Baráth Zsolt Solymosi Eszterre emlékező, napirend utáni parlamenti felszólalása nagy vihart kavart. Természetesen megszólalt az Amerikai Népszava (AN) című „szemetesláda” is. Az AN honlapján megjelent írás címe: „Törvényhozásból neonáci dühöngő”. A cikk szerzője nincs feltüntetve, de a tájékozott olvasók tudják, hogy a névtelen írásokat is Bartus László főszerkesztő szüli.
A mostani szülés keserves volt, az eredmény szánalmas, ezt igyekszem az alábbiakban bizonyítani.
Baráth Zsolt beszédével nem kívánok foglalkozni, mert nem ez a téma. Most arról lesz szó, milyen mély ismeretekkel rendelkezik a „kultúrbugris” Bartus László. Elöljáróban néhány szót arról, kicsoda-micsoda a „kultúrbugris”.
Csurka István híres, 1985-ös dolgozatában – Új magyar önépítés – többek között azt taglalta, hogy az értelmiségi kontraszelekció kitermelt egy olyan réteget, amelynek se tehetsége, se szakértelme nincs, viszont vígan lubickol a kvázikultúrában, s a hatalom készséges kiszolgálója. Ez a réteg ráadásul rettentően szapora, „burjánzik, mint a dudva”. S most idézem Csurka következtését:
„Ez a kontraszelekciós réteg áll az útjában minden egészséges társadalmi mozgásnak, a ’népi emelkedés liftjének’ húzóköteleit ez vágta el. Ez csapja be az értelmiségivé levés ajtaját az úgynevezett alsóbb néposztályok fiai előtt. Ez alkot merev falanxot minden kezdeményezés előtt. Korunk szomorú véglénye ő. Neve: kultúrbugris. /…/ A valódi tehetségnek, a valódi szándéknak ebben a bugrissokadalomban kell mozognia, ebbe ütközik bele minduntalan. Ez fojtja meg a kezdeményezéseket a maga közönyével és cinizmusával.”
Mi változott azóta? A korábban monolit hatalom helyébe új „felosztás” lépett: van a bal meg a jobb. A „kultúrbugrisok” töretlenül burjánzó rétege is idomult az új felálláshoz, s kettévált: van baloldali és van jobboldali „kultúrbugris”. (Független „kultúrbugris” eo ipso nem létezik; a bugrisság ugyanis feltételezi a politikai felsőséghez való feltétlen igazodást.)
Most nem a jobboldali „kultúrbugrisok” között tartok szemlét, mert éppen nincs friss történetem. A baloldali bugrisságból viszont éppen ma, csöbörből-vödörbe kerülésünk, azaz „felszabadulásunk” ünnepén adott szép példát az AN, illetve annak főnöke, Bartus László.
Az AN cikkének címét már idéztem. A cím alatti képen Solymosi Eszter síremléke látható, a kép alatt pedig ez a szöveg olvasható:
„Solymosi Eszter sírja. Hiába telt el százharminc év, a mai orvostudományi módszerekkel ennyi idő után is megállapítható a maradványokból, miként halt meg a cselédlány. Miért nem exhumálják?”
Nem vicc, ezt a szöveget firkálta Bartus László. Tudjuk, a „kultúrbugris” úgy irtózik a tudástól, mint én a csirkehústól. A „kultúrbugris” per definitionem műveletlen (ha könyvet lát, menekül), aszalt agyú és öntelt. Ezért képes feltenni olyan kérdést, mint Bartus László. „Miért nem exhumálják?” – okoskodik az Amerikában állomásozó bugris.
A válasz egyszerű: azért, mert nincs kit exhumálni. Solymosi Eszternek nincs sírja, csak síremléke. Solymosi Eszter ugyanis nyomtalanul eltűnt, soha nem találták meg – se élve, se holtan. Úgy ír a tiszaeszlári ügyről Bartus „kultúrbugris” úr, hogy ezt a közismert tényt sem ösmeri.
Az Amerikai Népszava persze nem „dühöngő” – ez a „kultúrbugrisok” záptojásszagú tanyája. Hogy mennyire az, majd a folytatásból (s egyben befejező részből) kiderül.
Szalay László – Hunhír.info