Az Európai Parlament nevezetű zűrzavaros eklézsiában ismét Magyarország és annak miniszterelnöke volt a téma – most az új alaptörvény ürügyén. Az EP szűk többséggel megszavazta azt a határozatot, amely felkéri az Európai Bizottságot: vizsgálja felül hazánk új alaptörvényét. A Népszava című szélsőséges napilap ezzel a címmel számolt be az EP határozatáról: „A kormányfő ismét monoklival távozott”. Nem tisztem részletesen ismertetni a monokli valamennyi okát, csupán az európai eklézsia ballib hőzöngőinek néhány felvetését igyekszem a kedves Olvasó elé tárni.

A külhoni „kritikusok” szerint már az alaptörvény preambulumával is súlyos bajok vannak, mert ebben a rövid felvezető szövegben vallási, szexuális stb. kirekesztés érvényesül. Milyen kirekesztő megállapításokra gondolnak Cohn-Bendit és hibbant eszmetársai?
Íme néhány példa.

Az alaptörvény preambuluma szerint „együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet”. Később majd látni fogjuk, a család alaptörvénybeli meghatározása súlyosan kirekesztő. Ahogy az is, hogy „elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét”, hiszen egy szót sem olvashatunk a zsidó, muszlim stb. vallásról. Az pedig már tényleg a kirekesztés csúcsa, hogy a preambulum szerint a Szent Korona „megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”. Ne feledjük, ebben az esetben a „Szent” szóval van baj. Az maga a kirekesztés.

Azt olvasom a Népszava című – hála Istennek már a megszűnés szélén álló – szennylapban, hogy az EP határozata szerint az új magyar alaptörvény többek között „a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmába” is ütközik. Mire gondolhattak az euróeklézsia hibbantjai?
A magyar alaptörvény L) cikkének (1) bekezdését idézem:

„Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.”

Igen, jól látja a kedves Olvasó: a magyar alaptörvény nem tekinti házasságnak az egyneműek önkéntes elhatározáson alapuló életközösségét. Ahogy nem tekinthető házasságnak egy vasaló és egy konnektor esetleges „életközössége” sem. A „házasság” és a „család” szavak jelentése marad a régi, még akkor is, ha az euróhibbantak kirekesztésről papolnak.

Az EP határozata ugyanis arra szólítja fel az Európai Bizottságot, vizsgálja meg a magyar alaptörvényt és az annak nyomán megalkotott sarkalatos törvényeket annak megállapítása érdekében, hogy „összhangban állnak-e a közösségi vívmányokkal”. Az euróhibbantak szerint ugyanis baj van például a család fogalmának a meghatározásával, mert az túl „szűkre” sikeredett. Én pedig egyszerű magyar polgárként azt gondolom: ha az egyneműek együttélésének házasságként való elismerése „közösségi vívmány” (tehát „európai érték”), akkor ebből az Európából – a hajdani Európa barbarizálódott csökevényéből – nem kérek.

A magyar kormányfő azonnal reagált a kritikákra. Egyik példaként éppen az azonos neműek házasságát említette. Szerinte az euróhibbantaknak ezt a felvetését hazánkban „nem támogatják az emberek, soha nem is fogják. Ezért Magyarországon a családnak egy férfire és egy nőre épülő alkotmányos definíciója fenn fog maradni”. Vitathatatlanul helyes álláspont.

A Népszava szerint – ismétlem – a magyar kormányfő megint monoklit kapott. Pártállástól függetlenül legyünk büszkék erre. Mert ezt a monoklit mindannyian kaptuk: mindannyian, akik nem fogadjuk el a deviancia, a barbárság „közösségi vívmányait”.

Zárásul hadd meséljek el egy hátborzongató történetet annak érzékeltetésére, miféle „vívmányok” honosodtak meg hazánkban. Az alábbi történet hallatán a Cohn-Bendit nevű euróhibbant bizonyára lelkesen tapsikolna.

Nem oly rég történt, minap mesélte egy ismerősöm. Budapesttől nem messze, P. település óvodájának a vécéjében az egyik kisfiú azzal szórakozott, hogy más fiúk fütyijét bekapta és elvégezte az elvégzendőket. A „fütyiimádó” fiúka akcióját látta az egyik óvónő, el is mesélte az óvoda vezetőjének, aki azonban megtiltotta, hogy a szülőknek beszéljen erről. S az óvónő – a kilátásba helyezett kirúgástól félve – hallgatott. Isten malmai azonban most is őröltek, s az egyik érintett fiú beszélni kezdett. A történet napvilágra került. Az óvoda vezetőjét a polgármesternek csak nagy nehezen sikerült kiebrudalnia (mert a felettes szervnél erős támogatója volt), az érintett fiúk közül pedig egy-kettővel ma is orvos foglalkozik. Illetve pszichológus. Mert ezeknek a kisfiúknak a lelkében valami megsérült. Saját testük és lelkük lett az euróhibbantak számára bizonyára „közösségi vívmánynak” minősülő deviancia áldozata.
Hogy a „fütyiimádó” kisfiú milyen családból érkezett, mi mindent láthatott odahaza – nem tudom. Azt viszont sejtem, hogy nem ilyennek született. Valami „közösségi vívmányt” már igen korán eltanulhatott odahaza. Tegyük hozzá: ebben nem a gyermek a vétkes. Ő is áldozat.

Az a legfontosabb feladat tehát – ezzel bizonyára a kedves Olvasó is egyetért -, hogy útját álljuk a devianciának. Már az óvodában is. S ha ezért újra és újra monoklit kapunk? Sebaj. Viseljük méltósággal.
Azt írtam fentebb: a kormányfő monoklija a magyaroké. Azért közös ez a monokli, mert a Szent Korona országában az elsöprő többség soha nem fog támogatni barbár „közösségi vívmányokat”. A többség soha nem fogja elfogadni a házasság, a család fogalmának euróhibbant „kiterjesztését”.

A monokli tehát ebben az esetben közös érdemrendünk. Annak elismerése, hogy semmi közünk a zűrzavaros európai eklézsia szánalmas hibbantjaihoz.

Hunhír.info