnözés ellen. S azt is remélem, hogy a Horthy-család leszármazottai sem hagyják szó nélkül a bolond ember gyalázkodásait. Horthy Miklós ugyanis nem volt háborús bűnös. Ilyen váddal soha nem állították bíróság elé, tehát ilyen vád alapján el sem ítélték (Dániel Péter viszont bűnöző: például aljas indokból megrágalmazta Wittner Máriát). Illendő lenne tehát, hogy a köztörvényes bűnöző Dániel Pétert kegyeletsértés miatt bepereljék a Horthy-család tagjai.

Egyébként – fészbuk oldalukon olvasom – a gój motorosok is készülnek Kerekibe. Ők a szobrot megvédendő érkeznek majd a Somogy megyei községbe, ahogy erre már a szoboravatáson is ígéretet tettek.

Remélem, a motorosok nem ülnek majd fel a provokációnak. Hiszen nyilvánvaló: a bolond Dániel arra vágyik, hogy egyszer valaki alaposan képen törölje. Akkor ugyanis reggeltől-estig rikoltozhatja a csürhéjével együtt, hogy „zsidóverés volt Kerekiben”. Tehát vigyázat: egy ujjal sem szabad a mosdatlan szájúhoz nyúlni (az ilyen alak egyébként higiéniai okokból is kerülendő), senki se tekintse őt „szabad prédának”. Csak azt nem szabad megengedni, hogy kék szalagos rohamosztagosaival a szobor közelébe kerüljön.

S végül: ha én Kereki község önkormányzata lennék, közleményben válaszolnék a hibbant ügyvéd fenyegetésére. Közölném: mind a bolond Dániel, mind rohamosztagos hívei nemkívánatos személyek Kerekiben. S persze kérném a rendőrség, s a helyi polgárőrség segítségét az autón érkező söpredék ellen. Mert sem Kereki községben, sem másutt nincs helyük önkormányzatot fenyegető, köztéri szobor megrongálására készülő, köztörvényes bűnözőknek.

Szalay László – Hunhír.info