A Népszabadság közölte, aztán a Síp utcai különítmény honlapja is átvette Horváth Gábor csütörtöki publicisztikáját: „Nem tűrik a bírálatot”. Hogy kik nem tűrik? A kormány. Illetve – ahogyan a cikk röpke elemzéséből alant majd kiderül – a magyarok. Pontosítok: azok a magyarok, akik Trianont a magyarság huszadik századi legnagyobb tragédiájának tartják.
Horváth Gábor firkálmányának a megértéséhez szükséges egy rövid visszatekintés. Július 12-én jelent meg a Népszabadságban egy amerikai – demokrata párti – szenátor, Benjamin L. Cardin Veszélyben a demokrácia című opusza. Bibi Cardin írásának ismertetését nyugodt szívvel mellőzhetjük, mert ki a fenét érdekel, hogy miket mond hazánkról egy Bibi Cardin. A demokrata szenátor irományának csupán egyetlen részletét idézem, mert témánkhoz kapcsolódik. Íme Bibi magasröptű fejtegetése:
„Ha a nacionalizmus érméjének egyik oldala a magyar etnikai identitás túlzott hangoztatása a határokon túl, a másik oldala a hazai kisebbségekkel szemben tanúsított intolerancia. Kormánytisztviselők részéről is mind hangosabban hallható az érvelés, hogy amíg a zsidók számára a XX. század tragédiája a holokauszt volt, Magyarország számára az 1920-as trianoni békeszerződés, amely új államok határait húzta meg a legyőzött Osztrák-Magyar Monarchia kárára.
Ez az összevetés sértő és zavarkeltő. Trianon kapcsán a kisebbségi magyarok soha nem váltak a kiirtás szándékának célpontjaivá, tömeggyilkosság áldozataivá. Ráadásul ez az érvelés a magyar illetve zsidó identitást egymást kizárónak mutatja fel. Holott 400 ezer zsidót hurcoltak el Magyarországról Auschwitzba, több mint tízezret lőttek a Dunába. Ők nem voltak magyarok? Miként lehet, hogy ez nem tragédia Magyarország számára?”
Magyar az, akinek fáj Trianon – ezt az illyési mondatot sokszor idézik (ami igen örvendetes). S idézhetném még jeles íróink hasonló szellemű nyilatkozatait, de nem teszem (nem csodálkoznék, ha kitűnő kollégám, ifj. Tompó László kedvet kapna arra, hogy bőséges idézetfüzérrel válaszoljon ennek az amerikai Bibinek).
Bibi Cardin mondatait egyelőre hagyjuk magunk mögött (írásom végén majd ismét előveszem, mert az idézett szöveg igazi botrány!), s nézzük meg a hivatkozott írás utóéletét. Magyarics Tamás, a Külügyi Intézet igazgatója a Népszabadság Fórum rovatában reflektált Bibi Cardin írására, s annak több állítását valótlannak, túlzónak nevezte.
Aztán lement a nap, másnap pedig szokás szerint feljött az égbolton, s a Népszabadság hasábjain megérkezett a válasz Magyarics kifogásaira. Egyenesen az egyik főszerkesztő-helyettes, Horváth Gábor ragadott tollat (klaviatúrát), hogy valamiképpen orvosolja a nagy testvért ért sérelmet.
Horváth irományának első mondatát csak azért idézem, mert az egyik hozzászóló rögvest lecsapta a magas labdát: „Nem szereti a magyar kormány, ha bírálják.” „Hazai” becenevű hozzászóló megjegyzése: „’Nem szereti a magyar kormány, ha bírálják.’ Ez egy döbbenet. Az összes többi kormány kifejezetten imádja.” Telitalálat, kedves „hazai”! (Zárójelben jegyzem meg: lehet már egy éve is annak, hogy a cionista állam hazánkban székelő nagykövete az atv egyik műsorában kifejtette, ők a kritikákkal nem törődnek, a cionistákra nem lehet nyomást gyakorolni. A következő napokban árgus szemekkel figyeltem a sajtót, hátha ír valaki legalább egy langymeleg elmélkedést Aliza asszonyság könnyed megjegyzéséről. Senki nem írt. Horváth Gábor sem. Ő bizonnyal azt nem szereti, ha kedvenceit kritizálják. Azt pedig feltehetően imádja, ha Magyarországot bírálják.)
