Megszületett az új egyházügyi törvény, s a kétharmados forradalom újabb vívmányaként a Hit Gyülekezete nevű cionista szekta a katolikus, református, evangélikus és más, történelmi egyházak közé emelkedett. Lázár János narancsos frakcióvezér valami olyasmit mondott, hogy a hitgyülis társaság az elmúlt húsz évben végzett társadalmi tevékenységével érdemelte ki a mostani magas elismerést.
Lázár János két évtizeddel ezelőtt még gimnazista volt, de bizonyára már akkor is figyelemmel kísérte a cionista szekta társadalmi tevékenységét. Én is figyeltem Németh Sándor szektájának a működését, olykor olvasom a lapjukat is, s a mostani törvénnyel hiába emelkedett a hitgyülisek ázsiója, ezt a népséget továbbra is káros gyülekezetnek tartom. Szilárd meggyőződésem, hogy a hazai keresztény egyházak vezetői sem vélekednek másként.
Felejthetetlen élményben volt részem, amikor Isten kegyelméből először találkozhattam a szekta egyik tagjával. Sok-sok éve történt. Véletlenül csöppentem egy rózsadombi házibuliba, ahol a házigazda azzal fogadott, hogy nagy meglepetésben lesz részem. Mivel tudta, hogy egykoron katolikus gimnáziumban érettségiztem, bemutatott egy ifjú, hitgyülis hölgynek. Az amúgy nem is csúnya, de elképesztően fanatikus hölgy hiénaként csapott le rám, és párbajunknak sok nézője is akadt. A hölgyike ugyanis elhatározta, hogy ott helyben az igaz hitre térít. Ismétlem, harci kedvét csak fokozta, hogy tudta: egyházi iskolában végeztem.
A hitvitának nehezen nevezhető párbaj elég hamar véget ért, mert a hölgy sajnálatos módon nem ismerte kellően a Bibliát. Amikor először idézett valami felettébb gyanúsat, kértem, mutassa meg, a Bibliában hol szerepel a citált rész. Lapozgatott a vaskos könyvben, de nem lelte. Mivel már az első alkalommal felsült, nyersen közöltem vele: sem erőszakos, sem tájékozatlan emberekkel nem vitatkozom. S akkor megkaptam a klasszikus hitgyülis választ. A hölgy ingerülten felhívta a figyelmem arra, hogy az oldalamon ül a Sátán. Én szelíden megkérdeztem: bal- vagy jobboldalon? A hölgyike vérbe borult arccal elviharzott, én pedig gyorsan elbúcsúztam a házigazdától (meg a Sátántól is, persze). Mielőtt azonban távoztam volna, a házigazda körbemutatott és azt mondta: ezeknek az újgazdagoknak a többsége a szekta fanatikus híve.
Az elmúlt évek során sok-sok olyan családi tragédiáról hallottam, amelynek okozója ez az erőszakos szekta volt. Házasságok mentek tönkre, szülő és gyermek között romlott meg végleg a kapcsolat – a rombolás minden esetben a gyülekezet számlájára volt írható.
Amikor Lázár János bevezetőben idézett szavait olvastam, feltolultak régi emlékeim. Megmondom őszintén: nem tudom, Lázár milyen pozitív társadalmi tevékenységet lát Németh Sándorék működésében, de nem is érdekel. A mostani elismerés ugyanis tagadhatatlanul egy politikai alku eredménye. Ahogy korábban a szabadmadaras társaságba épült be a szekta, most a narancspárt mögé sorakozott fel. De hát ez közismert történet, s az okokat sem kell nagyon magyarázni.
Én az alábbiakban röviden arra vállalkozom, hogy a hitgyülis tevékenység néhány apró mozzanatát felelevenítsem.
Néhány héttel ezelőtt, május elején kezdődött meg a Fő utcában dr. Képíró Sándor pere. Emlékszünk: Dávid-csillagos csürhe provokálta a tárgyalóteremben a vádlottat. Ez a söpredék dr. Képíró Sándor becsületét sértő plakátokkal a tárgyalás előtt az utcán is demonstrált, s nagy tapssal fogadta a megérkező judeonáci vadászt, Efraim Zuroffot, aki a meleg fogadtatásra kellő melegséggel válaszolt: két tenyérrel puszikat hintett hímnemű rajongói felé.
