- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Fajkutatás a Síp utcában, avagy kik gerjesztik az antiszemitizmust

Írtam már korábban arról, hogy dr. Egri Oszkárt – a Mazsihisz jogtanácsosát – a Síp utcai vezetés kirúgta, mert kiderült: állítólag nem is zsidó (lásd: „Holocaust”-emléknapi nagytakarítás a Síp utcában című írásomat). A hírt Naftali Kraus blogján leltem, s közzé is tettem rövid kommentár kíséretében. Az Izraelben élő Kraus úr most újabb adalékkal színesítette a történetet, ezt is szükséges megosztanom az olvasókkal. Hogy tudjuk, hol élünk.

Ma, csütörtökön, az alábbi írást olvastam Naftali Kraus internetes naplójában (ahogy korábban, most is betűhíven közlöm a szöveget):

„AZ ÁLLAMTITKÁR ANTISZEMITIZMUSTÓL TART
DR EGRI OSZKÁR MENESZTÉSE MIATT

Mint előre figyelmeztettünk, hetekkel ezelőtt, a Mazsihisz eszelős határozata Dr Egri Oszkár jogtanácsos kirúgása tárgyában, minden jogi-szakmai indokolás nélkül – antiszemita felhangok hallatására kiválóan alkalmas és igy nem is lehetett volna jobb és alkalmasabb időpontot találni erre, mint most, amikor az újfasiszták felöklendezték a parlamentben a tiszaeszlári vérvádat.
Dr Egrit azért rúgták ki – a ’rabbik követelésére’, hangsulyozza Zoltai Gusztáv, – mert ’kiderült’ hogy édesanyja révén— nem zsidó. Apja zsidó volt, nagyapja vidéken (neológ) rabbi – de ez Zoltai-Pferdmajer uraknak nem volt elég. Ők ugyanis nagyon ’vallásosok’ az utóbbi időkben. Már nincs mazsihisz alelnök aki a Mátyás templomban tartja esküvőjét, (nem, nem a lopásért elitéltről van szó, az is vidéki volt és ez is). A jelen pillanatban nincs pesti elnök sem karácsonyfával, minden rendben van, elvtársak.
A ’rabbik’ról nincs mit beszélni; azok most a biborossal tartanak lelkigyakorlatokat..
Mint most hirlik, az egyik zsidóügyekkel foglalkozó államtitkár, máris megdöbbenésének adott kifejezést, mondván
’Ezzel gerjesztik csak igazán az antiszemitizmust. – – – Mit szólnának a Mazsihiszesek, ha most erre fel mi is elkezdenénk kirugdosni a zsidókat a minisztériumokból—’
* * *
Egyelőre a kétfejü főnökség egymással veszekszik, kinek protegéját vegyék fel Dr Egri helyett. Valószinüleg az Elnök fog győzni, mert ő a az Elnök. A pesti elnök – akivel szintén aláiratták a ’papirt’ – most mélyen hallgat.
Lehet hogy szégyeli magát?
Lehetséges.”

Az első kérdés: melyik Mazsihisz-alelnököt ítélték el lopásért? A válasz: Krausz Istvánt (aki mellesleg a pécsi zsidó hitközség elnöke is volt). A hithű ember egy pécsi benzinkútnál 2009 augusztusában zsebre vágott egy pénztárcát (nem a sajátját), amelyben közel félmillió forintnyi euró lapult. Lebukott (mármint Krausz), s a bíróság elítélte (a hithű Krauszt).

A második kérdés: melyik egykori Mazsihisz-alelnök vezette oltár elé – ráadásul a Mátyás templomban! – szíve kiválasztottját? Nem tudom. Elképzelem, hogy egy református egyházi vezető a Dohány utcai zsinagógában lép frigyre szerelmével. Nehéz ugyan ezt elképzelni, de – tudjuk jól – Istennél semmi sem lehetetlen. Mint idéztem fentebb, a Mátyás templom falai is érdekes esküvőről regélnek…

Ami a krausi hírben igazán érdekes: van „zsidóügyekkel foglalkozó államtitkár” kicsiny hazánkban. Ráadásul – a szöveg értelme szerint – nem is egy. Hiszen Kraus csak az „egyik” ilyen államtitkárról beszél. Még érdekesebb az, amit ez az „egyik” mondott (legalábbis Kraus információi szerint): mi lenne, ha dr. Egri Oszkár kirúgását elvi alapnak tekintve a minisztériumokból is kirugdosnák a zsidókat? A kérdés jogos.

A Síp utcai ügyekben igencsak járatos, jól informált Naftali Kraus – az idézett szöveg is tanúsítja – nem rajong a keresztényekért, és általában a magyarokért. Mégis fölháborodik dr. Egri Oszkár kirúgásán. Mert szegény Egrinek hiába volt apai ágon rabbi felmenője, ő maga hiába zsidó, hiába oktat még most is az OR-ZSE (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) egyik tanszékén, mindez nem elég „Zoltai-Pferdmajer uraknak”: mivel anyja (állítólag) nem volt zsidó, könyörtelenül lapátra tették. Érdemes ezen elgondolkodni.

Már csak egyetlen kérdésre keresem a választ: mióta végeznek a Síp utcában fajkutatást? Eddig ugyanis úgy tudtam, hogy a Mazsihisz vallási szervezet. S aki zsidó vallású, vagy zsidó vallásra „betér”, az – etnikai hovatartozásától függetlenül – zsidó. Tévedtem. De akkor milyen intézmény működik a Síp utcában?

Szalay László – Hunhír.info