A Kiválasztott Nagy Rendező szerint a magyarok szabadságvágyáról alkotott kép – hamis. Mi csak hőzöngeni és lázongani szoktunk, mert lelkünk mélyén mindannyian apukát szeretnénk, aki megmondja, hogy mit csináljunk. S amikor a vágyott apuka „nagyon” megmondja, akkor szoktunk hőzöngeni, ami azt eredményezi, hogy „ez oda-vissza folyik”. Hogy mi folyik oda, s mi folyik vissza, azt nem tudom, de a Kiválasztott Nagy Rendező így fogalmazott. (Mellesleg Kovalik legszebb „költői” képe: a szabadságvágy ledobja magáról a drótkötelet…)
A Népszabadság honlapján beszélgetés látható-hallható Kovalik Balázs rendezővel. A Nol Presszó legújabb – többnyire Németországban dolgozó – vendégét többek között arról kérdezte a riporter: hogyan ítélik meg most Magyarországot a németek?
Kovalik Balázs nem is oly rég még a Magyar Állami Operaház főrendezője, művészeti vezetője volt. Mivel csupán szerződés kötötte az intézményhez, s a hivatalba lépő Orbán-kormány a költségvetési szerveknél elrendelte a szerződések meghosszabbításának tilalmát, ezért többek között Kovalik szerződését sem újították meg 2010-ben. A rendező meg is sértődött, s az egyik német lapnak nyilatkozva természetesen a hazai antiszemitizmus erősödését is szóba hozta (Kovalik fizimiskáját elnézve ezen az „érzékenységen” nem is lehet csodálkozni).
Eme rövidke felvezető után nézzük, mit is mondott a Nol Presszóban a Kiválasztott Nagy Rendező. Oly ékes magyarsággal fejtette ki gondolatait, hogy szó szerint idézem válaszát arra kérdésre: hogyan ítélik meg ma Németországban a magyarokat?
„Általánosan el vannak hűlve attól, hogy itt ez megtörténik. Magyarországot úgy gondolják, van egy ilyen sztereotípa (sic!) a rendszerváltás miatt, meg az azelőtti Magyarországra, hogy Magyarország egy szabad ország, s hogy a szocialista blokádon (sic!) belül is egy szabad ország volt, s hogy Magyarország volt az, ahol…, s a Balaton… és ezek a romantikus dolgok, s a rendszerváltás is úgy él a fejükben, hogy hát ugye a magyaroknak a szabadságvágya, az dobta le először magáról ott a drótkötelet. S ehhez képest okoz megdöbbenést az, hogy… itt ilyen centralizációs folyamatok zajlanak, ami nem fér össze ezzel a képpel. Én azt gondolom, hogy igazából mind a két kép hamis, tehát hogy….hogy… szerintem Magyarország igazából soha nem dobta le azokat a láncokat, hőzöngött vagy lázongott, de…. de hát van a magyarokban továbbra is egy ilyen ’apukát szeretnék’ effektus, tehát hogy egyfajta centralizáltságra való vágyás, s mondják meg nekem, hogy mit csináljak, és amikor nagyon megmondják, akkor elkezd hőzöngeni, tehát ez oda-vissza folyik. Azt gondolom, hogy most ez okozza a legnagyobb megdöbbenést, hogy az ő fejükben élő kép, hogy ez egy ilyen laza, szittya nép, amelyik olyan boldogan él és ugrabugrál, hogy az most…hogy ezek hogyan lehetségesek, ezek az ilyen centralizációs folyamatok.”
Nem minden ökörséget jelöltem meg „sic!”-kel, lehet a szövegben még csemegézni.
Kovalik „gondolataiból” érdemes felcsippenteni néhány morzsát. A Kiválasztott Nagy Rendező szerint a magyarok szabadságvágyáról alkotott kép – hamis. Mi csak hőzöngeni és lázongani szoktunk, mert lelkünk mélyén mindannyian apukát szeretnénk, aki megmondja, hogy mit csináljunk. S amikor a vágyott apuka „nagyon” megmondja, akkor szoktunk hőzöngeni, ami azt eredményezi, hogy „ez oda-vissza folyik”. Hogy mi folyik oda, s mi folyik vissza, azt nem tudom, de a Kiválasztott Nagy Rendező így fogalmazott. (Mellesleg Kovalik legszebb „költői” képe: a szabadságvágy ledobja magáról a drótkötelet….)
Nemcsak magyarul nem tud ez a Kovalik nevű lény, de – az idézett szöveg tanúsága szerint – épkézláb gondolatok sem születnek (gyakran) a fejében. Helyrebillentendő a megbomlott egyensúlyt – Kovalik zavaros szóhalmaza után jeles magyar szerzőt fogok idézni. Babits Mihályt. Részlet A magyar jellemről című esszéjéből:
„A magyar hagyományosan és a köztudat szerint is a szabadság népe. Magatartása javíthatatlanul individualista. Azok, akik bánni akartak vele, sokszor tartották fegyelmezhetetlennek. Pedig a fegyelmezettség nem hiányzik belőle; de ez nem a cselekvés céljaira uniformizált tömegek fegyelmezettsége. A magyar fegyelem az egyén nyugalmának és szemlélődő fölényének gyümölcse. Nem ellenkezik az egyéni szabadsággal, sőt feltételezi azt. A magyar fegyelem azonos a magyar flegmával. Ez a flegma pedig maga a magyar szabadság, a szemlélődő szabad lélek, mely úrnak tudja magát a maga házában, életében, s okosan, fölénnyel, elvakultság nélkül tekint a világba. Ez a fajta szabadság teheti a magyart alkotóvá, azaz boldoggá. /…/
Feladata tehát őrizni a múltat, a magáét és magában a világét. Ez a múlt jelenti az eszményeket, amelyeket egy nagyon is dinamikus újkor felszabadult cselekvésvágya talán már semmibe vesz; jelenti a jog állandóságát, az erkölcs szentségét, az igazság érvényességét, s egyúttal a magunk életét is./…/
Meg kell maradnunk nemzetnek, léleknek, szabadnak, nemesnek, alkotónak, keleti nyugalomban, mely mindenkivel dacol, szellemi erőben, mely senkinél sem érzi hátrább magát. Nem átváltozásra, magunkból való kikelésre van szükségünk. Inkább magunkhoz való visszatérésre. Magunkbaszállásra.”
Babits és Kovalik. Két külön világ. Az idegenszerű Kovalikkal ellentétben Babits nem tud az „apukát szeretnék” effektusról. Babits szövegéből friss levegő, Kovalik zavaros szóhalmazából pedig dohszag árad. Babits magyar lélek volt. Kovalik pedig… S ez a Kiválasztott Nagy Rendező művészeti vezető lehetett egyik legpatinásabb nemzeti intézményünkben. Elszomorító.
A Népszabadság honlapján látható filmecskéhez – e sorok írásakor – csupán egy hozzászólás érkezett, amely rövidségében is sokkal emberibb és magyarabb, mint Kovalik terjengős csacsogása. Íme:
„Rossz a magyar nép, nem érti, hogy nem szabad a Fideszre szavazni.
Szerintem a magyar ballib politikusoknak most faképnél kéne hagyni a magyar választókat, keresniük kéne egy új népet!
Lenne nagy sírás-rívás, ha mondjuk a Mesterházi Ati felvirágoztatna egy dél-amerikai országot.”
Bizony. Kovalik is elmehetne egy távoli kontinensre….
Falusy Márton – Hunhír.info