Később megtudtuk (éppen Zuroffnak a Haaretz-ben megjelent cikkéből), hogy ez a sárgacsillagos horda – hitgyülis különítmény volt. Zuroff azt is megírta, hogy ez a szekta volt a legfőbb támogatója a hazai vadászat során, sőt felettébb aljas módszerrel a szekta két tagja (Pécsi Tibor és Pető-Dittel Szilvia) segített becserkészni dr. Képíró Sándort. Ennyit a cionista szekta Lázár János által említett, felettébb barbár „társadalmi tevékenységéről”.
De mi is a legfőbb bajom ezzel a szektával? Azt írtam (s többen is azt írják-mondják), hogy ez a szekta – cionista. Tényleg az? Lássunk néhány szövegrészletet Németh Sándor hitgyülis vezér egyik 2009-es, Izrael üdvössége című írásából. Íme az első részlet:
„A modern Izrael létrejötte és Jeruzsálem 1967-es felszabadítása óta a kereszténységen belül egyre többen szakadnak el, különösen az evangéliumi keresztények, a tradicionális helyettesítési teológiától – amely Izraelnek az isteni üdvtervből való végleges kizárását s az egyházzal való helyettesítését vallja -, s térnek vissza az Újszövetség eredeti felfogásához, amely nem csupán a kegyelem alapján álló kiválasztás szerinti üdvözülés lehetőségét biztosítja egyéni szinten a zsidó emberek számára, hanem hisz Izraelnek nemzetként való újjászületésében, megigazulásában és romolhatatlan, örök életében is.”
Németh Sándor Jeruzsálem 1967-es megszállását „felszabadításnak” nevezi, s ez a megfogalmazás önmagában is sokat elárul: szerinte a cionista hódítás Palesztina földjén az isteni üdvterv része, sőt fontos mozzanata, Jézus második eljövetelének egyik csalhatatlan jele. A cionista hódítás persze még nem ért véget, mert az isteni üdvterv beteljesedéséhez Nagy-Izrael létrejötte szükségeltetik. Olvassunk el a hivatkozott írásból egy másik részletet:
„Napjainkban az egész világban legalább akkora zavart, indulatokat vált ki Izrael közeljövőben történő helyreállításának, nemzeti felemelkedésének a kérdése, mint az I. század közepe táján a zsidóságban a nemzetek evangelizálásának a kezdete.”
Izrael helyreállítása tehát még nem történt meg, ez a közeljövőben várható. Hogy milyen területeket foglalna magában az eljövendő Izrael? A bibliai ígéretre hivatkozók legnagyvonalúbb elképzelése szerint délen a Sínai-félsziget egészét és Egyiptom északi felének egy részét; keleten Jordánia és Szaúd-Arábia egy nagy darabját, Kuvaitot szőröstül-bőröstül, Iraknak az Eufrátesztől keletre eső részét; északon Libanon és Szíria teljes területét, egy nagyobb darabot Törökországból; nyugaton pedig Ciprust. Ismétlem: ez a legnagyvonalúbb elképzelés, ennél persze vannak szerényebb „helyreállítási” tervek is. Tessék csak elolvasni a néhai Israel Shahak kiváló könyvét (Zsidó történelem, zsidó vallás), amelyben külön fejezet foglalkozik a cionista terjeszkedés politikájával.
A fenti idézetek is tanúsítják, hogy a hitgyükis vezér az Újszövetség sajátos olvasatát adja. A cionista állam „helyreállításának”, „felemelkedésének” hirdetése teljességgel eretnek gondolat: a Németh által is sűrűn idézett Pál apostol ugyanis nem a „testi” Izraelről beszél, tehát nem a mai cionista állam felemelkedését hirdette meg. Ráadásul – ezt már egyszer korábban is megfogalmaztam – a Biblia nem telekkönyv, amelyből kiolvasható: hol kell elterülnie az ún. „Izraelnek”.
Izrael – ennek a szónak a jelentése a Biblikus teológiai szótár szerint: „Isten küzd”, „Isten erős”. Ez a szó az Ószövetségben egy népet, illetve annak hasonló nevű ősét jelzi. A szó jelentése azonban az Újszövetségben átalakul: a Jézus alapította Egyház az új, a „lelki” Izrael. A régi, az ószövetségi Izraelhez születés révén tartoztak, a nem zsidók ki voltak zárva polgárai közül. Jézus színrelépésével azonban a „testi” Izraelt felváltja a „lelki” Izrael, amelyben már nem a származás a fontos. Ahogy Pál apostol fogalmaz: „Izraelnek nem minden leszármazottja Izrael”. Mert ebben a „lelki” Izraelben együtt vannak a megtért népek, s a „testi” Izraelnek az a maradéka, amely felismerte Jézusban Isten Fiát. Az Újszövetségből tudjuk, hogy amikor valamennyi nép megtér, akkor majd a Jézust elvető zsidók megátalkodottsága is megszűnik, s ők is megtérnek, mert Isten üdvtervében nincs különbség a népek között.
