Ha jól számolom, fél éve írtam utoljára a Magyar Hírlapról és lángeszű főszerkesztőjéről. Hogy újabban nem foglalkoztam a Széles-lappal, annak nem a lustaság volt az oka, hanem az a szikár tény, hogy ma már csak elvétve olvasom a Stefka mester főszerkesztésében megjelenő – nemzeti mázzal leöntött – bulvárlapot. Most is a véletlen játszott a kezemre. Egy kedves ismerős szólt, hogy két nappal ezelőtt a „tények”-ről írt valami elképesztően hamis szöveget Stefka István, kénytelen voltam hát elolvasni a borzas ember legújabb opuszát.
Múlt év végén Stefka-kabaré című írásommal vettem ideiglenes búcsút a szélesi bulvárlap főszerkesztőjétől. Akkor azt írtam, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgári jogi tanszékén megbízott előadóként oktat „dr. Stefka István”, s elmerengtem azon, vajon mit oktat a borzas doktor? Akkoriban „Magyar Nemzet és a konzervatív újságírás” címmel tartotta – bizonyára nagy tömegeket vonzó, fergeteges – előadásait. Most ismét ellátogattam az egyetem honlapjára és a jövő évi tanrendben két változást észleltem. Először: Stefka mester már nem doktor, legalábbis a neve előtt nem szerepel ez a titulus. Kár. Stefka doktor – ez olyan jól csengett. Másodszor: Stefka mester évek óta tartó előadásfolyamának címe bővült: „Magyar Nemzet (és Magyar Hírlap) és a konzervatív újságírás”. Vajon miket makoghat a szélesi bulvárlap és a konzervativizmus különös viszonyáról a borzas ember?
Eme rövidke bevezető után nézzük a két nappal ezelőtti Stefka-vezércikket. Tények – ez a címe az opusznak. A közmédiában zajló mostani leépítések, kirúgások – és a történet ballib visszhangja – kapcsán arról elmélkedik a borzas főszerkesztő, hogy 1994-ben milyen nagytakarítást hajtott végre a tévénél és a rádiónál a Horn-Kuncze páros. Stefka mester ezt írja cikke elején:
„Nem akartam a közmédiáról írni, hiszen 1994-től három évig én is munkanélkülinek tudhattam magam, s nem szerettem volna érzékeltetni, hogy mit jelent az elbocsátás egzisztenciálisan egy újságírónak és családjának.”
Megható mondat, az olvasó szinte maga előtt látja a nyomorgó Stefka-családot. Ne legyen félreértés, nem óhajtok gúnyolódni azon, hogy 1994-ben a hatalomba visszatérő kommunisták Stefkát (is) kiebrudalták a tévéből. A fenti mondatot azért idéztem, mert… Majd a végén kiderül.
Szóval Stefkát kirúgták, de vele együtt mások is távozni kényszerültek a közszolgálati médiából. Stefka erről így ír:
„A televízió szinte összes vezetőjét kirúgták, felfüggesztették vagy idő előtt nyugdíjazták. Így került lapátra többek között Murányi László, Sugár András, Várkonyi Balázs, Liebmann Katalin, Csendes Csaba, Mátyássy Andrea, Hajdufy Miklós rendező, Szalay Károly, a szórakoztató osztály vezetője, Kelemen Endre, a családi műsorok vezetője – több mint százan.”
Végül még egy rövidke idézet. Cikke végén az alábbi gondolattal köszön el az olvasótól a borzas ember:
„Ma is vallom, hogy nem jó jel, ha szakemberektől erőszakkal válik meg a közmédia, főként, ha az elbocsátó üzenetet megfogalmazó nem tudja annak okát alaposan indokolni.”
Stefka cikkéből fentebb idéztem a legfontosabb tényt: 1994-ben sok-sok embert rúgtak ki a közmédiából. Igen, nagyon sok újságíró tanulta meg akkor, hogy „mit jelent az elbocsátás egzisztenciálisan”. A baj csak az, hogy az 1994-es gyakorlat nem szűnt meg. Most nem a közmédiára gondolok, hanem Széles Gábor lapjára, a Magyar Hírlap címet viselő bulvártermékre.
Stefka írásából idéztem egy rövid névsort. Murányi László, Sugár András, Várkonyi Balázs. Itt álljunk meg. Várkonyi Balázs neve talán a kedves Olvasónak is ismerősen cseng. A Magyar Hírlap rovatvezetője volt – tavaly novemberig.
Várkonyit 1994-ben tényleg kirúgták a tévéből, s az eltelt évek alatt is partvonalon kívül maradt (nem úgy, mint Stefka, a hajdani doktor). Amikor Széles Gábor megvette a Magyar Hírlapot, Várkonyi Balázs még nem dolgozott a lapnál, jóval később – de még Stefka István érkezése előtt – került csak a szerkesztőségbe. Igen, a borzas ember érkezése előtt már rovatvezetőként dolgozott a hírlapnál (akkoriban a Stefkánál messze különb Kocsis L. Mihály volt a főszerkesztő). Várkonyi a publicisztika és a riport rovat vezetőjeként a Magyar Hírlap egyik legjobb embere volt: róla bízvást elmondható, hogy a lábával, félálomban is mívesebb cikket tud írni, mint a konzervatív újságírást hírből sem ismerő, ijesztően tálentum-hiányos Stefka mester.
Nem akarom fölöslegesen halmozni a szavakat: tény, hogy Várkonyi Balázst tavaly ősszel éppen az a Stefka István rúgta ki a Magyar Hírlaptól, aki mostani vezércikkében a közmédia 1994-es áldozatairól (köztük Várkonyi Balázsról is) megemlékezett. Kár, hogy erről a kínos tényről a borzas ember nem beszélt.
Úgy tudom, „az elbocsátó üzenetet megfogalmazó” (vagyis Stefka) nem tudta Várkonyi kirúgásának „okát alaposan indokolni”. Igaz, Stefka nem közmédium vezetője (ennek szívből örülünk), csupán egy alacsony példányszámú, mára már teljesen elposványosodott nyomdaipari termék jelentéktelen főszerkesztője.
Tavalyi lépését nem szakmai indok, hanem irigységből táplálkozó kicsinyes bosszú motiválta. Mert Várkonyi Balázs nemcsak írni tud, nemcsak jó szerkesztő, de a gerinc sem hiányzik belőle. Stefka mester „jóvoltából” éppen ezért jutott arra a sorsra, hogy ismét megtapasztalja, „mit jelent az elbocsátás egzisztenciálisan” egy sokat megélt újságírónak.
Várkonyi Balázs ma ismét munkanélkülinek tudhatja magát. Most nem a ballib erőknek köszönheti kirúgását, hanem a mélyen tehetségtelen, az emberi sorsok iránt vélhetően teljesen érzéketlen Stefka Istvánnak. Akinek a beceneve nem véletlenül – bérborz.
Több mint egy éve halljuk, hogy Magyarország megújul. Csak remélni tudom, hogy ebben a szép, új világban nem a bérborzoké a jövő. Csak remélni tudom, hogy a tálentumos, nemzeti elkötelezettségű és gerinces sajtómunkások előbb-utóbb végre átveszik a selejtes bérborzok helyét. Ezért gondoltam arra, hogy a két nappal ezelőtti, álságos hírlapos vezércikk ürügyén megemlékezem Stefka bérborz egyik tavalyi áldozatáról. Mert Várkonyi Balázs sorsa is az ijesztő, elgondolkodtató tények közé tartozik.
Falusy Márton – Hunhír.info