De ne kerülgessük a forró kását, itt az ún. „holocaust” van terítéken, azért ragadott tollat (klaviatúrát) a földúlt Horváth. Mert ugye olyat nem lehet mondani, hogy Trianon a magyarok legnagyobb 20. századi tragédiája. Amit Bibi Cardin írásából nem tudtunk meg, azt Horváthunk árulja el: Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a trianonos mondat szellemi gazdája. S most arra kérem a kedves Olvasót, lassan, komótosan ízlelgesse Horváth alábbi okfejtését:
„A fizetését a magyar kormányimázs alakításáért felvevő Kovács a washingtoni Kossuth Házban lepte meg vele hallgatóságát, de hogy nem rögtönzött, az onnan tudható, hogy ugyanezt a Cardin által vezetett, röviden csak helsinki bizottságnak hívott testület munkatársainak is elmondta. Ha a magyar kormánynak ilyen emberek dolgoznak, semmi szükség ellenségekre. Kovács államtitkárnak ezen kijelentése után távoznia kellene a közéletből, a magyar kormánynak pedig hivatalosan bocsánatot kérnie. Ez persze, nem vagyunk naívak, nem fog megtörténni.
Ha a hatalmon lévők oldaláról valaki, úgy Magyarics professzor tudja, hogy Amerikában ezt a ’homályos’ mondatot pontosan értik és annak könyvelik el, ami. Ha ez a stílus uralkodik Budapesten, akkor Ben Cardinnak, Hillary Clintonnak vagy George Patakinak sem fogja senki elmagyarázni, hogy minden rendben, a kormány, bár nem ortodox módszereket alkalmaz, voltaképpen ragaszkodik a demokrácia alapvető értékeihez. Mint ahogyan nem is ragaszkodik.”
Ugye érti a kedves Olvasó ezt a nagy excrementum-kavarást? Horváth nevű honpolgár szerint az a magyar, aki nem az ún. „holocaust”-ot, hanem Trianont érzi hazánk legnagyobb tragédiájának – minimum nem demokrata. És ha ez a valaki történetesen közéleti szereplő, akkor tüstént le kell mondania, s az egész kormánynak Simicskótól Fónagyig bocsánatot kell kérnie. A cikkből egy valami kimaradt. Nem tudjuk meg, kitől is kellene bocsánatot kérni. Mert a bocsánatkérésnek mindig van címzettje. Tehát ki előtt is kellene szőrcsuhában leborulni, s vezekelni hetedíziglen?
Természetesen senki előtt. Senkitől nem kell bocsánatot kérni, mert Kovács Zoltán egyszerű igazságot mondott ki egyszerű, magyar szavakkal. Nincs itt semmi baj. A probléma Horváth Gáborral van. Neki aztán tényleg távoznia kellene a közéletből, de bocsánatkérésre nincs szükség. Ez ugyanis nagyon „zsidós” dolog. Az ún. „holocaust-ipar” szórakozik azzal, hogy mindenkitől bocsánatkérést követel. Ami persze idehaza nagyon kevés embert érdekel. Ahogy Horváth Gábor undorító „holocaust”-jára is csak legyint a többség.
Zárásul egyetlen, fontos megjegyzés. Mert az igazi botrány csak most következik.
Bibi Cardin azt írta – idéztem fentebb -, hogy „Trianon kapcsán a kisebbségi magyarok soha nem váltak a kiirtás szándékának célpontjaivá, tömeggyilkosság áldozataivá”. A Képíró Sándor elleni büntetőper idején sokan emlegették az 1944-es délvidéki magyarirtást. Most ne azzal érveljünk, hogy a jugoszláv kommunisták messze több magyart öltek meg, mint amennyi szerbet a magyarok. A számokkal való primitív zsonglőrködést hagyjuk meg a 6-os számú kórterem lakóinak. Most egyetlen kérdésre kellene választ találni: Bibi Cardin mondata hogyan jelenhetett meg a Népszabadság című húgyszagú nyomtatványban? Hogy a mélysötét Bibi Cardin ilyen hülyeséget írt, az egyáltalán nem meglepő. Tessék elolvasni az életrajzát. Bibinek nem Cardin a valódi neve. Szép zsidós neve önmagáért beszél. Mellesleg leszarom ezt a nagy demokratát (tessék csak megnézni beszédes pofáját; feleségem mondja, ezek mind olyanok, mint a majmok), szóval leszarom ezt a széles szájú levelibéka kinézetű Bibit, mert engem – ismétlem – az érdekel, hogyan közölhette ezt a gyalázatos mondatot egy olyan lap, amelynek éppen Horváth Gábor az egyik főszerkesztő-helyettese. Az a Horváth Gábor, aki bocsánatkérést követel, s demokráciáról papol.
A kommunizmus bűneinek tagadását törvény bünteti. A példaként említett délvidéki magyarirtást Tito kommunista pribékei hajtották végre. A törvény szerint nemcsak Bibit kellene elmarasztalni, hanem a Népszabadság című fertelmes hányadékot is. Horváth Gábor főszerkesztő-helyettessel együtt. Akinél még egy mezei egér is nagyobb demokrata.
Falusy Márton – Hunhír.info