Az előző bekezdésben sokszor írtam le az Izrael szót. Ez a szó eredetileg – mint említettem – egy népet jelölt, az Újszövetségi írásokban pedig „lelki” Izraelként az Egyházat, a Jézust követő hívek összességét jelöli. Teljesen eretnek gondolat tehát az amúgy ateista alapozású cionista mozgalom munkálkodása révén létrejött ún. „Izrael Állam”-mal összekeverni. A „lelki” Izraelnek és a cionisták által meghódított földön létrehozott szörnyállamnak semmi köze egymáshoz. Sőt: a cionista terrorállam zsidóságának talán még a biblikus, „testi” Izraelhez sincs semmi köze. Semmi sem bizonyítja ugyanis, hogy a Palesztina földjét megszállva tartó népség az Ószövetség népének a leszármazottja lenne. Shlomo Sand hazánkban is nagy sikert aratott könyvének (Hogyan alkották meg a zsidó népet?) éppen az az egyik fő üzenete, hogy a biblikus Izrael, vagyis a „testi” Izrael leszármazottai minden valószínűség szerint a palesztinok.
Hans Urs von Balthasar, a 20. század egyik legnagyobb katolikus teológusa mondta egy interjúban: „Istennek egyetlen népe van, amely zsidókból és keresztényekből áll”. Olyanok ők, mint a jobb és a bal felől megfeszített lator: „az egyik a sötétség, a másik a fény felé fordul, de Krisztus mindkét oldalra kitárja karját”. A jeles teológus szerint tehát a zsidóság a sötétség felé fordult, mert nem ismerte fel Krisztusban a Megváltót, de Krisztus feléje is kinyújtja a karját, hogy felismerje tévedését.
Hans Urs von Balthasar a jeles zsidó gondolkodót, a zsidóság egész világra kiterjedő küldetésében hívő Martin Bubert idézi, aki szerint egy zsidónak két lehetőség közül kell választania:
„Vagy eltökélten várakozik a Messiásra, vagy pedig – a Messiás eljövetelének hiányában – saját maga próbálja megtenni azt, amit korábban tőle várt. /…/ Az ateista zsidóság a második utat választotta. A marxizmus ennyiben negatív teológiai jelenség. És ennyiben Izrael a mai napig a világpolitika egyik gyújtópontja.”
Világos beszéd. Az ateista zsidóság az evilági megváltást, földi paradicsomot hirdető marxizmusra esküdött, illetve új bálványt választott magának: a várt Messiás helyett az ún. „Izrael Állam”-ot. Mert a cionizmus is messianisztikus projekt, akárcsak a marxizmus. Akár az egyiket, akár a másikat nézem – ez is, az is őrült vállalkozás. Azért elképesztő a hitgyülis vezér cionista buzgalma, mert hiába hivatkozik bibliai passzusokra, azoknak eretnek (ateista és politikai) értelmezését adja. Az Újszövetségben ugyanis soha nem beszél Jézus arról, hogy egyszer majd eljön Izrael Államának az ideje. Jézus országa ugyanis nem ebből a világból való, ezt Németh Sándor is tudja talán. A hitgyülis szekta a „testi” Izrael, tehát egy politikai entitás híve – a kereszténység „lelki” Izraelével szemben.
A hitgyülis szekta a cionista terrorállam szócsöve Magyarországon, s én leginkább ezért rühellem ezt a társaságot. Egy olyan szektáról van szó, amely a hetilapjában többek között folyamatosan uszít a palesztinok ellen, a cionisták gaztetteit a Bibliára hivatkozva igyekszik legitimálni, s bálványként imádja az ún. „zsidóságot” és „Izrael Állam”-ot. A hitgyülisek istene a cionisták materialista, gyilkos „üdvtörténetének” a bálványa – semmi köze a Biblia Istenéhez. A hitgyülis szekta tehát nemcsak gazdasági vállalkozás, hanem olyan politikai képződmény, amely idegen érdekeket szolgál, s mivel a jézusi tanításra hivatkozik, meggyalázza a kereszténység valódi üzenetét.
Hiába mondja ki törvény, hogy mostantól bevett egyház a Hit Gyülekezete, ez a társulat megmarad annak, ami eddig is volt: destruktív szektának, cionista politikai alakulatnak, amelyet minden ép érzékű embernek el kell utasítania.
Falusy Márton – Hunhír.info
